Miért kell elmúlnia a szerelemnek?

Sok ember úgy gondolja: ha megtalálja az "igazit", akkor élete végéig boldog lesz, de ha nem, akkor örök boldogtalanság vár rá. Igen nagyok az elvárásaink a párkapcsolattal, a házassággal kapcsolatban. Miért baj ez még akkor is, sikeres és boldog a párkapcsolatunk? Azért, mert sajnos a jót is meg lehet szokni. Nagyon örülünk valami újnak. Egy új okos telefonnak, egy új lakásnak, egy jó állásnak, egy új hobbinak, stb. De egy idő után már sem az okos telefon, sem a lakás, de még a legjobb állás sem lesz elég önmagában a boldogsághoz. A lottó főnyeremény nyertesei egy-két évvel a nyeremény után semmivel se boldogabbak, mint előtte voltak.

Hogy is van ez a párkapcsolatokban? Nos, képzeljétek el: két ember megtalálta egymást, szerelmesek, boldogok, összeházasodnak. Jönnek a hétköznapok, a kapcsolat jól működik, elkötelezettek, szeretik egymást, de múlik a szerelem. (Múlnia kell a mámornak, különben nem lennénk képesek dolgozni, gyereket nevelni stb.). És itt jön be a megszokás: egyikünk vagy másikunk egyszer csak észreveszi, hogy unatkozik. Nincs nagy baj, csak apró nyűgök, kis problémák. De már megszoktuk a jót, és nem érzzük annyira boldognak magukat. Ettől megnövekednek a kis problémák... Egyre elégedetlenebbek vagyunk... Kezdjük megkérdőjelezni, hogy tényleg ő az „igazi”... És már el is indult a kapcsolat a lejtőn.



Sára, a 42 éves rádióriporter meséli:

„9 évvel ezelőtt találkoztam Ivánnal egy házibulin. Nem voltam éppen jó passzban, hónapok óta nem volt egy használható kapcsolatom. Meglehetősen egyedül éreztem magam. Hagytam magam rádumálni, hogy menjek el erre a házibulira. Helyes, kedves emberek voltak ott, de nem nagyon volt kedvem részt venni a beszélgetésekben, egyiküket sem ismertem. Csellengeni kezdtem a házban. Be-bekukkantottam a polcokon látható regényekbe. Ekkor lépett be Iván a szobába. Magas volt, izmos és nagyon kisfiúsan mosolygott, borzas volt a haja. Rám mosolygott és egyszer csak úgy éreztem, minthogyha az egész világ mosolyogna.

Akkor kezdődött életem legnagyobb kalandja, legvibrálóbb időszaka. Mondanom sem kell fülig beleszerettem. Napról napra, hétről hétre tartogatott valami újdonságot. Mindig volt valami móka, izgalom, meglepetés, az idő csak úgy röpült. Alig tudtam a munkámra figyelni. Úgy illettünk egymáshoz, minthogyha százezer éve ismernék egymást, és mégis minden pillanatban tudtunk valami újat, érdekeset, valami izgalmasat nyújtani a másiknak. Gyertyafénynél vacsoráztunk, együtt főzőcskéztünk, csókolózás közben persze odaégettük a húst. Ebédidőben kilógtunk a munkahelyünkről, és még az is előfordult, hogy valamelyikünk lakásán kötöttünk ki szerelmeskedni. Vagy lementünk a Duna-partra csókolózni. Megosztottuk egymással a legtitkosabb gondolatainkat, megbeszéltük kamaszkori lázadásainkat és csalódásainkat.

Idővel fantáziálni kezdtünk arról, hogy milyen is lesz az esküvőnk, hány gyerekünk lesz és milyen nevet akarunk nekik adni. Ja és táncoltunk, egyszerűen imádtunk táncolni. Egyre szebbnek, egyre nőiesebbnek, egyre vidámabbnak és magabiztosabbnak éreztem magam. Megismerkedtünk egymás barátaival. Ő elfogadta a barátnőimet, én megszerettem az ő barátait. Aztán együtt utaztunk. Volt, hogy csak úgy beültünk a kocsiba és megálltunk valamelyik városban. Sose hittem volna, hogy Kecskemét, vagy Debrecen ilyen szép. Minden megszépült amikor vele voltam. Voltunk múzeumban is, meg-megálltunk egy kép előtt, és mindig rácsodálkoztunk, milyen hasonló az ízlésünk.

Csak az a baj az első dolgokkal, hogy nagyon nehéz megismételni őket. A második csók, a későbbi közös nyaralások már nem voltak olyan különlegesek és örömtelik. Már egyre ritkábban történtek csodálatos dolgok, vagy ha történtek is, nem olyan erővel éltük át őket. Már nem mondta naponta többször, hogy szeret, kevesebbet beszélgettünk arról, hogy milyen lesz a közös életünk, és amikor külön voltunk, már nem gondoltunk egymásra naphosszat. Én elkezdtem még többre vágyni. Eleinte arra vágytam, hogy összeköltözzünk, aztán egyre többre, házasságra, gyerekekre.

Bemutattuk egymást a családnak, minden jól alakult. Összeházasodtunk, gyönyörű volt az esküvő. És az esküvő után úgy éreztük, hogy mostantól boldogan élünk, míg meg nem halunk. És ez nagyjából így is volt. A mézes heteink is nagyon kellemesen teltek, de nem volt nagy újdonság két év együttélés után. Mondanom sem kell, hűséges volt hozzám, szeretett, és szeret most is.

Ma is tulajdonképpen minden rendben van. Született két fiunk. Nincs semmi baj, azon kívül, hogy fáj, hogy nem tudjuk visszahozni azokat a régi szép időket. Eleinte a kis gyerekek mellett még azt hittem, hogy csak azért nem, mert semmire sincs időnk. Kezdetben bővelkedtünk a szabadidőben, tudtunk kávézni, moziba járni, kirándulni. Amíg a gyerekek kicsik voltak, addig még szexelni se igen szexeltünk, mert ahogy vízszintes helyzetbe kerültem, azonnal elaludtam. Később egy kicsit gyakoribbá vált a szex, de sose lett többet olyan, mint kezdetben.

Ma rengeteg a munka, a felelősség, a rutin feladat. Visszük a gyerekeket úszni, német órára, hegedű órára, tornászni. Van, hogy hetek telnek el köztünk beszélgetés nélkül, és néha úgy megyünk el egymás mellett a konyhában, mint az idegenek. Nem, ez azért túlzás. Nem úgy, mint az idegenek, de mint a testvérek. Néha nem figyelünk oda a másikra, nem vagyunk annyira nagyvonalúak. Kifogyott a lendület, az erő, az energia a kapcsolatból. Olyan, mintha észrevétlenül más emberekké váltunk volna, és néha úgy érzem, hogy ebbe belepusztulok. Látom, amikor megakad a szeme egy csinos nőn, de még csak féltékeny se vagyok, mert én is megnézem a jó pasikat. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy Iván sose hagyna el.

Mondd, most akkor lehetünk még izgalmasak egymás számára? Fogunk még örülni egymásnak az életben?”

Sára és Iván története nem más, mint a jóhoz való hozzászokás (a pszichológia szaknyelve roppant elegánsan hedonikus adaptációnak nevezi). Ez a jelenség annyira általános, hogy rengeteg párkapcsolat, házasság ellaposodásához – sok esetben szakításhoz vagy akár váláshoz – vezet.

De ha mindennek tudatában vagyunk, és megértjük, hogy a házassággal kapcsolatos gondjaink természetesek és általánosak, akkor egyrészt meg tudjuk előzni a hanyatlást, vagy ha már bekövetkezett el tudunk indulni a megújulás felé.

Hogyan? Először is meg kell nézni hogyan tudunk pozitív irányba elindulni, miként tudunk új energiát befektetni a kapcsolatba. Sokféle módon tehetjük ezt. A lényeg, hogy izgalmat, újdonságot, változatosságot, meglepetést tegyünk a kapcsolatunkba. Fontos, hogy minél jobban megbecsüljük a partnerünket, tudatosítsuk magunkban, hogy értékeljük őt és ezt fejezzük ki neki is.

Nagyon fontos, hogy többször és rendszeresen érintsük meg egymást, a szextől teljesen függetlenül is, és próbáljunk újítani a hálószobában is! Kísérletezzünk, játsszunk, vállaljuk az újdonságok kockázatát, hogy több örömben és élményben legyen részünk. Mindezzel elérhetjük, hogy új színt, új tartalmat, és új intimitást és sokkal több boldogságot viszünk a kapcsolatunkba.


Hogy ez így túl egyszerűen hangzik? Lehet, pedig a lényeg tényleg ilyen egyszerű. A gyakorlatban lehet, hogy sokaknak segítségre van szükségük, hogy újra megtalálják egymást! De higgyétek el, lehetséges és megéri a fáradtságot!

[kapcsolodo_cikkek] 
Itt olvashatsz többet a párkapcsolatokról>>


Ha segítségre van szükséged>>