Bebe és Kata: még nem fogtuk fel a házasságot!

A Tabu Tv stábja nem csak a pár hete megházasodott énekest, de újdonsült nejét is mikrofonvégre kapta.

Bebe életében igazi megújulást hozott az augusztus: 2-án elvette párját, Katát, akivel Alsónémediben egy hamisítatlan magyar lagzival ünnepelték meg házasságukat, emellett a BackIIBlack zenekar sem tétlenkedik, hiszen új klippel, lemezzel, és megújult hangzással kedveskednek rajongóiknak. "Maga a házasság és az esküvő egy hosszú ideje érlelődő dolog volt bennem. Három hete vagyunk házasok, és meg szokták kérdezni, hogy milyen, amire azt szoktam válaszolni, majd egy év múlva kérdezd meg! Egyelőre nem fogtam fel - de élvezem!" - összegezte az énekes a nyárvégi történéseket.

Kata bőkezűbben nyilatkozott stábunknak: "El kell, hogy keserítselek - ugyanolyan, mint előtte. Nagy változás nem történt az életünkben, maximum annyi, hogy fura azt kimondani, hogy nem csak a párom, hanem a férjem, de igazából a hétköznapjaink megmaradtak olyannak, amilyenek voltak. Az esküvő amúgy pont olyan lett, amilyennek megálmodtam. A legjobb szó talán az rá, hogy nagyon vidám volt."

És persze a házasság kapcsán adja magát a kérdés: hogy áll a pár a gyerekekhez? Bebe igen rejtélyesen fogalmazott, ám annyi biztos, hogy komoly mennyiségben gondolkodik, Kata azonban még várna egy-két évet az első utód érkezéséig. "A gyermek-kérdés jóval előbb megszületett, mint maga az esküvő. Ha minden igaz, akkor tervezzük a dolgot" - mesélte Bebe."Igazából még várat magára egy picikét ez a történet, mivel én most váltottam munkahelyet, illetve másfél év kell, hogy szakvizsgát tudjak tenni - utána már szépen sorjában jöhetnek!" - tette hozzá Kata a tabutv.hu-ra klikkelőknek.