A példamutató alkoholfogyasztás 12 pontja

A karácsony sokak számára stresszel és bódulattal telik, ám jobb, ha tudjuk, hogy a felnőttek ünnepi italozása példát mutat a gyerekeknek is. Hogyan tudjuk felelősségteljesen jól érezni magunkat, és ez milyen mintát közvetít majd a kicsiknek?

A szülői alkoholizálás vagy az alkoholizmus, mint betegség jórészt csak ritkán válik láthatóvá a külső szemlélő számára. Azonban a gyerekek alkoholhoz való viszonyulása azáltal alakul ki, hogy megfigyelik a körülöttük alkoholt fogyasztó felnőttek viselkedését. A karácsonyi időszak stresszes lehet. Hazaérve a párunknak panaszkodva egy ital elfogyasztása teljesen normálisnak tűnik. De álljunk meg és gondolkodjunk el, mit tanít ez a gyerekeinknek: hogy az alkohol jó eszköz a problémák leküzdésére.

Hazánkban, mint tudjuk, elég magas az alkoholisták és a nagyivók száma, s kifejezetten a karácsonyi és újévi időszakban kerül sor a legintenzívebb alkoholfogyasztásra és lerészegedésekre. Éppen ezért nagyon fontos, hogy milyen mintát mutatunk ebben az időszakban a gyerekeinknek, akik az ünnepek egy részét a mi társaságunkban töltik.

Íme 12 javaslat, amit érdemes megfontolni az ünnepek alatt:

1. Igyál felelősségteljesen – nem kell kiinni az üveget csak azért, mert kibontottad.  Igyál csak annyit, amennyi jólesik, és aztán zárt be az üveget. Ismerd a határaidat és ha egyszer meg tudtad csinálni, a következő alkalommal is ez legyen a mintád.

2. Ha túl sokat ittál és másnapos vagy, ne titkold el a tüneteidet. Mondd el az igazat, beszéljetek őszintén a gyerekkel erről és hagyd, hogy lássa azt, hogy milyen hatással van a túlzott alkoholfogyasztás a szervezetre és hogy érzed magad másnaposan. Fontos, hogy megtanulja, ez a túlfogyasztáskor következik be, és ne azt szűrje le, hogy egy jó éjszaka együtt jár a másnapossággal.



3. Ne dicsőítsd vagy magasztald az alkoholt és az alkoholmámort - és ne űzz gúnyt azokból, akik nem isznak.

4. Ösztönözd a barátokat és családtagokat, hogy jó példát mutassanak. Ne félj kimutatni nemtetszésedet vagy egyet nem értésedet azon rokonaid és barátaid felé, akik azt hangoztatják és úgy is gondolják, hogy a karácsony nagyszerű alkalom a lerészegedéshez.

5. Figyelj arra, amikor befejeződött a vendégség, hogy üresek legyenek az üvegek, és ha lehet, te vidd ki és dobd azokat a kukába, nehogy a gyerek kedved kapjon és kiiszogassa azokat.

6.
Időben gondolkozz el, és készíts tervet, hogyan csökkentsd a karácsonyi stresszt – előre bevásárolsz, elkészítesz és felkészülsz előre dolgokkal, megosztod a munkát, hogy minél kevesebb dolgod maradjon az ünnepek alatt, ezáltal minimálisra szorítod a stressz lehetőségét. Ez segít abban, hogy ne alkohollal próbáld levezetni a feszültséget.

7.
Sok családnál a karácsony napjai folyamatos autózás egyik rokontól a másikhoz, egyik ebédtől a másik vacsoráig. Fontos, hogy ha inni szeretnél, ne te legyél a sofőr, azaz mindig legyen kijelölve erre ember, aki biztosan nem fog inni, így a  másik nyugodtan lazíthat és elfogadhat alkoholt is (nem kell aggódni a vezetés miatt).

8. Próbáld meg korlátozni az alkoholfogyasztásod, például döntsd el, hogy csak bort iszol és azt is időnként szódával, vagy mindig iszol mellé vizet. Ha a tömény italok mellett döntesz, akkor határozd meg, hány kupicával fogsz elfogadni, és legyen ez a saját magad által megszabott határod.

9.
Ha sok vendég jön hozzátok, vagy sok helyre mentek, legyen gondod arra, hogy hol lesz majd a gyerek, ki fog vigyázni rá, mit fog nézni és mivel fogja az idejét tölteni, míg ti vendégeskedtek.

10. Próbálj alkoholmentes vendégséget,
estéket, éjszakákat is beiktatni, hogy a gyerek lássa azt is, hogy ünnepelni alkohol és ivás nélkül is lehet.

11.
Ha olyan családi ünnepséget terveztek, ahol tizenévesek is jelen lehetnek, fontos, hogy előtte üljetek le és beszéljétek meg a szabályokat és az eset kereteit. Nyíltan és őszintén beszéljetek az alkoholfogyasztásról, hogy neki szabad-e vagy sem, és legyél következetes és kitartó abban, hogy hány éves kortól ihat a saját gyereked alkoholt, akár megkóstolás céljából is. Beszéljetek vele őszintén az értelmes, mértékletes ivásról, az alkoholhoz való viszonyotokról stb.

12.
Ne érezd magad álszentnek és hiteltelennek azért, mert megbeszélted a gyerekkel, hogy ő nem ihat, te pedig iszol. Magyarázd el neki, hogy te felnőtt vagy és hogy az ő teste még növekedésben van , ezért az alkohol az ő még teljesen ki nem fejlődött szerveire  milyen hatással van. Mondd el neki, milyen szabályok vonatkoznak a felnőttekre, ha alkoholt fogyasztanak például a vezetéssel kapcsolatban vagy hogy hány éves kortól lehet csak alkoholt vásárolni stb. Érezze át és értse meg, hogy ő még nem felnőtt sem testileg, sem lelkileg, hogy ezt okosan, megfelelően tudja kezelni.