Napisten ünnepe volt

A karácsony Jézus Krisztus születésének, a szeretetnek és a családnak az ünnepe. A karácsony estét és az utána következő két napot a díszes karácsonyfa, a betlehemezés teszi színessé.

A karácsony Jézus Krisztus születésének, a szeretetnek és a családnak az ünnepe. A karácsony estét és az utána következő két napot a díszes karácsonyfa, a betlehemezés teszi színessé. Azonban az ünnep fénypontja mindenütt a karácsonyi lakoma. A falusi ház legjobban tisztelt bútordarabja mindig is az asztal volt. Megteríteni csak ünnepeken szokták. Karácsonykor piros csíkos terítőt tettek az asztalra. A piros az öröm színe. A karácsonyi abrosznak varázsereje volt: bőséget, egészséget hozott. Az asztal alatt szalmát helyeztek el, a betlehemi jászolra emlékezve és emlékeztetve. Tettek ide gabonával teli kosarat is, és néhányat a legfontosabb mezőgazdasági szerszámok közül, amelyektől a termés függött.

Karácsonykor a fő étel a pulyka és a diós-mákos beigli. Meghatározott étrendje volt a vacsorának. Előtte minden esetben imádságot mondtak. A vacsora végéig a gazdaasszonynak azért nem volt szabad felállnia az asztaltól, hogy a kotlósai jól üljenek, a gazdának pedig azért, hogy el ne szálljanak a méhei. Aki az asztalra könyökölt, az, kelést kapott. Egyes vidékeken terítettek a család halottainak is, és gondoskodtak a lelkekről, az angyalokról is: diót dobtak a számukra a szoba sarkaiba.

Szinte valamennyi karácsonyi ételnek volt mágikus jelentősége. Például a bab, a borsó, a mák a bőséget biztosította, a fokhagyma védte az egészséget, rontás elhárítására diót használtak, a méz az egész életet édessé tette. Egyes vidékeken karácsonykor kútba dobtak egy almát, és vízkeresztkor kihúzták, és a család közösen elfogyasztotta, hogy az újesztendőben egészségesek legyenek. A karácsonyi alma még sok mindenre jó volt. Aki evett az almából, ha a következő esztendőben eltévedt valamerre, az almára gondolva hazatalált. A gazda elvágott egy almát. Ha magot is vágott, a következő esztendőben rossz idő, ha a magok épen maradtak, jó idő volt várható. Azt is hitték, hogy aki férges almát választ, a jövő évben meghal. Általában az alma az egység, az egészség, a szépség, a szerelem szimbóluma volt.

A karácsonyi lakomából az állatok is kaptak. Az asztal alatti szalmát a lábasjószággal etették meg: állítólag ez szerencsét hozott nekik. Az asztalon maradt morzsát vízkeresztig összegyűjtötték, és kivitték a szőlőbe szétszórni, hogy az újévben jó termés legyen. A karácsonyi ünnepeket a szegényes, böjtös ételek és a gazdag, több fogásos étrendek jellemzik.

A karácsony az év talán legszebb, legmeghittebb ünnepe. Ennek ellenére sokaknak okoz fejfájást, hogy letudják a szinte kötelező ajándékozást.

Takarítani, sütni, vásárolni kell. És mégis nagyon sokan várják, hogy jöjjön a Jézuska, összegyűljön a család a feldíszített fa körül. A karácsony a szeretet és Jézus megszületésének az ünnepe. Eredetileg január 6-án, Vízkeresztkor emlékeztek meg a Megváltó világra jöveteléről, ugyanis a megkereszteléssel Jézus lelke születette újjá. Az ősi kereszténységben fontosabb volt a lélekben, mint a testben való megszületés. Végül az egyház december 25-ét választotta ki emléknapul.
Ez egyben a Napisten ünnepe volt az antik világban.

A karácsony szó török eredetű. December végén kellett befizetni az egyháznak járó adót, a tizedet, más néven decimát. Ebből ered a dézsma szó a magyar nyelvben.


A török nyelvben, azonban a keresztények adóját „karadzs”-nak hívták, az „on” pedig annyit jelent, tíz. Ha összetesszük a két török szót, megkapjuk a később a magyar nyelvhasználatban is általánossá vált „karadzs-on”, magyarosan karácsony szót, ami eredetileg az ünnepek táján befizetendő adótizedet jelölte.

Az ajándékozás divatja is ősi időkre nyúlik vissza. December hónap második felében, tartották Itáliában Szaturnusz isten ünnepét. Ezek voltak az ún. szaturnáliák, melyek eleinte csak három napig, majd öt napig, végül egy egész héten át, tartottak. Ekkor a rabszolgák ideiglenesen felszabadultak, szünetelt a törvénykezés, mindenki önfeledten mulathatott. Ezen kívül, az volt szokás, hogy a rabszolgák a szaturnáliák alatt uraik elé járultak és köszöntötték őket az újév alkalmából, s ekkor a gazdák megajándékozták őket. Ezt a jókívánságot hívták úgy, Calendae, amit a szláv népek kalendálásként őriztek meg nyelvükben. A magyarokhoz koledálás, vagy használatosabb formában, koldulás néven érkezett. Így a rabszolgáknak adott köszöntő ajándék, a kéregető koldusnak adott alamizsna és a karácsonyi ajándékozás is összefüggésben van egymással.

A karácsonyfa is az elmúlt néhány században kialakult divat csupán. Eredete a német területeken keresendő, a német misztériumjátékok maradványa. A könyvnyomtatás felfedezése előtt Bibliával csak a nagyon gazdag emberek és az egyház rendelkezett. A Szentírás történeteit úgy ismertették meg a hívőkkel, hogy a jeleneteket a templom falaira festették, ez volt a szegények Bibliája. Ezen kívül ünnepekkor lejátszották az egyes történeteket a templom melletti téren. A bűnbeesést bemutató jelenethez szükség volt egy fára, mely a tudás fáját szimbolizálja, melyről lelóg az a bizonyos alma. Télen az egyetlen gyakori örökzöld a fenyőfa volt, melyet „feldíszítettek” az almával, melyet Éva leszakít.

Magyarországon először az 1800-as évek elején állítottak karácsonyfát gazdag családok, követve a német földről érkező divatot. De ott is csak az 1600-as évekre tehető az első, kifejezetten ünnepi célokra feldíszített fenyőfa megjelenése. Ekkor még csak cukrokat, papírdíszeket helyeztek a fára. A gyertyák csak a XVIII. század közepétől díszítették az ünnepi fenyőt.