4. Aranykönyv Szavazás

Mindenki olvas. Ugye kicsit ismerősen cseng ez a rövid mondat? Így március elején nem is jelenthet mást, mint hogy újra itt a lehetőség, hogy véleményt nyilvánítsunk arról, vajon melyek voltak Magyarország kedvenc olvasmányai az elmúlt évben. Aki egy gyors fejszámolásba kezdene most, annak segítünk, igen, ez már a negyedik alkalom, hogy a Libri az olvasók legnagyobb örömére elindítja a Libri Aranykönyv szavazást.

A történet 2010-ben kezdődött, amikor is az előző évtized abszolút kedvenceire lehetett voksolni, komoly fejtörést okozva ezzel az igazi könyvrajongóknak. Talán még sokan emlékeznek többek között arra, hogy az évtized szórakoztató könyve a Terézanyu lett, szépirodalomban Szabó Magda Abigélje tarolt, és hogy két külföldi példát is említsünk, gyerekkönyvek királya lett az első Harry Potter kötet, gasztronómiában pedig Jamie Olivert koronázta meg Magyarország. A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel utána annyiban módosultak a játékszabályok, hogy minden év tavaszán az előző évben megjelentetett könyvek közül keressük a legkedveltebbeket. Magyar és külföldi könyvek külön versenyeznek, szépirodalom, szórakoztató irodalom, gyermek- és ifjúsági irodalom, ismeretterjesztés és gasztronómia kategóriában mindazok a kiadványok kaphatnak jelölést, amelyek tavaly jelentek meg első ízben. Ez az öt kategória azonban egy továbbival is kiegészül, hiszen a klasszikusok kategóriájában azokat az olvasmányokat találjuk, amelyek ugyan nem az előző évben születtek, de újra kiadásra kerültek.


„A számítógépek és a közösségi oldalak világában mi igenis rendületlenül hiszünk abban, hogy olvasni jó. Az olvasás érték, és az is marad. Szerencsére a visszajelzéseink azt igazolják, hogy nagyon sok embert ejt rabul a mai napig a betűk varázslatos világa, és akár kikapcsolódásból, akár ismeretszerzésből keresnek könyvet maguknak, élvezik, hogy óriási választékban találnak könyváruházainkban olvasnivalót. A Libri Aranykönyv szavazás eredményeit minden évben rendkívül izgatottan várjuk, hiszen ez olyan, mintha a szavazás ideje alatt személyesen is megismerkednénk nagyon sok olvasónkkal, el tudnánk juttatni képzeletbeli üzeneteiket a szerzők és a kiadók felé. És ez nagyon jó érzés”
– mondja Kovács Péter, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Március 6-tól március 25-ig lehet szavazni a felsorolt 5+1 kategóriában, magyar és külföldi könyvekre külön-külön, hogy kiderüljön, mely könyvek kerülnek be a TOP 50-be, s melyeknek van esélye elnyerni az Aranykönyv díjat.  Ebben a körben akárki ajánlhat további olvasmányokat is, esélyt adva kedvencének a továbbjutásra. Március 26. és április 11. között már csak a legjobb ötven könyvre lehet szavazni, április 12. és április 30. között pedig már csak kategóriánként a legjobb tíz könyv marad versenyben. Ekkor már igazán fontos lesz minden egyes szavazat, hiszen itt dől el, hogy mely könyvek szerzői és kiadói ünnepelhetik az Aranykönyv díj elnyerését a május 9-i eredményhirdetésen és díjátadón. De a szavazók sem járnak rosszul, hiszen minden fordulóban 20 db Libri ajándékkártyát sorsolnak ki közöttük.


A tavalyi év egyik óriási meglepetése volt, hogy Hegyi Barbara színművésznő szakácskönyve kapta a díjat, megelőzve a gasztronómia nagyasszonyainak kötetei, külföldi kollégái közül pedig ismét Jamie Oliver lett a kedvenc. Frei Tamás előző évi sikere után duplázott, Müller Péter sem távozott üres kézzel. Díjat hozott el a Kis herceg, A Pál utcai fiúk, a Magyar Népmesék kiadója is, szóval papírforma-eredmény és váratlan siker egyaránt született. És vajon mire számíthatunk idén? A találgatás megkezdődött, de még korai lenne jóslásokba bocsátkozni az eredményeket illetően. Válasszuk ki együtt a tavalyi év kedvenceit, voksolásra fel!


www.aranykonyvszavazas.hu
www.facebook.com/aranykonyv