A legkisebb óriás

A beavatás szó szakrális értelmében olyan eseményt jelöl, melynek során a tanuló számára az ismert tények mélyebb, titkosabb értelme tárul fel. A megértés pillanatában a dolgokhoz való addigi viszonyulása változik meg, új minőséget nyer, jogokat és ezzel nagyobb felelősséget is.

A beavatás szó szakrális értelmében olyan eseményt jelöl, melynek során a tanuló számára az ismert tények mélyebb, titkosabb értelme tárul fel. A megértés pillanatában a dolgokhoz való addigi viszonyulása változik meg, új minőséget nyer, jogokat és ezzel nagyobb felelősséget is. A beavató színház jelentése ennél finomabb, mindössze az a feladata, hogy kíváncsivá és fogékonnyá tegyen a színházra. Megalapozza azt a színházi műveltséget, amely amellett, hogy segít felfedni a játék mögött húzódó örök emberi problémákat, – ahogy magunkra ismerünk egy-egy szereplőben – saját benső életünkkel, félelmeinkkel, vágyainkkal is szembesít bennünket.

A legkisebb óriás is egy ilyen beavató színházi produkciónak készült, ahol a néző gyerekek lennének az afrikai mesében szereplő törzs tagjai. Az elgondolás fantasztikus, hiszen a gyerkőcök már ifjú korukban részesei lehetnének egy színházi produkciónak. A megvalósítás azonban nehézségekbe ütközik. A hazai színházak nem tudnak lépést tartani az újító szándékú, a nézők jobb befogadását szolgáló produkciókkal és a klasszikus értelemben vett színházi bemutatókra készültek fel. Így történhet, hogy a színpadon nincs hely a közönségnek (pedig a beavató színházi produkcióknál kifejezetten lényeges elem, hogy színész és beavatott ugyanazon körben legyenek, ne válassza el őket dobogó, emelvény), a nézőtéren berendezett „színpadhoz” pedig legtöbbször nem tudnak megfelelő fény- és hangtechnikát biztosítani. Így a rendező sóhajt egy nagyot – mi mást tehetne –, és az adott körülményekhez képest kreatívan a lehető legjobbat igyekszik kihozni művéből.

Az afrikai népmeséken alapuló történet Szárihunról, a nyulacskáról szól, aki épp akkor pottyan le az égből, amikor az állatok a legifjabbat keresik maguk között, aki egyben a legbölcsebb, hiszen még emlékszik, mi történt vele születése előtt. Szárihun elkóborol az állatoktól, különös kalandokba keveredik, melyek igazából az emberi élet különböző epizódjait jelölik. Az afrikai népmesék csupán az apropóját adták a darabnak – bár mérhetetlen életbölcsesség rejlik bennük –, attól válik igazán értékessé, amit a rendező Tárnok Marica beleálmodott. Nemcsak a kicsik kerülnek közelebb az eredethez és értik meg a világ lényegét, hanem a felnőttek figyelmét is egy másfajta látásmódra vezeti, az élet természetes körforgására. A gyerekek fejlődésük során a mesékben legelőször önigazolásukat keresik. Honnan jöttem, ki vagyok én típusú kérdésekre várják a válaszokat. A nézők a főhős, Szárihun bőrébe bújva élik meg a történetet, mikor a nyulacska nemes egyszerűséggel lepottyan a földre, megértjük: valahonnan jövünk. Az állatok királya, az oroszlán ad neki nevet, Szárihunét, hogy a nyulacska megtudja ki ő. A keresés és önigazolás után a gyerekek a horrorisztikus elemeket keresik, különös és sok szülő számára érthetetlen módon rettegésre, félelemre vágynak, és olyan mesékre, amelyekben mindezt megkapják. Szárihun is fél, mikor a kockafejű, egymásra nem figyelő, vad emberek fogságába esik. Szabadulása után egy életre belevésődött, hogy az emberektől tartani kell, mivel akár önmaguk és társaik elpusztítására is képesek. Legeslegjobban a vadászok legnagyobbikától, Vanyóvótól fél. Sietve bújik el, mikor meghallja a vadászdobok pergését és rejtekhelyéről látja, ahogy egy bivaly áldozatául esik. Miért halunk meg, hova kerülünk utána – ez az a kérdéskör, ami végül a gyerekeket foglalkoztatja. A színdarab pedig folyik tovább, a meséből választ kapunk erre is, nem marad űr a nézőkben.

A bivalyok egyre fogynak, így csellel próbálják kideríteni legnagyobb ellenségük legyőzhetetlenségének titkát. Egyik társuk gyönyörű lánnyá változik és megpróbálja kicsalni a tudást: a porszem a legkisebb óriás, amivé a vadász változik, ha bajban van. Vanyóvó szerencséje, hogy édesanyja közbekiált, nem engedi fiát lelepleződni, így a bölények támadásától megmenekül. Szárihun látja mi történik Vanyóvóval, és szeretne olyan erős és bátor lenni, mint ő, ezért felkeresi az erdei tündért, aki oroszlánkarmokért és elefántkönnyekért cserébe segít rajta. Titkot mond el, a legnagyobbat. Van valami, ami a legerősebb, és amit senki emberfia soha le nem győzhet, a vég, a halál, mely ugyanúgy a természet rendje, mint a születés. A halálban ott rejtőzik egy új élet csírája is, így nem a vég, sokkal inkább a kezdet, ezért Szárihun is, ha megleli párját, akkor utódaiban örökké élhet.

Jobb elfogadni a halált úgy, ahogy van, mint félni tőle. Jobb gyermekeinket is beavatni a halál misztériumába, mint – túl nagy tehernek gondolva – félteni őket tőle. Ehhez egy, az eddigitől eltérő látásmódot kell önmagunkban kifejlesztenünk. A gyermekek értik a stilizációt, a bivalyok és Vanyóvó elmúlását, a mesében élik meg és győzik le félelmeiket a haláltól, az élet megpróbáltatásaitól.

A SonarTEatrum társulat A legkisebb óriás darabja legközelebb december 28-án 11 órakor látható az Almássy téri Szabadidőközpontban. (link: http://w3.datanet.hu/~almassy/programok.htm)

Rendező: Tárnok Marica
Szereplők: Boromisza Dóra, Festus Ihaza, Gyulai Csaba, Krista Anita, Tárnok Marica.
Zene: Gyulai Csaba.
Tervező: Sz. Nagy Mária.

Komoróczki Dóra
Forrás:
Kaleidoskop