Önmagamat karácsonyra

Az év ezen időszaka eredetileg a meghittségről, békességről szól(na), ám nagyon keveseknek sikerül ebben a szellemben eltöltenie azt. Legtöbbször munkahelyi utolsó nagy hajrák, ajándékok utáni szaladgálás, főzés, mosás, takarítás, rengeteg idegeskedés, illetve kapkodás jellemzik ezeket a napokat. Ha megkérdeznék, mit kívánunk karácsonyra, biztosak vagyunk benne, sokan azt felelnék: nyugodtabb körülményeket, hogy kicsit újra önmagunk lehessünk. A következőket főként hölgyeknek ajánljuk.

Első körben összegyűjtöttünk néhány praktikát arra, hogyan tudjunk Nők maradni az ünnepek alatt is, ahol több szerepet kell egyszerre teljesíteniük és amikor a nyomás még nagyobb, mint máskor.

Mellőzzük a „nekem már mindegy” és az „ez teljesen másodrendű” hozzáállást


Tudjuk, hogy mennyire nehéz munkahely, és/vagy gyereknevelés, háztartás mellett saját magunkra is egy pici időt és pénzt szánni. Viszont, a vágyat arra, hogy ne csak mások életét szolgáló robotként működjünk, őrizzük meg! Az ünnepek előtt, igenis szánjunk egy napot arra, hogy elmegyünk fodrászhoz, vagy manikűröshöz, sétáljunk egy nagyot, de akár egy kényeztető masszázsra is benevezhetünk. A lényeg, hogy pár órára szakadjunk ki a taposómalomból, legyünk magunkkal. Delegáljuk egyszer a túlnövő feladatokat, bízzuk rá másra pár órára a gyereket, és felejtsük el, hogy nincs kinek/minek szépülnünk. Van, hisz tudjuk, minden pozitív visszajelzés feltölt. Adjunk egy kis simogatást saját női lelkünknek. Teszteltük, megéri.


További szépség-tippekről és praktikákról itt olvashatsz>>>

Stresszes helyett személyeset

A karácsony előtti városi „elmebajról” beszélni sem érdemes. November végén megtelnek az utcák, a bevásárlóközpontok agresszív, tülekedő emberekkel, és december végére garantáltan eljutunk abba az állapotba, hogy a feszültséget lehetőleg a hozzánk közelállókon vezetjük le. Ezt megelőzendő, azt tanácsoljuk, hogy írjunk egy listát azokról, akiket meg szeretnénk ajándékozni és szánjunk rá egy órát, hogy kitaláljuk, minek is örülnének. Jöhetnek bele akár pénztárca-barát ötletek is. Az magas ár helyett, a személyességre törekedjünk, így végül mindenki jobban jár. Konkrét ötletekkel gyorsabb a vásárlás, nagyobb az öröm, mintha improvizálnánk. Kreativitás és ötlet híján, bízzunk saját megérzésünkben, induljunk ki abból, mi minek örülnénk. Ha az értékrendünk közös, nem lőhetünk nagyon mellé.


Merjünk ne csak álmodni!

Többünkben felmerülhet ilyentájt a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha idén megengedhetném azt a… (ruhát, fehérneműt, utazást, programot, ékszert stb.). Sajnos, ha a pénztárcánkat már kellően kimerítettük, sokszor pont magunkra nem marad keret, és azzal is tisztában vagyunk, hogy a reklámokból visszaköszönő fitness-anyukák vagy a húsz éves modellek – egyébként frusztráló – látványához hasonló külsőt generálni karácsonyra szintén „mission impossible”. Hanyagoljuk hát ezt a motivációt is. Viszont azt tanácsoljuk, hogy ha nincs is pénzünk egy újabb szettre vagy nagyobb kiadásra, lepjük meg magunkat valami kis aprósággal év végi „elismerésként”, jutalomként. Természetesen építkezzünk abból, amink van, de egy-egy kiegészítővel, plusz dologgal, dobjuk fel magunkat és a kedvünket. A mennyiség helyett itt is a minőségre bíztatnánk mindenkit. Ha pedig magunk helyett lakásunkat, környezetünket díszítenénk, csak tessék, hisz ünneplünk.


Megélni a jelent

Bár a csapból is ez folyik, mi másképp vélekedünk. Az adventi időszaknak pont arról kéne szólnia, amiről legtöbbször egyáltalán nem szól, a befelé figyelésről, az összegzésről és a számvetésről. Pedig tulajdonképpen ilyenkor „legálisan” tehetnénk ezt meg. A hatalmas kapkodásban és „anyuka, munkatárs, egyedülálló, háztartásvezető stb.” üzemmódban sokszor észre se vesszük, hogy esetleg kevesebben ülünk le az ünnepi asztalhoz, hogy már nincs velünk egy-egy szerettünk. Akár felnőttek a gyerekek, akár változtak a dolgok, akár új munkahelyünk vagy élethelyzetünk lett, akár maradt a régi, érdemes megfigyelni, mi zajlott le bennünk az elmúlt időszakban. Szőhetünk új terveket, tovább vihetjük a jelenlegit, a lényeg, hogy ne haraggal engedjük el az évet. Tiszteljük meg az ünnepeket, másokat és saját magunkat azzal, hogy az idegeskedés helyett megpróbálunk békét teremteni, segítséget és legfőképpen önmagunkat adni.



Képek forrása: Pinterest