Ébredezés a Nyúl hónapjában - kínai horoszkóp előrejelzés márciusra

Úgy hiszem, a többségünknek lassacskán elég lesz a télből, jöhet végre a hóolvadás, a langyos szellők és üdvözölt mindenféle üde zöldes szín a természetben. Az idei Nyúl hónap a maximális megújulást hozza el nekünk, olyasfajta kibontakozást, amikor azt vesszük észre, hogy egyszer csak tényleg megérkezett a tavasz, de nem erővel, hanem először csak a lábát teszi be, aztán becsúsztatja testét és a következő pillanatban már ott “áll" előttünk teljes pompájában.

Még elnyomható, jöhet még egy-egy olyan nap, amikor a tél megpróbál felülkerekedni rajta, de biztosak lehetünk benne, hogy a végén ő fog győzni. Miért írtam ezt így le? Azért, mert ezek a lágy energiák járnak át a hónap folyamán mindenkit, és érvényesülni is általuk lehet, mert ezek lesznek működőképesek. Persze ne felejtsük el, hogy mindez az erőteljes Kutya évében történik, tehát a mélyben ott az erő, a potenciális agresszió, nem kell sokat piszkálni senkit és semmit, hogy igencsak figyelemre méltó hatást érjünk el. De! és itt ezen tényleg nagy hangsúly van, erre most nincs szükség, mert jó szóval, normális kommunikációval, kellő empátiával és odafigyeléssel ezerszer többre megyünk márciusban, mint bármiféle erőfitogtatással. Ha hatást szeretnénk elérni, akkor nyíljunk meg a másik felé, először hallgattassék meg ő, és ebben az odaadó figyelemben meg fog születni bennünk a megfelelő válasz és meggyőzési stratégia. Ez nem nyögvenyelős rábeszélés lesz, nem izzadságszagú győzködés, hanem olyasféle közös lelkesedés, amelyben mindkét fél örömmel vesz rész. Egyszóval, bármiben, bárkivel fejlődést szeretnénk elérni, akkor első körben engedjük társunkat kibontakozni, majd pedig beszéljünk úgy, ahogy szeretnénk, ha velünk is tennék. Jó szóval, kedvességgel érhetünk el a legtöbbet!
 
A hónap másik fő üzenete a megújulás. A február még az ellenállásról szólt, a “csak azért is” vagy a “csak azért sem” helyzetekről, de ezt ideje magunk mögött hagyni és új stratégiát alkalmazni. A régi elképzelések, módszerek idejét múltak, ne is erőltessük őket, mert senki nem lesz rá vevő. Mindenki változni és kivirágozni akar, így ha nem akarunk a süllyesztőbe kerülni mind magánéleti, mind üzleti/szakmai szempontból, akkor rázzuk fel magunkat és vegyük elő kreativitásunkat. Persze ez nem azt jelenti, hogy kidobunk minden eddig dolgunkat, elvünket, módszerünket, csupán a nem működőket, a porosakat cseréljük le, a jól beváltakra építkezve. Hiszen jó talaj, talapzat nélkül gyenge lábakon fogunk állni, így csak az tud majd fejlődni, ami szilárd alapokról indul.
 
Végre ismét olyan hónap következik, amikor könnyen megy az ismerkedés, szerelmek szövődhetnek, lesz kedvünk barátkozni, kimozdulni a négy fal közül és belevetni magunkat a társasági életbe. Aki szeretne egy kis romantikus felpezsdülést, az mindenképp váljék nyitottá…bár ilyenkor még az is megtapasztalhatja, aki nem is akarja annyira!:-)
 
 
A hónap nagyjából egyetlen negatív tényezője a befolyásolhatóság és manipuláció. Olyan időket élünk, amikor sokan próbálnak ilyen-olyan irányba terelgetni, fontos érdek, hogy az emberek ne a saját döntéseiket és meglátásaikat kövessék, hanem irányítható robotokká váljanak. Ezért ebben a hónapban sok  információt hallhatunk majd, sok olyan esemény fog történni, ami nem a valóságon alapszik. Ez kicsiben és nagyban is így fog történni, lehet ez a munkahelyünk, családunk, a párkapcsolatunk, de akár az országunk is. A gyenge, befolyásolható emberek könnyebben meghajlanak, az erősek pedig érzik, eljött az idejük és eszközökben nem válogatva próbálnak a saját oldalukra állítani. Azonban, ha egy kicsit mögé nézünk a dolgoknak, ha nem hagyjuk, hogy más alkossa meg helyettünk a véleményünket, akkor a manipulációt is ki tudjuk kerülni, bólogatunk, hogy persze, persze, de aztán cselekszünk úgy, ahogy MI azt helyesnek gondoljuk. Ezen van a hangsúly, hogy ne mások alkossák meg helyettünk a véleményünket és tudjuk, hogy mi sem élhetünk ilyen eszközökkel, hiszen ez egyrészt nem helyénvaló, másrészt hosszú távon úgyis visszájára fordul.
 
Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:
 
Március 6., 7., 13., 18., 19., 25., 30., 31.,
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
 
Március 8., 10., 14., 20., 22., 26.,
Április 1., 3
 
Erre figyelj a 2018. március 5 – április 4. közötti kínai asztrológia Nyúl hónapjában:
Ingyenes kalkulátor
 
TIGRIS
Az új lehetőségek nem verik az ajtót, hanem finoman kopogtatva akarnak megérkezni. Kell rá szem és némi intuíció is, hogy rájöjj, itt valami más indult el és neked is lépned kell ahhoz, hogy a változás elkezdődhessen. Jöhetnek új kapcsolatok, tanácsok és sugallatok, melyeket érdemes lesz befogadni és okosan felhasználni, mert olyan ötleteket hozhatnak, amire eddig nem is gondoltál. Ha februárban valami elindult az életedben, akkor ezen folyamatosan előre haladó folyamaton lesz a hangsúly az egész Nyúl hónap folyamán. Fejlődés, tanulás, teljesen friss tudás lépésről-lépésre való elsajátítása valósul meg. Ha új munkát/feladatot szeretnél, ez a hónap kedvezni fog neked, de ha megmaradsz régi helyeden, akkor is bekúszik a változás, akár a gondolataidba, akár kézzel fogható események formájában. Ha olyan területen dolgozol, ahol szükség van a kreativitásra, kiváltképp jó időszak következik. Figyelj a megszülető gondolatokra!
Párkapcsolatot erősítő energiák érkeznek, ha együtt vagy valakivel, akkor ez még erősebbre szövődhet. Jöhet összeköltözés, eljegyzés, de akármilyen családi döntés is, ami változást indít el az otthonotokban. Ha nincs társad, de szeretnél, akkor most érdemes lesz ismerkedni, de ne a harsányan nyomulókra figyelj, hanem a háttérben, csendesen megfigyelőkre!
 
NYÚL
A március napokban minden szem rád szegeződik, ha szeretnéd, ha nem. Figyelik minden mozdulatod, ténykedésed. Amit mondasz, annak lényegesen nagyobb ereje van, ezért ha szükséged van figyelemre, akár a munkádhoz, akár személyes okok miatt, azt most meg is fogod kapni. Ha szeretnéd tehetségedet, tudásod másokkal megosztani, meg lesz hozzá a “közönség” és ezáltal a sikered is esélyesebb. Kedvező napok jönnek a munkában, családban és barátok vonatkozásában is. Sok kis apró kocka áll úgy össze, hogy a végén valami neked kedvező lehetőség formálódjon meg, de nem biztos, hogy pont az, amire számítasz. Hidd el, az Égiek nagyon is tudják, hogy mi visz téged előre, hosszú távon mi fog segíteni és eszerint alakítgatják az eseményeket.  Szakmailag, üzletileg, sőt anyagilag is prosperáló napok jönnek, főként akkor, ha ki tudsz lépni a megszokott kereteidből és vállalod az ennek következtében érkező némi feszültséget is.
A Nyúl hónapja kettős hatást eredményezhet párkapcsolatodban. Ha jól működik, akkor még inkább feltuningolja, egyszerűen minden klappolni fog, a csúcs hónapotok lesz az évben. Ugyanakkor, ha problémák vannak a mélyben, akkor ezek ki tudnak éleződni és lehet, nehéz döntésekre is sor kerül. Ugyanakkor ez nem a nehéz döntések hónapja, ezért ne lepődj meg, de sokkal szívesebben választják ilyenkor az emberek az “angolos távozás” módszerét.

 
SÁRKÁNY
Nem csak az Égiek, hanem úgy általában az emberek figyelmének középpontjába kerülsz. Az új dolgok úgy érkeznek, hogy volt már valami előzményük, talán már korábban szóba jöttek, vagy megkezdődtek, csak valamiért félbe szakadtak, de most ismét folytatódnak. Nagyon sok segítség lesz körülötted, ezúttal főként a férfiaktól várhatsz támogatást. Komoly konstellációk érintik a munka, család és barátok területét is, melyek többféle dolgot is jelezhetnek. Számíthatsz jogi/hatósági ügyletekre (aggodalomra nincs ok, lehetnek ezek pozitívak is), ahol az alapján dőlnek el a dolgok, hogy kellően alapos voltál-e vagy szántál-e elég időt, energiát arra, hogy rendbe tedd a dolgaid. Avagy lehetnek olyan korábbi feladataid, olyan munkák, melyek most visszatérnek hozzád és szintet léphetsz velük. Abban az esetben, ha váltani szeretnél, ha unod a jelenlegi helyzetet, most lehetőséged lesz megújulni, hiszen rengeteg segítség vesz körbe. Ne légy passzív, kérj és megkapod a szükséges támogatást!
A következő napokban egy tükörszerű helyzet alakul ki a párkapcsolatodban. Amennyi áldozatot és helyes döntést hoztál, vagy pozitív dolgot tettél eddig a párodért, pont annyit kapsz vissza tőle. Ha korrekt voltál, veled is az lesz, ha nem, akkor esélyes, hogy veled sem lesz az. Csak ilyen egyszerűen, semmi cukormázas körítés, mert ez egy racionális hónap. A cél pedig az, hogy okulj belőle a jövőre nézve. Másrészt viszont itt is megjelenhetnek a jogi ügyletek, ezért pl. ideális időszak ez ingatlan adás-vételre, de bármilyen egyébre is, főként olyanra, ami az otthonoddal vagy társaddal kapcsolatos.
 
KÍGYÓ
Ez a hónap a horoszkópodban lévő KÍGYÓ által képviselt energiára nincs hatással.
 
Sok ember figyelmét keltik fel a veled kapcsolatos hírek, események. Ha vannak ötleteid, melyeket szeretnél megvalósítani, akkor érdemes lesz ezt jobban kihangsúlyozni, hiszen csak így tudsz támogatókra találni. A hónap folyamán történő változások váratlanok és felforgatóak tudnak lenni, olykor némi kellemetlenséget is okozva, de mindenképpen valami jobb irány felé terelgetnek.
Eleged van a munkahelyedből, unod a feladataid? Kiborítanak a családtagjaid, leégetnek a barátaid? Itt az idő a változtatásra hiszen márciusban minden készen áll a nagy megújulásra. Persze ez nem kötelező jellegű, de ha kozmikus idő szerint megérett a helyzet, akkor úgyis fognak olyan – akár kellemetlen – események történni, amik afelé irányítanak, hogy lépj ki a méltatlan helyzetből. Tisztulási folyamat zajlik akár látványosan, akár csak passzívan a párkapcsolatodban is. A cél önmagad változása és/vagy a kapcsolat minőségének emelkedése, avagy az otthonod megújulása, esetleg cseréje. A szoros, de már döcögős vagy problémákkal teli kapcsolatokban most igencsak ki tudnak csúcsosodni a bajok és döntési helyzetbe hozzák a feleket. Ugyanakkor, ha nincs még életed párja, úgy viszont számíthatsz meghatározó személy felbukkanására!
 
KECSKE
Nyiss a külvilágra, mert azok a lehetőségek, melyek valami frisset és kizökkentőt hozhatnak az életedbe, még az ajtón kívül várakoznak! A munkádban előremozdulást tapasztalhatsz meg, változhatnak feladatait, de újakat és érdekesebbeket is kaphatsz. A kreativitás szárnyakat kap, lesznek ötleteid is amivel fel tudod dobni azt, amivel foglalkozol, ráadásul ezek eredményezhetnek megújulást is a szakmai életedben. Mindehhez viszont kell majd az elvonulás, a fantáziád szabadon engedéshez szükséges az csend és a befelé figyelés. Ha netán magadra maradsz, tudd eljött az idő az alkotásra, most valami különleges születhet általad.
A szerelmi életedbe ugyanakkor szilárdító és nyugalmat hozó energiák érkeznek március hó folyamán, ezért kicsi a valószínűsége, hogy komoly problémák merülnének fel párod és közted. Sokkal inkább az együtt ötletelés és tervezgetés időszaka jön, talán még az álmodozás is belefér. Ha nincs társad, esélyes, hogy találkozol valakivel, aki fontossá válhat.
 
MAJOM
Ez a hónap a horoszkópodban lévő MAJOM által képviselt energiára nincs hatással.
 
KAKAS
A Kakas jegy szülöttje biztosan nem fog unatkozni a Kutya évében, az események nyitánya pedig a márciusi hónap lesz. Alapvetően olyan konstellációk érkeznek, melyek azt szorgalmazzák, hogy az életed valamely területe változásnak induljon. És ez nem a látványos, mindenkivel megosztós típusú lesz, hanem amolyan belülről fakadó, egyre növekvő, s majd végül olyan eredményt hoz, amire talán senki sem számított. Sőt még te is meglepődhetsz, hogy milyen döntéseket hoztál a hónap folyamán. Leginkább az életed azon területén lesz érezhető ez a hatás, ahol a mélyben már amúgy is elindult valami. Ha Kakas hónapjában születtél, úgy a munkában zajlanak a történések, akár új állás vagy valami kiszámíthatatlanul felbukkanó munkatárs, feladat formájában. Lehet ez váratlan probléma, amit ha nem kezelsz helyesen könnyen zavaró mértékűvé növi ki magát. Kakas napján születve a párkapcsolatodban zavarhatja fel az állóvizet a márciusi energia. A konfliktusok forrása az lehet, hogy túlzottan a magad feje után mész és nem egyeztetsz senkivel sem. Ráhagyod a párodra, avagy a környezetedre, hogy gondoljanak, amit akarnak, de közben te már pontosan tudod, hogy mit, mikor és hogyan fogsz csinálni…csak erről nem informálod őket, ami aztán a bonyodalmat szüli. Játssz nyílt kártyákkal és kevesebb ellenállást váltanak ki cselekedeteid!
 
KUTYA
Igazán kellemes napok várhatóak, amiből, ha ügyes és kezdeményező leszel, nagyon sokat ki tudsz hozni. Amúgy is kedvez neked a Kutya éve, erre tesz még egy lapáttal a Nyúl hónapja. Hozhat új kapcsolatokat, olyanokat, melyek által fejlődni és ismertté, sőt népszerűvé is tudsz válni. A munka területét is fényesíti a márciusi energia (leginkább, ha Kutya hónapjában születtél) és nem csak azáltal, hogy új állásajánlat vagy feladatok várhatóak, hanem azért, mert abból, amivel foglalkozol ki tudod hozni a maximumot. Minél inkább elköteleződsz valami iránt, minél nagyobb lelkesedést vált ki belőled, ez a hatás azzal párhuzamosan növekszik és ad lehetőséget a továbbfejlődésre.
A szerelemnek is extra löketet ad a Nyúl hónap. A friss kapcsolatokat elmélyíti, a szépen működőket még magasabb szintre emeli, sőt még a döcögőseket is új lendülettel és tűzzel itatja át. Sokaknál esélyes, hogy ebben a hónapban valamilyen komoly elhatározás születik a társukkal kapcsolatosan, lehet ez összeköltözés, házasság, a közös otthon szépítése, gyarapítása, stb.
 
[kapcsolodo_cikkek] 
DISZNÓ
Garantáltan nem fogsz unatkozni márciusban, csak győzd majd követni és tartani a terveidet. Mint minden Disznó jegy szülöttjének, fontos, hogy legyen valamiféle sorvezető az életedben, különben hajlamos lehetsz túl sok helyre elkalandozni és szétaprózni magad. Most ennek ismét elég nagy a veszélye, mert annyiféle ötlet, elképzelés születik benned, plusz ezekhez jönnek még a másoktól származó impulzusok, hogy hamar azt veheted észre, már megint ezerféle dologgal foglalkozol. Azt javaslom, válaszd ki a fő csapásvonalakat, a többit meg helyezd tartalékék vagy később megvalósítandó kategóriába és így maximálisan sikeres, és fejlődésben gazdag hónapod lesz.
 
PATKÁNY
Márciusban az érzelmi életed kiteljesedésére számíthatsz, ebbe beleértve természetesen a szerelmet is. Magas szinten megélve ezeket az energiákat aktív, kapcsolatépítős és alkotási vággyal teli napok várhatóak. Megismerhetsz új embereket, párkapcsolatban élve pedig felpezsdülést tapasztalhatsz meg, míg ha épp szingli vagy, esélyes, hogy találkozol valakivel, aki feldobja a kedved, megszínesíti hétköznapjaidat. Ugyanakkor az alacsony szintű megélés kevésbé ilyen kellemes, és mivel meglehetősen a te irányításodtól függnek a dolgok, nem árt, ha erről is tudsz. Minden olyan esetben, amikor elindul a képzeletvilágod, ahol a tökéletes élet színházát építed fel, minden olyan pillanatban, amikor hagyod, hogy a vágyaid felülírják a valós lehetőségeidet, egy olyan önbecsapási folyamatot indítasz el, amelyből csak a csalódáson keresztül vezet az út. És ez már nem csak a szerelemre, a személyes kapcsolatokra vonatkozik, hanem bárhol, bármi kiválthatja belőled. Azokban a helyzetekben is, amikor túl magasra teszed a lécet, akár magaddal, akár a külvilággal kapcsolatosan, szinte biztos, hogy előbb-utóbb kudarcélményben lesz részed. Minél inkább megmaradsz a racionalitás talaján, uralod a vágyaid, annál inkább a magas szint felé közelítesz majd.
 
BIVALY
Ez a hónap a horoszkópodban lévő BIVALY által képviselt energiára nincs hatással.