Nők lázadása újra

Néhány napja a családon belüli erőszak törvény tárgyalásakor ismét gyalázatos áldozathibáztató kijelentések hangzottak el olyan párt soraiból, amely már nem az első nőbántalmazót tűri meg a sorai és amely most abban a pozícióban lenne, hogy a jelenlegi magyar jogi gyakorlaton változtasson.

A témával foglalkozó nőszervezetek szerint a hozzátartozó bántalmazása tényállás tervezete nem kompromisszumos és nem megoldás. Továbbá felháborodással követik a tervezet parlamenti vitájában elhangzó képviselői megnyilvánulásokat.

A kormányzat szerint a tervezet kompromisszumos megoldás, melyet a civil szervezetek is el tudnak fogadni. Az e közleményt jegyző szervezetek nem tartoznak ide, mivel a tervezet valójában nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak és gyakorlati tapasztalatokon alapuló szabályozás igényeknek. Azok szerint ugyanis az áldozatok legszélesebb körének és a cselekmények legszélesebb körével szemben kell védelmet nyújtani, melyhez az együttélést nem lehet feltételül szabni. A tervezet kizárja a védelemből a nem házas vagy nem élettárs partnereket és a valaha együtt nem élőket. A büntetendő cselekményeket pedig önkényesen válogatta ki: vannak benne olyanok, melyek kapcsán szinte soha nem indul eljárás, míg kimaradnak olyanok, melyeket gyakran elkövetnek, mint például a gazdasági ellehetetlenítés vagy az elszigetelés.


A civil szervezetek továbbra is hiányolják  a komplex állami fellépést: a jogalkotás mellett a szakemberek átfogó képzését, az áldozatoknak szóló szolgáltatások fejlesztését és a távoltartás reformját.
A Nők Lázadása Egyesület ezért úgy döntött, hogy tüntetést szervez, a következő fő követeléssel: A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK TÖRVÉNY MEGSZÖVEGEZÉSE A CIVIL JAVASLATOKNAK ÉS AZ EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI NORMÁKNAK MEGFELELŐEN TÖRTÉNJEN.

Ennek érdekében követelik:
  1. Formális meghallgatás helyett érdemi civil egyeztetést, azaz a törvénynek a civil javaslatok alapján való megszövegezését!
  2. Ezzel összefüggésben a kormány haladéktalanul írja alá és tartsa be az áldozatok védelmét garantáló Isztambuli Egyezményt
  3. A kormány minden ponton, de különösen a nők elleni erőszak vonatkozásában tartsa be a CEDAW ajánlásait.
A szervezők állásfoglalása alapján lejegyezte: Horváth Norbert
 
Eseményinfo >>

Kép: kenfotos - FreeDigitalPhotos.net