Szerdai angyali üzenet: kitartás

A hit vajon vakon működik vagy szükséges betekintenetek a színfalak mögé is kicsit? Feltehetitek a kérdéseiteket bárkinek is vagy Mesteretek elvárja tőletek, hogy hitetek rendületlen módon törjön utat bármi áron?

Amikor azt hallom tőletek, hogy „Az Angyali Seregek”, akkor mindig az jut eszembe, vajon miért van szükségetek még mindig emberi tulajdonságokkal felruházni bennünket? Miért gondoljátok, hogy azon túl, hogy feladatunk összeköt bennünket az idők végezetéig bármi közös is lenne bennünk, már ami az emberi aspektust jelenti? Miért hiszitek, hogy seregekbe verbuválódva harcot vívunk bármi ellen?

Mi van akkor, ha az Erőm elegendő ahhoz, hogy benned és körülötted örök béke honoljon? Hogy akkor miért nem teszem meg ezt Veled? Miért nem teszem meg mégis érted?


Miért tenném? Ezt az utat Te választottad, a valóságod Te teremted, és ha számodra ez tűnik megfelelő valóságnak, miért kellene nekem beleszólni a te kétségeidbe? Miért akadályoznám meg a szenvedéseidet, amikor te választod őket?

Nincs harc. Nincs szenvedés. Nincs végzet. Magad által teremtett valóság van csupán, mely utat már oly régen elfeledted, oly sok falat emelve magad köré – a boldogságod köré –, hogy ha azt mondanám most neked bármire képes vagy, képtelen lennél elhinni nekem.

Pedig mondta valaki, hogy nem vagy képes átmenni a falon? Mondta valaki, hogy nem hallod meg bárki gondolatát?  Bizonyára mondták. De te miért hitted el?

Mert így döntöttél! Ezt a valóságot teremtetted és választottad önmagad számára és eztán fordulhatsz mennyei seregekhez, szentekhez vagy akár a Mesterek Mesteréhez, ha képtelen vagy Tudatosan élni és képtelen vagy elhinni, hogy nem másoktól várt megváltás hozza majd el számodra a régen vágyott boldogságot, hanem csupán te magad vagy képes ezt megteremteni, akkor minden hiábavaló.


Hiába olvasod el hétről-hétre amit üzenni igyekezek, hiába állsz a tükör előtt belemormolva reggelente, hogy „Szeretlek. Sajnálom. Bocsáss meg, kérlek. Köszönöm”, hiába rajzolod a szimbólumokat, ugrálsz dobszóra, zendítesz kántálva teliholdas éjszakában az erdő közepén ősi dallamokra, ha belül, valahol legbelül nem vagy több, mint egy rettegő kisgyermek, aki régen vágyott anyai melegségre vágyva mozdulatlanná dermedt és csak vár.

MI tehát a feladatod? Nézd meg magad. A kezeidet. A lábaidat. A szemeidet. A tested. Majd nézd meg magad más szemszögből. Okos vagy. Szép vagy. Segítőkész vagy.  Figyelmetlen vagy. Bántó vagy. Felszínes vagy. Tökéletes vagy. Ember vagy.

Most pedig képzeld el belül, szíved legmélyén azt a valóságot, amely Önmagad számára Boldogságot jelent. Gondolj rá a legmélyebb szenvedéllyel amit valaha éreztél. És Teremtsd meg magadnak.

Rajta.

Lejegyezte: Háen
Diktálta: Damien