Szülinapi hétvége a Corvinban

Az október 14-16-ai hétvége az egy éves szülinap jegyében telik majd a Corvin Bevásárlóközpontban, ahol a három nap alatt számos színpadi programmal és neves fellépőkkel, valamint számtalan kedvezménnyel várja az odalátogatókat. Pénteken többek között a Rádió 1 élő showműsorával, szombaton egy hatalmas szülinapi tortával, vasárnap pedig a szülinapi hétvége zárásaként Vastag Csaba és az RTL Klub tehetségkutató műsora 2. szériája döntőseinek fergeteges koncertjével.

A Corvin Bevásárlóközpont 2010 októberében nyílt meg a 8. kerületi Corvin Negyed szívében, a Corvin Sétányon. A nyitás óta eltelt egy év alatt a bevásárlóközpont a kerület egyik fontos találkozóhelyévé vált, fizikailag és átvitt értelemben is, hiszen egyfelől a múlt és jelen metszéspontjában helyezkedik el, másfelől pedig Józsefváros szerves részévé vált az általa kínált szolgáltatásoknak és programoknak köszönhetően. „Az elsők között szeretnék a Corvin első születésnapjához gratulálni, és egyúttal kifejezni a köszönetemet azért, hogy a kerület élettel telivé tételéhez nagyban hozzájárultak és járulnak folyamatosan, a Corvin Negyed valamennyi építőjével, dolgozójával egyetemben!”  – mondta Dr. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere.


Az egy éves fennállása alkalmából a Corvin programok garmadájával köszöni meg vendégei hűségét. Péntektől vasárnapig a család valamennyi tagja – a legkisebbtől a legnagyobbig – számára kínál változatos programokat, nem csupán a bevásárlóközponton belül, hanem a zárást követően a Corvintól nem messze található Grundon is.

A pontos programokról bővebb információ a www.corvinbevasarlokozpont.hu weboldalon, illetve a Corvin Bevásárlóközpont Facebook oldalon található.