Álomfogó: a mágikus álmodás indián hagyománya

Az álomfogó tradicionális indián eszköz nemcsak a békés, nyugodalmas éjszakához, hanem a tudatos álmodáshoz is. Az indián hagyomány szerint "a jó álmok átjutnak a nyíláson, a rossz álmok viszont csapdába esnek a hálóban, s elvesznek a hajnal fényében."

Az amerikai indiánok különösen sokat foglalkoztak az álmokkal. Az álomfogó, más néven: álomcsapda (ojibwe nyelven: asabikeshiinh vagy bawaajige nagwaagan) az észak-amerikai indián kultúrában kézzel készült tárgy, aminek alapját fűzfából készült karika adja, melyre laza hálót szőnek. Ezt díszítik személyes, illetve szentelt kiegészítőkkel, például madártollakkal vagy gyöngyökkel.

Az álomfogó hagyománya az ojibwa törzsből származik, később a cseroki és a kajova törzsre volt igen jellemző a készítése. Azonban az 1960-as 70-es évek pánindián mozgalma során az amerikai őslakosok többi népcsoportja is átvette ezt a szokást. Így lett ez a különböző indián törzsek egységének szimbóluma.



A hagyomány szerint egy kisebb kör vagy könnycsepp alakú keret körül állati ínból vagy vékony fonalból hálót készítenek. Az álomfogót az ágy fölé akasztják, mintegy bűbájként használva, hogy megvédjék gyermekeiket a rémálmoktól. A fűzfából és inakból készült álomfogó nem él örökké, éppen kiszáradásával jelzi, hogy a gyermek átlépett a felnőttkorba. Az indiánok hisznek benne, hogy az álomfogó kiszűri a rossz álmokat: „A jó álmok átjutnak a nyíláson, a rossz álmok viszont csapdába esnek a hálóban, s elvesznek a hajnal fényében.”

Amint az álomfogó hagyománya elterjedt az ojibwa törzsön kívül is, népszerűsége egyre csak nőtt a pánindián közösségek körében. 

Az álomfogó beavatása

Egyes indián varázslók a "jósálmok" kiszűrésére is használták (használják) - olyankor az álomcsapdát a megfelelő anyagba kell mártani, mint például föld, só, homok, vér, víz, stb...

A pókhálót imitáló szerkezetben fennakadnak a rémálmok, a jók pedig a középső lyukon át szabadon közlekedhetnek, a lelógó tollakon egyenesen az álmodó fejébe áramolva. A hagyomány szerint az álomfogó-készítéshez a gondolatok terén tisztaságra, a lélekben pedig békességre van szükség, mert amilyen energiákkal készül az álomfogó, olyanok uralkodnak majd benne elkészülte után.

Álomfogót lehet készíteni odahaza, vagy a már megvásárolt példányt az alábbi ősi indián hagyomány szerinti módon érdemes beavatni:

- Keressünk a természetben egy csigaházat, madártollat, vagy termést, ami megfog, megszólít.
- Teliholdkor vagy fogyó holdkor egy cérnaszál segítségével függeszd az álomfogó legalsó eleméhez, hogy mint személyes tárgyat, hozzánk vezesse a szükséges álmokat, melyek akár jósálmok is lehetnek.
- Akasszuk az ágyunk fölé, ám előtte hintsük meg sóval, fentről lefelé.