Velünk vannak: halottaink emlékére…

Elérkezett az évnek az az időpontja, amikor a figyelmünk központjába kerülnek ismét elhunyt szeretteink, barátaink. Halottak napja körül mindig egy furcsa érzés vesz rajtam erőt. Megmagyarázni nem tudom, de ilyenkor kicsit úgy érzem, mintha közelebb érezném magam ehhez a másik, titokzatos világhoz.

Sokan félnek a halottaktól, a haláltól. Természetes dolog ez a félelem, hisz nem tudjuk pontosan mi vár ránk odaát. Sokan nem is hisznek abban, hogy van „odaát”, ők a halált a teljes végnek gondolják. Hogy kinek van igaza, és van e egyáltalán igazság ebben a témában nem tudom, én a saját érzéseimről tudok mesélni, és arról, amit tapasztalok a családállítási munkám során, amikor már elhunyt személyek is képviselve vannak. Mert bizony ők is jelen vannak az életünkben, sokkal jobban, mint gondolnánk.



Szeretek kimenni a temetőbe. Amikor ezt elmesélem sokan furcsán szoktak rám nézni, hisz a temető legtöbbünk számára a fájdalom, a félelem, a hidegség, a szomorúság, a halál, mint a teljes elmúlás megtestesítője. Számomra mást jelent. A szomorúság, a fájdalom és a magány érzése mellett bennem megjelenik egy misztikus érzés. Valaminek a jelenléte, ami láthatatlan, megfoghatatlan, de mégis nagyon is valós. Megjelenik a nyugalom, a béke, és a szeretet érzése is. Ha nagy ritkán leülök egy padra, vagy egy sírkőre, úgy érzem, egészen közel került hozzám az a valami, ami tulajdonképpen már nem az élet, és mégis az életünk része is

Azoknak az embereknek, akik elveszítették egy szerettüket, általában két nagy fájdalom van a szívében. Az egyik az, hogy nem beszélhették meg vele a problémákat, félbe maradtak a dolgaik. A másik az, hogy vajon hogy vannak, hogyan érzik magukat, ha van túlvilág.

Nos, a családállításokon szinte majdnem mindig találkozunk olyan képviselőkkel, akik már rég elhunyt családtagokat képviselnek. Megdöbbenten tapasztalják ilyenkor a hozzátartozók, hogy a képviselő éppen úgy beszél, esetleg éppen úgy mozog, ahogyan az eltávozott szerettük tette. Halottaink „elmondják”, hogy ők jól vannak, ahol ők vannak, ott béke van. Az itt maradottak közt van csak feszültség és félelem.

Bert Hellingernek van egy mondása, miszerint – „A terapeuta a halottak segítségével tartja életben az élőket”. Bármilyen furcsán hangzik, így van. A halála után nem tűnik el az életünkből az a hozzátartozónk, akitől itt a földi világban búcsút vettünk. Ha szeretettel megemlékezünk róla, és megtartjuk őt a szívünkben, bármilyen hihetetlen, segítséget kaphatunk tőle eltávozása után is. És most nem csak elképzelésekről mesélek, magam is megtapasztaltam azt, amikor szinte egy életemet megváltoztató helyzet alakult ki azáltal, hogy egy rég eltávozott családtagom nehéz sorsa előtt meghajoltam. 

Azóta tudom, milyen fontos, mondhatnám azt is, hogy néha életbevágóan fontos az, hogy megemlékezzünk elhunyt szeretteinkről. Hogy szeretettel és tisztelettel gondoljunk rájuk, és hogy megőrizzük őket a szívünkben. Hisz ők mindannyian részesei annak, hogy mi most itt lehetünk, hogy életben vagyunk. Mindannyian az életünk részei ők is.

Nem kell nagy dolgokat tenni ahhoz, megemlékezz. Nem kell minden héten kimenni a temetőbe, nem kell mindig virágot vinni. A fontos az, ami a szívedben van.

Sajnos több olyan ember távozott el az életemből, akit nagyon szerettem, és akik engem is nagyon szerettek. Voltak olyanok, akiktől elbúcsúzni sem tudtam, és bizony bármit megadtam volna azért, hogy még egyszer láthassam az életben. De már tudom, hogy búcsú nélkül is tudja, hogy szeretem. Hisz minden alkalommal, amikor meggyújtok egy gyertyát, és rá gondolok, érzem a lelkemben a választ.

Most, halottak napján gyújts meg te is egy gyertyát azokért, akik már nem lehetnek veled.

Gondolj rájuk szeretettel, és köszönd meg nekik azt az időt, amit veled töltöttek. Hisz ajándék volt ez a részükről. Ha most még nagyon fáj a hiányuk, idővel majd begyógyulnak a sebek, mert érezni fogod szeretetüket, még onnét, a túloldalról is.