A szerelem a világ egyetlen reménye

Mondta Osho.. és tényleg, kicsit utánanéztem ennek a gondolatsornak, és azt mondom, hogy én megtoldanám ezt egy lépéssel.. a feltétel nélküli szeretet az élet egyetlen kulcsa. Most ezt a szülőség oldaláról nézve, érdekes a képlet.

A baba megszületik, sőt inkább csak megfogan, mindenféle vizsgálatok, méricskélések várják, meg kell ütnie az átlagnövekedést, az átlag hosszt, az átlag stb-t. Később a lehető legkönnyebb várandósságot produkálja anyjának, amint valami az átlagon felüli vagy aluli, rögtön kezdődik a hercehurca. Vérvételek, tesztek, ultrahangok sorozata próbálja biztosítani az anyát arról, hogy tökéletes a babája, azaz megfelel az átlagnak. Csak épp azt felejtjük el, hogy az átlag nem különleges, vagy ami az orvosnak átlag, az az anyának a legféltettebb kincse, mert ő szereti azt a babát. Akkor is, ha a feje 1 cm-el kisebb, mint kéne. Hányszor elképzeli a kis arcocskáját, a kezeit, aggódik az ujjak száma miatt, meg a különféle genetikai szövődmények miatt, de a test bölcsessége gyakran emgerősíti abban, hogy minden a lehető legjobban alakul. A szeretet, a gyermeke iránti szerelme az élet ötödik eleme, a Szer-elem. Ez ragaszt össze egy emberkényi sejtgócot, ez forraszt be összetört szívet és vérző lelket egyaránt...

  

Aztán a születésével megint egész elváráshalmazt rak magára a baba, pontos időben jöjjön, gyorsan, így-úgy-amúgy, a lehetőségek száma számtalan. Gyakran feledkezünk meg arról az aprócska szóról, hogy legyen úgy, ahogy lennie kell, csak egészségesek legyünk mindannyian. Utána a felsorolhatatlan át nem aludt éjszakák, a rutin, a pelenka, a szoptatás, az etetés, a mosás, a robot... emlékszem erre az időmre, gyakran szó szerint bele kellett rángatnom magam abba az áldott pillanatba, amikor a szeretet elöntött, ahogy alvó vagy éppen üvöltő gyermekemre néztem.
Folytathatnám a listát az érettségiig, de kicsit inkább átfordítanám a rendszert. Ha tudtam volna előre, mi vár rám, vállaltam volna-e ezt az utat? Ha biztos lettem volna előre az eredményben, tudok-e örülni neki, ahogyan tudok a reményből kibontakozva?

  

Ha munka, ár nélkül a fődíj az ölembe hull, az ugyanolyan jó-e, mintha szépen, alázattal akkurátusan megdolgoztam volna érte? Én azt vallom, hogy nem. A cél maga az út. Ha nem találom meg a szépséget a pillanatban, akkor hiába az örökkévalóság. Sok szülő reméli, hogy gyermeke majd az ő elszalasztott álmait valóra váltja... ez nem szeretet... Szeretet akkor van, ha a gyermek őszintén vállalhatja magát a szülei előtt, és elfogadóan odabújhat hozzájuk és támogatást kap ahhoz, ami neki fontos. Ami az ő álma, az ő reménye, az ő szerelme.... Mert amikor a vajúdás mámorában először a gyermeked szemébe nézel, az a pillanat a csoda, megszűnik a külvilág, nem érzel fájdalmat, csak határtalan békét, és örömet, a büszkeség, az extázis,a kiérdemelt boldogság nevetése vagy sírása hullámai között. Ott születik meg a szerelem, a remény, hogy ezt a gyermeket életed végéig karjaidban tarthatod és megadhatod neki azt, amiért téged választott. Aztán a rutin kikoptatja ezt beőled, ha nem rángatod magad vissza ebbe az áldott állapotba, mindannyiszor, ahányszor a gyereked szemébe nézel... Nem azért van veled, mert neked kell, hanem azért, mert neki van támogatásra szüksége abban a mértékben, amiben kéri és elfogadja tőled.