Joshi Bharat - minden, ami Beatles

Joshi Bharat, a Vatera Gyűjtőszenvedély akciójának egyik zsűritagjaként áll kameránk elé - így elsősorban saját Beatles-gyűjteményéről beszélgettünk - ám emellett Erdélyi Mónikával közös talk-showja is szóba került.

"Mindent gyűjtök, ami Beatles - és megfizethető!" - tette hozzá a népszerű műsorvezető, hiszen nemrég egy komoly értéket képviselő relikviát ajánlottak fel neki, sőt, igazi vágyálma kedvenc dalának, az In my life-nak Lennon által kézzel írt változata lenne... "Mindent keresek, ami Beatleshez kapcsolódik. Beatles énekelte, a négy fiú külön adta ki a számokat. Van például egy könyvem, a Beatles a szétválás után - tehát a pályafutásuk 1970-től napjainkig."
 
Miért pont a gombafejek ragadták meg Joshi Bharatot? Valójában nem tudja a választ. Mint mesélte, amikor először találkozott a zenéjükkel, még nem is igazán fogta meg: "Indiában, amikor még nem sokat tudtam az európai zenéről, volt két-három Beatles lemezem - emellett volt egy Boney M és egy Gloria Gaynor is - de akkor még annyira nem tetszett. Persze jobban tetszett a Beatles, mint például a Gloria Gaynor, tehát már akkor is működött a tudat alatti szelekció! 1980 februárjában jöttem Magyarországra, és decemberben egy próbáról taxival mentem, és a taxis nagyon szomorú volt. Kérdeztem: mi történt? Mondta: lelőtték John Lennont. Az ki? A taxis úgy nézett rám, hogy ki az, akinek fogalma sincs egy ilyen emberről? Itt kezdődött számomra az egész" - mesélte Bharat, akinek innentől nem volt megállás, egyre inkább magába szippantotta a Beatles zenéje.
 
Joshi Bharatot készülő új műsoráról is faggattuk, amit a kibeszélőshow-k koronázatlan királynőjével, Erdélyi Mónikával együtt terveznek: "Most indult a munka, már sok mindent tudunk, de még annyit nem, hogy a végkifejletről tudjunk beszélni. Az biztos, hogy én én vagyok, tehát ha egy műsorban szerepelek, akkor abban a személyiségem benne van - ám azon vagyunk, hogy más legyen, mint a korábbiak. Nem kell, hogy valaki emlékezzen, hogy ez mintha az lenne. Sok hasonló dolog lesz benne, de mégis más lesz."