Újra összeállt a Monty Python csoport

Az egyik alapító tag, a néhai Graham Chapman életrajzából készülő háromdimenziós animációs film kedvéért újra összeállt az egykori Monty Python csoport.

A film az 1989-ben gégerákban elhunyt Chapman 1980-ban megjelent, A Liar’s Autobiography (Egy hazug életrajza) című memoárja nyomán készül. Kollégái a hangjukat kölcsönzik az animációhoz - közölte kedden a BBC hírportálja.

A jövő tavasszal a mozikba kerülő produkcióban John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones is részt vesz, egyedül Eric Idle hiányzik a társaságból.

Eddig fogalma sem volt róla, hogy Chapman meghalt - viccelődött Jones, hozzátéve, hogy "azt hitte csak lustul". Mint megjegyezte: mindazonáltal nagyon örül, hogy megint vele dolgozhat egy ilyen izgalmas produkción.

Jeff Simpson, az animációs film társrendezője arról számolt be, hogy az előkészületek során szorosan együttműködtek a Chapman-hagyaték kezelőivel és a Python-csoporttal is, hogy korrekt produkció szülessen. Simpson úgy vélte: a komikus színész bizonyára örömmel fogadná, hogy egy 3D-s filmben idézik meg, mivel "mindig is szerette a hülye szemüvegeket".

A Monty Python Repülő Cirkusza című sorozat első adását 1969-ben sugározta a brit televízió. A Python-csoport a kultszérián kívül több filmet is forgatott: Chapman a Gyalog galoppban Artúr királyt, a Brian életében a címszerepet alakította.