Nemzeti Parkok Hete: változatos túrák és különleges programok országszerte

Barlang- és csillagnézőtúrákkal, kiállításokkal, kenutúrával és számos tematikus vezetett kirándulással várják a látogatókat a Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozat keretében országszerte június 18-24. között.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai június 18-án Pintér-kerti szakvezetést tartottak, 19-én pedig az Élet az ártéren kiállítást volt megtekinthető, amelyet túra követett a Bárányfoki tanösvényen. A Jakab-hegyre június 20-án szerveznek vezetett sétát, amelynek keretében a terület geológiai és kultúrtörténeti értékeit ismerhetik meg a résztvevők. Június 21-én a fokozottan védett Szársomlyó természeti értékeivel ismerkedhetnek meg a látogatók, másnap pedig csillagnézőtúrára kerül sor a Zselici Csillagoségbolt-parkban. Az este nyolc órától éjfélig tartó túra résztvevői szakember segítségével figyelhetik meg az égbolt csodáit Európa első Csillagoségbolt-parkjában. Június 23-án a bogdásai legelő természeti kincseivel lehet megismerkedni, másnap Hódító hód kenutúrára, Pécsen pedig Szent Iván-éji programra kerül sor a Tettyei Mésztufa-barlangban.


Komárom-Esztergom megyében a "Gerecse szentélyé"-nek nevezett Pisznicei kőfejtőbe tartanak szakvezetést a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai június 23-án. A Pisznicei kőfejtő egy patak által vájt szurdokra hasonlít, szigorúan védett terület. A kirándulás résztvevői számtalan állattani és növénytani ritkaság mellett megismerkedhetnek a jura földtörténeti kor kőzeteivel, illetve geológiájával, fosszilizálódott állat- és növénymaradványokat tartalmazó köveket láthatnak. Faluséta és tanösvénytúra keretében a pilisszentiváni látogatóközpont kiállítását lehet megtekinteni 10 órától, majd a Jági tanösvény kiindulópontjáig egy faluséta keretében a résztvevők Pilisszentiván kultúrtörténetével ismerkedhetnek meg. Aki nem szeret gyalogolni, azt a Jókai-kertben borkóstolóval egybekötött Jókai bora című irodalomtörténeti estre várják a Sváb-hegyen.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park programjai között a Bakony-Balaton Geopark értékeivel lehet megismerkedni: előzetes jelentkezés alapján kedvezményesen lehet megtekinteni a balatonendericsi Csodabogyós-barlangot, a Szentgáli-kőlik barlangot, valamint a várpalotai homokbányát. Somlóra Ezerjó túra címmel, Balatonfüredről Natúráról Natúrára mottóval indul séta. Június 23-án Tihanyban hagyományos levendulafesztivált rendeznek, ahol kézműves kirakodóvásárral, túrákkal, különleges látnivalókkal várják a Balaton partjára érkezőket.

A Körös-Maros Nemzeti Park öt védett természeti tájegységet mutat be a nemzeti parkok hetében: hétfőn a szabadkígyósi pusztát járhatják be a látogatók, kedden a kardoskúti Fehér-tóval, szerdán a biharugrai halastavak védett madaraival ismerkedhetnek meg. A központi rendezvényt szombaton Szarvason, a Körösvölgyi Látogatóközpontban tartják este hat órától éjfélig, itt éjjelilepke-lámpázás és csillagoség-kutatás is lesz. Ugyanazon a napon a Réhelyi Látogatóközpont mintakertjében gyógynövény-bemutatót tartanak.

Az Aggteleki Nemzeti Park két túrát szervez a Baradla barlangba: az egyik az egyórás aggteleki rövidtúra lesz, a másik a Vörös-tói túra, mindkettőre kedvezményes áron lehet belépőt vásárolni.

Változatos kirándulásokat szervez a Bükki Nemzeti Park is: hétfőn Moutainbike Kerékpártúra indul a Délnyugati-Bükkbe, kedden bükki Őserdei gyalogtúrát tartanak, szerdán vetítéssel és előadással egybekötött éjszakai csillaglesre lehet jelentkezni, csütörtökön a felsőtárkányi Várhegy 10 kilométeres tanösvényét lehet bejárni, pénteken pedig botanikai sétát vezetnek a Déli-Bükkbe. A szombati gombásztúra keretében az ehető és mérgező gombák nyomába erednek, vasárnap pedig a gyógyfüvek titkait kutathatják fel a résztvevők a "bükki füvesember" irányításával Bükkszentkereszten.


Természetfilmeket vetítetnek hétfőn a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, kedden a természet gyógyerejéről tartanak sétával egybekötött előadást. Ezenkívül szerveznek hajnali madárlest is, valamint három alkalommal indítanak kenutúrát Balf és Fertőrákos között. Pénteken terepjárós természetjárásra várják a jelentkezőket.

Extraszafarival már szombaton megkezdődnek a Nemzeti Parkok Hete rendezvényei a Hortobágyi Nemzeti Park területén. A látogatók Hortobágy-Malomháza, illetve a hortobágyi vadaspark területén egy estét tölthetnek el a vadakkal: a vadasparkban élő állatok megtekintése után terepjárókkal extraszafari keretében kereshetik fel a pusztában élő vadlovakat és őstulkokat. Virágzó orchideafajokkal ismerkedhetnek meg a természetkedvelők a Vámospércshez közeli jónásrészi tanösvényre tervezett gyalogtúrán, emellett a program között szerepel a Cégénydányádi Kastélypark és a bátorligeti ősláp megtekintése csakúgy, mint Hortobágyi-halastón a madárgyűrűzési bemutató. A múzeumok éjszakáján rendhagyó tárlatvezetés lesz a hortobágyi Pásztormúzeumban, a Körszínben és a kilenclyukú híd melletti nagyhortobágyi csárdában, a kézművesudvarban pedig Szent Iván-napi kirakodó- és kézművesvásárt rendeznek.

Kétéltűekkel és a hüllőkkel ismerkedhetnek meg a Kiskunsági Nemzeti Park családi játszóházának résztvevői, valamint nyílt napot tartanak a Tisza-völgyi bemutatóházban. Reggeli madárlesre lesz lehetőség csütörtökön a szegedi Fehér-tónál, pénteken pedig fénycsapdázást és éjjeli lepkefotózás tartanak. Hétvégén kerékpártúrával, a múzeumok éjszakája rendezvényeivel és bugacpusztai Szent Iván napi rendezvényekkel folytatódnak a programok.

Az Őrségi Nemzeti Park vendégei hét közben a vezetett túrák során a kaszálók, patak menti égerligetek és az erdők élővilágával ismerkedhetnek meg behatóbban, hétvégén pedig a népi építészet és a népi kultúra emlékeit lehet behatóbban tanulmányozni.

A parkok programjaira előzetes jelentkezés szükséges.


MTI