Mélypontra jutottál a diétádban? Így vészeld át!

A legtöbben, akik szép alakot szeretnének, vagy úgy érzik, nem elégedettek a testükkel, az ünnepek után, tavasszal vagy nyár elején kezdenek bele valamilyen divatos fogyókúrába. Ha sikerült betartani a diéta előírásait, netán a kívánt fogyás is megvalósult, akkor igazán büszkék lehetnek magukra. De akik nagyobb súlyfelesleggel rendelkeznek, és hosszabb idejükbe kerül a normál súly kialakítása, ott biztosan adódnak olyan pillanatok, amikor nehéz megtartani a diéta előírásait, netán a saját maguk által kialakított szabályrendszerek is meginognak. A diétákban az első hónap a legnehezebb, mert még nem szoktuk meg az új rendszert, nem tértünk át egy más életmódra. Persze a kezdeti lendület megvan, de elég-e ennyi?

Néhány hasznos tippel szeretnék nektek segíteni, hogy hogyan vészeljétek át azokat a pillanatokat, amikor szívetek szerint átlépnétek a diéta adta határokon.

1. Ha rád tör az édesség iránti vágy (ez leginkább az első időkben a legintenzívebb), akkor nagyon hatásos technika, ha valamilyen programot kitalálsz, akár otthon és nem marad időd ezzel foglalkozni. Lehetőleg ne a munkából hazahozott feladatot teljesítsd ilyenkor, hiszen olvasgatás, számítógépezés mellett remek lehetőség nyílik a rágcsálnivalók elfogyasztására.

2. Az édességek elfeledtetésének remek eszköze az is, ha várunk 10 percet a roham kezdetétől. Addigra a vágy kissé csillapodik, amit már könnyűszerrel átvészel az egyébként tudatos fogyókúrázó.

3. Délutánonként ajánlott beiktatni valamilyen sporttevékenységet vagy szabadidős programot. Ezek alatt nem azon jár az ember agya, hogy mit is talál a hűtőszekrényben vagy a dugipolcon, hanem hogy milyen jól érzi magát. A súly csökkentésében is nagy segítséget jelenthetnek ezek a délutáni programok, úgyhogy hajrá!


4. Sokszor tapasztalom, hogy a fogyni vágyók hiába tartják be a diéták előírásait, arra már nem jut elég figyelem, hogy a megfelelő folyadékbevitelről is gondoskodjanak. Pedig az éhségérzet nagyon sokszor csupán szomjúság, amit nem jól értelmezünk. A méreganyagok is csak úgy tudnak távozni a szervezetből, ha elegendő folyadékot fogyasztunk, ami meleg időben akár 3 litert is jelenthet. A megfelelő fogyadékbevitel az anyagcserét is fokozza, tehát egyre több kalóriát használ fel a szervezetünk a saját tevékenységeihez, ami által a fogyás üteme is felgyorsulhat. A víz a gyomorba kerülve telítettség-érzetet kelt, így ha eleget iszunk, valószínűleg kevesebb ételt fogunk kívánni, esetleg egyáltalán nem is leszünk éhesek.

5. Amikor úgy érezzük, valamit rágcsálnunk kell, akkor nagyon hatásos lehet egy cukormentes rágó. De érdemes tudni róla, hogy kellemetlen tulajdonsága az, hogy fokozza a gyomorsav termelődését, így növelve az éhségérzetet. Ezen kívül bevethető még a jégkocka is, amit különösen majd a nyári nagy melegben esik majd jól.

6. Sokan a kezdeti lelkesedés hevében minimálisra csökkentik a bevitt ételmennyiséget. Ezzel hosszú távú eredményt semmiképpen sem lehet elérni, hiszen a kevés étkezéstől (a legrosszabb, ha egyáltalán nem eszik valaki vagy csak napi egyszer) nagymértékben lecsökken az anyagcseréje, és abban a pillanatban, amikor elkezdi növelni az ételadagokat, a szervezete már tartalékoló üzemmódban van, így mindenből, amit megeszik. kellő mennyiség meg is telepszik a problémás testtájakon. Soha ne csökkentsük három alá a napi étkezéseink számát, de a legjobb, ha napi ötször eszünk. Ilyenkor könnyen elkerülhetjük a ránk törő falási rohamokat, a szervezetünk is sokkal kiegyensúlyozottabb lesz és valószínűleg nem is eszünk sokkal többet, mint ha csak egyszer étkeznénk. Nincs éhségérzet, csak fokozódó anyagcsere és megfelelően működő bélrendszer. Mindez annak a jutalma, aki nem csak az ételeit cseréli egészségesebbre, hanem hajlandó az életmódján is változtatni és átformálni az étkezési ritmusát.

7. Hasznos és jópofa dolog, ha a hűtőre (vagy olyan helyre, ahol azokat az élelmiszereket tároljuk, amik a legnagyobb kísértést jelentik), írunk néhány üzenetet magunknak. Ilyen lehet pl. Ne edd meg, mert utána megbánod, vagy nem fog majd feljönni rád a kedvenc nadrágod stb. Nemrég láttam egy jópofa találmányt, ami bárhová könnyedén felszerelhető, és mozgásra lejátssza az előre rögzített hangfelvételt. Vicces dolog, ha az ember kinyitja a hűtőt, és mint a lelkiismerete szólna, megszólal a kütyü valamilyen hatásos üzenettel.

8. Nem tesz jót a lelkünknek, ha állandóan a mérlegen álldogálunk, várva a fogyást. A súlyunk egy nap folyamán is változik, nem beszélve a nők súlyát nagymértékben alakító menstruációs ciklusról. Hetente csak 2 alkalommal mérjük a súlyunkat, reggel, lehetőleg a toalett meglátogatása után és ne essünk kétségbe, ha nem ment lejjebb a mutató vagy még nőtt is, hiszen elég sok minden befolyásolja, amit vegyünk figyelembe.

9. Sok esetben nem is a mérleg mutatója adja meg a fogyás mértékét. Lehet, hogy akár 1-2 hónapig nem is mozdul lejjebb, főleg, ha közben elkezdtünk rendszeresen sportolni (izomnövekedés), de abban biztosak lehetünk, hogy a ruhaméretünk több számmal is kisebb lehet ezalatt.

Kitartást kívánok mindenkinek a fogyókúrája alatt! Tudom, hogy nem mindenkinek egyszerű végig megőrizni a lelkesedését, de talán ha sikerül néhányat betartani a fenti ötletekből, akkor már te is könnyebben haladsz az egészség és az énképpel való elégedettség felé!