Mi van a húson túl? Húspótlók körképe

Akár vegetáriánusok vagyunk, akár flexitariánusok, akik csak nagyon kevés húst esznek, az idő lehűlése arra késztet bennünket, hogy ízletes és tartalmasabb fogásokat tegyünk az asztalra - ehhez azonban nem feltétlenül van szükségünk húsra! Húspótlók - mit, mivel, hogyan?

Amikor beköszönt az ősz, nemcsak a forraltbor kellemes, fahéjas illata csábít el bennünket – újra étvágyat érzünk a finom pörköltekre, burgonyás főételekre, melyeket azonban nemcsak hagyományos módon, hanem kiváló húshelyettesítőkkel is elkészíthetünk.

Az viszont, hogy biztosak legyünk benne: minden ízt és fontos fehérjét megkapunk, némi kihívást jelenthet. Természetesen egy szejtánból készült ételt is el lehet készíteni úgy, hogy finom legyen és „ízhű”, vagyis hasonló például a valódi pulykához. A tempeh steak is nagyon ízletes sült burgonyával – nem lesz panasz az asztalnál! Van viszont néhány olyan fogás, ahol nem működik az egyszerű helyettesítsd a húst húspótlóval, és csinálj mindent ugyanúgy, mint eddig módszer. Például egy készre sütött tofu üveges teriyaki szósszal túlságosan édes és pépes lehet a megszokott húsos változathoz képest.

Mindenesetre ha éppen vegetáriánusnak készülünk, már azok vagyunk vagy flexitariánusként élünk (azaz nagyon kevés húst fogyasztóként), ez a kis hús-helyettesítő kalauz sokat segíthet nekünk a jó választásban.

A tofu
enyhe, lágy, fehér, túrószerű, szójababból készül. Íze finom és igen sokoldalú. Lehet sütni, rántani, pépesíteni, kockákra vágni, levesekbe, pörköltbe használni, vagy akár felvert habot csinálni belőle. A legjobb benne, hogy fél csészénként 10 gramm proteint tartalmaz, és kevesebb mint 100 kalóriát. Ha még sosem használtunk tofut, próbáljuk ki szilárdabb változatát - könnyebb szeletelni, mint a másik, lágy változatát!


A tempeh
semmilyen szépségversenyt nem nyerne meg, de igen jól használható hagyományos szójatermék, melyet tenyésztett és fermentált szójababból készítenek. Külsőre kissé olyan, mint egy fehér gombákkal teli kis szikla. No de ne nézzük, inkább együk! Tele van fehérjével (fél csészényi 15 grammot tartalmaz), hússzerű és lágy, sokoldalú és könnyen emészthető. Használhatjuk bármihez, amihez a tofut is; két szelet kenyér között vagy sütve is finom.

A szejtán
szintén jó alternatíva a hús helyett. Az ázsiai országokban jóval népszerűbb. Emlékeztet a kacsahúsra, íze azonban inkább a csirkére. Búzasikérnek is hívják, teljes kiőrlésű lisztporból készül, vízzel keverve, feldolgozva, sóval és más fűszerekkel ízesítve. Kevesebb benne a protein, mint más húshelyettesítőkben, de mindenbe használható, ami baromfival készül.

Az edamame
– gyors! Melyik babban van a legtöbb fehérje? Természetesen a szójababban, közel 20 gramm található egy csészényiben. Az edamame pedig nem más, mint friss szójabab. Vegyük meg fagyasztva és kifejtve, majd dobjuk a levesbe vagy a salátába!

A babféléknek
fantasztikusan magas a rost- és fehérjetartalma, elég „húsosak” és finomak ahhoz, hogy helyettesítsük vele a steaket és csirkét a legtöbb ételben. A legmagasabb fehérjetartalommal a fava- és a vesebab bír. Egészséges, húsmentes választás!

A quorn
– ellentmondásos húshelyettesítő, ami azonban széles körben elérhető, nálunk még kevéssé elterjedt. A csirkepogácsák- vagy nuggets juthat eszünkbe a formájáról. Ízletes, ám mivel gombák fermentációjából készül, sajnos összefüggésbe hozták allergiás reakciókkal is.  Érdemes kipróbálni, de csak óvatosan.


B.A.

Forrás >>

Kép: FreeDigitalPhotos.net