Találkozás Aivanhovval

A saját fejlődése érdekében mindenkinek magának kell dolgoznia azzal a feltétellel, hogy nem kizárólag saját magáért, hanem az egész közösség javára teszi azt. Egy közösség ez által fog átalakulni testvériséggé. A testvériség tehát egy olyan közösség, amelynek összetartó ereje abban rejlik, hogy minden egyes tagja - az által, hogy a saját maga javára cselekszik - egyszersmind tudatosan szolgálja a többiek javát is.

Úgy érzem, nagyon szerencsés helyzetben vagyok. Ugyanis az elmúlt év végén megjelenő, Omraam Mikhaël Aïvanhov életművét bemutató könyvsorozat első köteteit kezembe véve egy csodálatos világra bukkantam. A könyveken keresztül egy olyan, számomra hiteles XX. századi gondolkodót ismerhettem meg, aki szinte az egész életét a Beavatási Tudomány megismerésének és átadásának szentelte. A szerző európai származású, ezért egy kultúrkörhöz tartozva, ugyanabból a történelmi múltból merítve olyan egyszerűen és tisztán fogalmazza meg a lelki fejlődésünkhöz szükséges ismereteket, hogy így sokkal gyorsabban és könnyebben tudjuk azt befogadni, mint sok más esetben, amikor az író teljesen más kulturális gyökerekre támaszkodva fogalmazza meg a mondandóját.


Érdemes megemlíteni azt is, hogy Aivanhov úgymond kortársunk volt, ezért pontosan ismeri a minket itt és most körülvevő világot, gondolatainkat, vágyainkat, problémáinkat. Így számtalan, aktuális, a hétköznapi életben is könnyen alkalmazható tanáccsal, praktikával lát el bennünket. Mindez persze az én egyéni véleményem, de sokan azok közül, akik már olvasták a magyar nyelven eddig megjelent könyveket, ugyanezt a véleményt fogalmazták meg nekem.

Jelenleg az Aivanhov életműből magyar nyelven ugyan csak 4 kötet áll az érdeklődők rendelkezésére, de a tapasztalat az, hogy amint valaki végigolvas egy könyvet, szinte rögtön kezdeni szeretné elölről, mert annyira jónak tartja. Ráadásul olyan érdekesen épülnek fel a fejezetek, hogy bárhol lapozzuk is föl a könyveket, és akármilyen kevés idő is áll rendelkezésünkre az olvasáshoz, midig erőt meríthetünk belőlük.