Ki üljön a szamár hátán?

Az első gyermek születése a családok jelentős részében nehéz időszak, ami nemegyszer válságot idéz elő még akkor is, ha mindketten akarták, várták a gyereket. A házaspár büszkén és boldogan tér haza a kórházból. Jó esetben nem néznek tanácstalanul egymásra, mindketten kézbe merik venni a babát, tudják, merik megfürdetni, pelenkázni. Az apa kivesz pár nap szabadságot, és mindenben segít. Ront a helyzeten, ha a rokonok, a munkatársak egymásnak adják a kilincset babanézőben, elvárva, hogy a kismama amúgy is végeláthatatlan teendői mellett még háziasszonyi, vendéglátói mivoltában is tündököljön. Még többet ront, ha a két nagymama - puszta segítőkészségből - megmondja, hogy mit, hogyan kell tenni. Hiszen ők tudják. Sőt: jobban tudják. Hiszen már felneveltek egy-két-három...sok gyereket.

Jó esetben nem néznek tanácstalanul egymásra, mindketten kézbe merik venni a babát, tudják, merik megfürdetni, pelenkázni. Az apa kivesz pár nap szabadságot, és mindenben segít.

Ront a helyzeten, ha a rokonok, a munkatársak egymásnak adják a kilincset babanézőben, elvárva, hogy a kismama amúgy is végeláthatatlan teendői mellett még háziasszonyi, vendéglátói mivoltában is tündököljön. Még többet ront, ha a két nagymama – puszta segítőkészségből – megmondja, hogy mit, hogyan kell tenni. Hiszen ők tudják. Sőt: jobban tudják. Hiszen már felneveltek egy-két-három...sok gyereket. Hogy egymásnak teljesen ellentmondó tanácsokat adnak? Mint ahogy a gyereknevelésről, csecsemőgondozásról szóló könyvek is? Az már az ifjú szülők baja.

Akik néhány nap múlva még mindig büszkék és boldogok, de egyre fáradtabbak. Az ifjú apa szabadsága letelt, vissza kell mennie dolgozni. De a csecsemő sajnos nincs tekintettel a szülők alvásigényére, és a ház ura emiatt gyakran fáradtan és kialvatlanul kénytelen munkába menni.

Az ifjú anyuka még gyakorlatlan, és tengersok dolga van. Amellett hulla fáradt. Nappal minden percét, gondolatát a kisbaba köti le, este semmi másra nem vágyik, mint alvásra. Pedig a férfi már igencsak ki van éhezve az intimitásra, a szexre. Számos férfi ilyenkor mintegy "rivalizálni" kezd gyermekével. Hiszen úgy érzi – talán nem is teljesen alaptalanul – hogy kiszorították az asszony szívéből, lejjebb került a családi ranglétrán. Mindenesetre – bár az asszony egész nap otthon van – nem várja este tisztes vacsora, az éjszakai intim együttlét helyett is szoptatás, pelenkázás tölti ki az időt. Kibillen tehát az a házastársi egyensúly, amit a pár eddig kialakított.

Azok a párok, akik a megelőző időben megtanulták, hogy szabadon kifejezzék érzéseiket, gondolataikat, azok rendszerint az új feladatokat, problémákat is meg tudják beszélni, meg tudják oldani, és hamarosan kialakul egy új egyensúly. De ott, ahol szőnyeg alá söprik a problémákat, előbb utóbb akkora lesz a szemétkupac, hogy már a legnagyobb szőnyeg alól is kikandikál.

Gyakran gondot okoz az is, hogy a babák használati utasítás nélkül jönnek a világra. Ezen az sem segít, hogy számtalan könyv jelent és jelenik meg a gyermeknevelésről. Ezek között vannak egészen kitűnő olvasmányok, többségük azonban igen alkalmas arra, hogy a gyakorló anyákban bűntudatot ébresszen. Szemléletük, hangvételük ugyanis túlnyomórészt tökéletesség központú. Eszerint a jó anya egy szent. Egy mindig kiegyensúlyozott, szerető, gondoskodó, önmegtagadó madonna, akinek türelme végetlen, sosem követ el hibát, és minden gondolatát a gyermek/ gyermekek testi-lelki jóléte tölti ki. És ha nem vagyunk ilyenek, – márpedig ki lehetne ilyen? – akkor ássuk el magunkat, mert olyan súlyos, jóvátehetetlen lelki károsodást okozunk gyermekünknek, amit egész életében hordozni fog, sosem fog kiheverni.

Ha sokat olvasunk csecsemőgondozásról, korai hatásokról, károsodásokról, lassan elfog bennünket a pánik. Ha még többet olvasunk, észrevesszük, mennyi egymásnak ellentmondó tanácsot – sőt utasítást – kapunk. Ettől aztán vagy teljesen összezavarodunk, vagy megnyugszunk. Mert megértjük: nincsenek kizárólagos, egyedül üdvözítő, mindig betartandó és betartható szabályok. Viszont igen sokféleképpen lehet valaki jó anya.

Sajnos a nők jelentős része szorongó, túlzottan aggodalmaskodó, sőt, bűntudatot érez, mert nem "tökéletes" anya, nem mindig érti meg mit akar, miért sír a babája, és nem is tudja minden alkalommal azonnal megnyugtatni. Pedig szorongásunkkal, bizonytalanságunkkal sokat ártunk nemcsak magunknak, hanem gyereküknek is. Hiszen – tág határok között – az a jó a gyereknek, ami jó az anyának is. Kiegyensúlyozott, boldog nők nevelnek kiegyensúlyozott, boldog gyermeket. A legönzetlenebb anyák, akik saját igényeikkel egyáltalán nem törődnek, gyakran a legszorongóbbak és legbűntudatosabbak egyben.

Kérjük, higgyétek el nekünk: Szülőnek lenni nemcsak teher és felelősség, hanem kaland, játék és élvezet. Ne hagyjuk, hogy mások elrontsák. Ne akarjunk másoknak – a mamának, anyósnak, szomszédoknak, barátnőknek – megfelelni! Egy nehéz helyzetben azt a megoldást válasszuk, ami nekünk, és a gyereknek a legjobbnak tűnik, és ne azt, amit elvárnak tőlünk, ami másoknak tetszik.

Úgysem tudunk mindenkinek megfelelni! Erről szól egy régi kínai tanmese is:

"Egy apa a 10 éves fiával és szamarával útra kelt, hogy meglátogassák távoli városban élő rokonaikat. A fiú, aki lassabban tudott menni, ült a szamár hátán, az apa mellettük gyalogolt. Szembe jött egy idős ember, és így szólt:
- Nahát, miféle férfi lesz ebből a gyerekből? Hogy fogja tisztelni az idősebbeket? Meglátod, majd milyen magas lóról fog beszélni veled!
- Igaza lehet – gondolta az apa. Leszállította a fiát, és maga ült a szamárra, így poroszkáltak tovább. Nemsokára egy idősebb asszony jött velük szembe.
- Hát miféle apa az ilyen? Vagy tán nem is a fiad, hanem szolgád ez a gyerek? Ő pöffeszkedik a szamáron, szegény gyerek meg holtra fárad, alig bír lépést tartani.
- Igaza lehet! – gondolta az apa, és maga elé ültette a fiát, bár kettejük súlyát nehezen bírta a szamár. Észre is vette ezt a földműves, aki legközelebb szembe jött.
- Szerencsétlen állat nemsokára kimúlik ekkora teher alatt!
- Igaza lehet – gondolta az apa. Mindketten leszálltak és gyalog poroszkáltak a szamár mellett. Legközelebb egy suhanc jött szembe, aki a hasát fogta a nevetéstől.
- Nahát, micsoda nevetség! Van szamaruk, és gyalog mennek! Még jó, hogy nem veszik a hátukra az elkényeztetett állatot!
- Ennek is igaza van – gondolta az apa. De akkor mit csináljak? Akkor hát semmi se jó? – és tanácstalan dühében akkorát vágott a szamár hátsójára, hogy az nagyot kiáltott – IÁÁÁ – és világgá szaladt.
Az apa és fia immár szamár nélkül gyalogoltak tovább. Ez ellen viszont már senkinek nem volt kivetnivalója."

Így járhatunk, ha mindenkinek meg akarunk felelni. Még az a szerencse, hogy nincs szamarunk.




kép forrása