Dukai Regina: mindig küzdök, hogy az első legyek!

A modell-énekesnő a Balaton Soundon állt kameránk elé, ahol Puskás Petivel párban mérte össze mixer-tudását Baronits Gáborral és párjával, Alexandrával.

"Nem vagyok nagy koktélos, ennek ellenére már tavaly is voltam egy ilyen versenyen. Most előre megbeszéltük Petivel, hogy mi az, amit én csinálok, és mi az, amit ő. Én amellett döntöttem, hogy piros gyümölcsöket préselek össze, arra öntöttem egy kis eperszirupos vodkát, aztán rájöttem, hogy ez így nagyon tömény, és kifelejtettem belőle az üdítőt, ezért kicsi narancslével megspékeltem, majd összekevertem. Egy igazi csajos ital lett!" - lelkendezett Regina, aki - mint hallhattuk - komoly koncepcióval állt neki a mixerkedésnek, ám a zsűri végül mégis inkább Baronits Gáborék italára voksolt.

Regi persze igazi versenyszellem, így nem csoda, hogy most is teljes erőbedobással készült a játékos Finlandia koktélkeverésre: "Ha azt mondod, hogy versenyezzünk a korlátig, én teljes lázba kerülök! Nagyon-nagyon küzdök azért, hogy az első helyen végezzek és próbálom mindig a legjobb formámat hozni. Volt olyan verseny, amin elindultam, nem nyertem, és azért is elindultam a következő évben, amikor meg is nyertem - tehát mindenkinek azt tanácsolom, hogy nem szabad feladni!"

Természetesen a Tabu Tv stábja arra is kíváncsi volt, mennyire érzi magát otthon a fesztiválokon a modell, illetve mi az, ami számára egy ilyen helyen elengedhetetlen? "Minden évben kilátogatok egy-egy fesztiválra egy-egy napra, de nem éjszakázom itt soha. Így délután nagyon jó kijönni körülnézni. Nagyon szeretem a fesztiválhangulatot, a Sugarbird ruhakollekcióm is a fesztiválok hangulatában készült idén. Ami nálam nélkülözhetetlen, az a napszemüveg, a kiegészítők, a jó kis rucik - azt gondolom, a csajoknak abszolút kedvez ez az időszak, hiszen egyre inkább menő a fesztivál-szerelés - és a kézfertőtlenítő, az szerintem alap egy ilyen buliban!"