Popper Péter hagyatékára szállt 2012-ben a Lélekpillangó

A nagyszabású kezdeményezés az önismeret útján az emberi boldogságért ebben az évben záróeseményéhez érkezett. A szombati díjátadón Dr. Popper Péter életműve kapta a közönség szavazatai alapján az életműdíjat és közel egymillió forint adományt, melyből országos filmvetítő körutat szerveznek az író előadásainak eddig még nem látott felvételeiből.

Gáll Gregor szobrászművész Lélekpillangó című alkotását a közönség szavazatai alapján, Szepes Máriát és Biegelbauer Pált megelőzve Dr. Popper Péter életműve kapta, melyet felesége vett át. Az ünnepélyes díjátadóra 2012. május 19-én a Boldogságnapon került sor.

A Lélekpillangó életműdíj jövő évi jótékonysági alapját mostantól Magyarország első közösségi bankja, a MagNet bank kezeli.

Popper Péter eddig még nem látott előadás felvételeit tudja a felesége, Zolnai Laczkó Katalin ebből az adományból eljuttatni az ország számos pontjára. Az adomány teljes összege 841.200 Ft, melyet a Lélekpillangó közösségi vásárlásaiból a támogató előadók adományoztak az alapnak.

A legnagyobb támogatást B. Nagy Magdolna tanácsadó adta. Az alapítók V. Szabó Noémi szentendrei festőművésznő felajánlását, a Lélekpillangó című festményt adták át a legbőkezűbb támogatónak.

A Boldogságnapon interaktív csoportot tartott többek közt Carla Galli az ismert pszichológus és Christian Darnel tréner záró előadásából mindenki megtudhatta, mi a „Lényeg”.

Az alapítók már a 2013-as  programot tervezik. Az egyik alapító, Gáspár Katalin laptulajdonos elmondta, hogy hatalmas igény mutatkozik Magyarországon az önismeretre, a mozgalomhoz már most, az első évben, néhány hónap alatt százezrek csatlakoztak, tízezres tömeg vált aktívvá.

Szilágyi Imre, közgazdász, a másik alapító a MagNet bankkal közösen olyan pénzügyi konstrukció kidolgozását tervezik, melyben az életműdíj alap évről évre növekvő értéket képezhet.



A fotókat Almási Krisztina készítette.
Még több kép az esemény facebook oldalán >>>