Családi Pizza - Hogyan működik a családállítás?

Ha a lelkünk mondjuk mardosó éhség formájában üzenne nekünk, hogy menjünk családállításra, ahol majd kisütnek nekünk egy "pizzát", vajon addig is megelégednénk-e a "pizza" látványával? Aligha, hiszen az még nem csillapítja az éhséget.

Lehetünk akár a legjobb hírű „pizzásnál”, ha tiltakozunk, hogy: „Nem, ez nem az én pizzán, én mást kértem rá! ” vagy meggondoljuk magunkat: „Köszönöm, de igazából már nem is vagyok éhes, inkább csak beszélgessünk! ”, netán azt várjuk, hogy majd valaki más megeszi helyettünk, a fájdalmunk nem fog megszűnni. A „pizzát” apránként magunknak kell befogadni: mindenestől. Jó alaposan megrágni , majd idővel megemészteni.

A családállításnál felszínre kerül az a múltbéli esemény vagy sorsminta, amiben a probléma gyökerezik. A szereplők intuíciójukra hagyatkozva mozgással, érzésekkel és kevés beszéddel elevenítik meg az oldást hozó szimbolikus jeleneteket. Gyakran több generáció történetén is átível egy állítás és egyszerre több síkon zajlik.


Nem csak a saját témát hozó kliens, hanem minden résztvevő megkapja az egymásra rakott halomból a maga „családi pizzáját”. Pontosan akkorát, amekkorára szüksége van ahhoz, hogy a saját életében, az ő családi rendszerében oldódjon a probléma. Ezért nem is értelmezzük az állításokat, hiszen mindenkinek más „pizza” jut. A feltáruló valóság „pizzája” szavak nélkül kerek és egész. Ha magyarázni próbáljuk, akkor az egész helyett csak egy szeletet kapunk.

Szabó János
hellingermodszer.blogspot.com
www.facebook.com/profile.php?id=808384875