A becsúszott gyerek

Az együttélés, házasság kezdeti szakaszában igen gyakoriak a nézeteltérések, hiszen a párnak - akik néha igen csak különböző családból származnak - meg kell tanulniuk együtt élni, ki kell alakítani a mindkettejük számára legkielégítőbb, legharmonikusabb együttélési formát. Gyereket leginkább akkor érdemes vállalni, ha ezen már túl vagyunk.

A pár családdá alakulását megelőzi a döntés: akarnak-e és mikor akarnak gyereket. Ha ezt a döntést nem együtt, közösen hozzák meg, az aláaknázhatja és tönkreteheti a kapcsolatot. Általában a férfi az, aki ilyenkor úgy érzi: csapdába csalták.

Juli és Sándor már több éve éltek együtt, mielőtt összeházasodtak volna. Mindketten önálló független jó keresetű, vezető állású fiatalok voltak. Közösen bérelték a lakást, felesben fizették a bérleti díjat, a számlákat, mindegyikük magának vett ruhát. Szerették és jól megértették egymást, megosztották a háztartási teendőket. Házasságról nem beszéltek, tudták, hogy egymáshoz tartoznak, és akkor mi szükség van "arra a papírra"? Mindketten úgy gondolták, hogy akarnak gyereket, de még nem most, hanem "később". Erről nem is beszéltek túl sokat.

Amikor Juli váratlanul terhes lett, mégis összeházasodtak

Sándor nem tiltakozott. Természetes volt számára, hogy megtartják a gyereket. Amikor Panni megszületett, Juli otthon maradt. Sándor nagyon jó apa volt, részt vett a baba fürdetésében, pelenkázásában is. A gondot a pénz okozta. Sándor ugyanis nem adta haza a fizetését. Juli egyáltalán nem is tudta, mennyit keres. Kifizette a számlákat, de Julinak szinte naponta kellett kérnie pénzt kosztra, bevásárlásra. Ezt Juli rendkívül megalázónak érezte, különösen, hogy Sándor rendszeresen megjegyzéseket tett, hogy Juli sokat költ, nem tudja beosztani a pénzt.

Ez a mindennapos kuncsorgás teljesen felőrölte Juli idegeit. Hiszen korábban független, önálló keresetű nő volt. Az utóbbi években, amióta vezető beosztásba került semmit sem kellett megvonnia magától, bármit megvehetett, amit csak akart. És meg is vett - ezért nincs most félretett tartaléka, hiszen nem tervezte a gyereket. De azt egyáltalán nem gondolta, hogy Sándor ilyen kicsinyes, ilyen zsugori lesz. Persze rendben van, hogy egy kicsit meg kell húzni a nadrágszíjat, ha egy fizetésből akarnak megélni, de ő most egy fillért sem költ magára, viszont a gyereknek szeretne mindenből a legjobbat nyújtani.

Sándor nem volt nagyon lelkes, de hajlandó volt eljönni hozzánk. Párterápiára persze nem menne, de ez a mediáció nem hangzik olyan rosszul. Hiszen mostanában tényleg sokkal többet veszekszenek. És nagyon rossz otthon a hangulat. Ha Panni nem lenne olyan bűbájos gyerek, szinte nem is lenne kedve hazamenni. De a kis boszorka mindig leveszi a lábáról.

Igen, a veszekedések mindig a pénz miatt törnek ki. Juli már gyerekkorában is el volt kényeztetve, mindent megkapott, amit csak szeme szája megkívánt. Ők szegények voltak, neki mindenért meg kellett dolgoznia. Akkor mehetett ki játszani a többiekkel, ha kész volt a lecke, fel volt vágva a tűzifa, stb. Ha egy kis zsebpénzt szeretett volna, akkor átment valamelyik szomszédba füvet nyírni, autót mosni.

Hogy most Juli mire költi a pénzt? Nem is tudja..., Nemigen látott rajta mostanában új ruhát...
Hogy a gyerekre? Akkor is egye meg amit főzött! Őt nem kérdezte meg, hogy akar-e már gyereket. Egyedül döntött. Neki ne mondja, hogy nem tudott volna jobban vigyázni! Őt teljesen kihagyta a döntésből. Pedig azért neki is lett volna beleszólása!

Beszélgetéseink során kiderült tehát, hogy Sándor voltaképpen bünteti Julit. Nem tudta megbocsátani neki, hogy nem vonta be őt életük legfontosabb döntésébe, hogy kész helyzet elé állította. Mérnökemberként nem tudta elhinni, hogy az emberi test nem gép, és nem számítható ki pontosan a működése. És így még az is előfordulhat, hogy valaki fogamzásgátló mellett esik teherbe. Másrészt arra is rájött, hogy ma már tulajdonképpen örül annak, hogy így esett. Imádja a kislányát, boldog, hogy megszületett.

Néhány (külön-külön folytatott) beszélgetés után mindketten rájöttek, hogy milyen keveset beszélgettek arról, hogy mit is várnak egymástól és a házasságtól. Minden olyan egyszerűen, spontánul alakult. Már kb. három hetes ismeretség után összeköltöztek. Hiszen minek fizessenek külön-külön albérletet, amikor szinte minden este együtt alszanak. Nem beszéltek arról, hogyan akarnak élni, vannak-e közös céljaik. És olyan könnyen olyan jól éltek együtt, alig voltak viták. A házasságról hirtelen döntöttek, alig volt idő megbeszélni a részleteket. Persze nem a házasságét, hanem az esküvőét. De ott is mindenben egyetértettek - bár Sándornak volt egy kis keserű szájíze. De utána is működtek a dolgok. Csak mióta megszületett a gyerek... Döbbenet, hogy ami a legnagyobb öröm és boldogság az életükben, az hozta a problémákat magával.

Hamarosan sikerült tisztázni, hogy a problémákért nem a gyerek a felelős, hanem az, hogy még nem voltak felkészülve a fogadására. Kaptak néhány "házi feladatot", sok mindent megbeszéltek, tisztáztak, s eközben kiderült, hogy nagyon jól összeillenek. Csak néhány félreértés, bizalmatlanság, kommunikációs zavar rontotta meg a kapcsolatukat.

A záró mediációs ülésen szinte újra házasságot kötöttek. Elmondták, hogy mi mindent kaptak egymástól, mennyit fejlődtek egymás mellett. Kimondták, hogy mik a vágyaik (nem az elvárásaik!), kéréseik egymáshoz, amitől boldogabbnak éreznék magukat a kapcsolatban. Végül is - bár ezt nem kértük tőlük - új házassági fogadalmat tettek egymásnak, házasságuk megújítására.

A mediációról itt olvashatsz többet: http://www.medock.hu/mediacio



kép forrása