Miért félünk szeretni?

A szeretet, ha képességünk van hozzá, hogy adjunk és befogadjunk, akkor az egység élményét adja a számunkra. Az egység megélését, amiben benne van anyánk, apánk, és mögöttük felsorakozott őseink, több generáción keresztül. A szeretet képességet meghatározza, hogy a felőlük áradó szeretet energia mennyire képes akadálytalanul előretörni, a jelen kor generációjához.

A szeretetben benne foglaltatik minden, ami összeköt egy másik emberrel és az, ami elválaszt tőle. Ami boldogságot okoz, és ami a legnagyobb fájdalmat. Összetartozni valakivel, kötődni hozzá, és elveszíteni őt. 
Miközben szeretünk, találkozunk Istennel és Ördöggel, a lelkesedéssel és a lelketlenséggel, a fizikai érintés, a testi intimitás csodájával és annak hiánya okozta keserűséggel. Aki meri felvállalni azt a kockázatot, hogy szeret és engedi magát szeretni, az képes megtapasztalni magát az egész univerzumot, a maga teljességében.


Ehhez azonban hosszú, és időnként nagyon keserves zarándokút vezet.  Van, aki elég erős, és felvállalja a felelősséget, ami a szeretethez társul. Vállalja a következményeit annak, ha teljesen átadja magát a másiknak, akit szeret, és ugyan ezzel a teljességgel hagyja neki, hogy ő is szeresse. Ha ezt nem teszi meg, akkor a kapcsolat a másikkal hamis lesz, és a szeretet egyszerűen hazugsággá válik.  Pedig maguk a kapcsolatok azok, amik fokmérői egy ember életének.

A legnagyobb örömöt és legnagyobb keserűséget a kapcsolatainkban éljük meg. A kisgyermek testi és mentális fejlődését nagymértékben meghatározza, hogy milyen a kapcsolata az édesanyjával, és persze az édesapjával, de az alapokat mindig az anyával való kapcsolat fogja jelenteni. Később az ellentétes nemű szülővel való kapcsolata fogja a mintát jelenteni a felnőttkor párkapcsolataihoz. A kislánynak az anyukájával való kapcsolata fogja meghatározni, hogy milyen mértékben fogja tudni megélni a női mivoltát, és a fiúknál, az apával való kapcsolat a férfi minőség megélésének alapjául fog szolgálni.
Amikor közösségbe kerül ott is a kapcsolatok fognak a legnagyobb hatást gyakorolni rá. Mikor munkát vállal felnőttként akkor a korábbi kapcsolatiból szerzett tapasztalatok által befolyásolva alakítja ki kapcsolatait. És mikor élete legfontosabb kapcsolati színterére lép, egy párkapcsolatba, ott fog összpontosulva kibontakozni minden, amit a korábbi kapcsolataiban megélt.
 
A partnerkapcsolat, mint egy katalizátor beindít minden olyan belső folyamatot, ami már ismert volt, de olyanokat is, amik eddig árnyékba voltak szorítva. Itt lehet megtapasztalni igazán, hogy mennyire erős valaki, mennyire meri átadni magát, és befogadni a másikat. Mennyire bátor szeretni és szeretetet fogadni. Egy párkapcsolatban derül ki igazán, hogy megtanult-e valaki szeretni, vagy hiányos eszközkészlettel, képességgel rendelkezik a szeretet terén. 
Sokak ekkor döbbenek rá, hogy valami útközben sérült, vagy valami könyörtelenül elveszett.
Meglehet, hogy az élet más területein sikereket ért el, de egy nagy űr, egy végtelen nagy hiányérzet arról árulkodik, hogy valahol, valamilyen módon sérült benne a szeretet. Olyan ez, mint egy magas nyomás alatt lévő tartáj, amin valahol van egy repedés, és ott szökik a nyomás.

[kapcsolodo_cikkek] 
Ezt a repedést nem észleli, csupán azt, hogy bármit is tesz, és bármennyi erőfeszítés árán, a nyomás sosem akar emelkedni. Ez egy rendkívül fárasztó és sok energiát felemésztő folyamat.  A legtöbb ember ettől meghátrál, és inkább választja a szeretetnélküliség állapotát, mint, hogy energiát fektessen a kapcsolataiba, a szeretet képességének elsajátításába.

Mindez valahol érthető, mert akinek a szeretethez fájdalom és félelem társul, az nem akarja megint átélni ezt az állapotot. A tény azonban az, hogy nincs más lehetőség, vállalni kell a kockázatot, hogy ismét és újra és újra sérülhet, ha valaki szeret.