Heti tarot: A józanság hete

Az előttünk álló hétre ismét a tarot kártyát hívtam segítségül, hogy megtudjam, mit üzennek nekünk az égiek. Döbbenetes módon hasonló lapokat kaptam, mint az elmúlt hetekben.



A központi lap a Főpapnő, ráadásul fordított helyzetben. Ezt azt jelzi, hogy valamilyen titok van az életünkben. Talán eltitkolnak előlünk valamit, de az is lehetséges, hogy valamit nekünk kell titokban tartanunk.

A „mit érdemes most tennünk” kérdésre érkezett a Kardok 2-es. Ez nehéz döntési helyzetet jelez. Feltehetőleg két, egymással ellentétesnek tűnő dolog közül kell választanunk. A lap üzenete, hogy racionálisan, az eszünkre hallgatva döntsünk. A választás elől nem térhetünk ki.

A „mit ne tegyünk” kérdésre kaptuk a Kardok 4-est és vele együtt kicsúszott a Kelyhek 6-os is. Ez azt üzeni, hogy ne próbáljunk meg kibújni a cselekvés alól, ne teketóriázzunk. Valamint rendezzük a múltat! Ne hagyjuk, hogy a nosztalgikus emlékek elhomályosítsák a jelent, ugyanakkor, ha van olyan múltbéli dolog, amivel szembe kell néznünk, akkor tegyük meg.

Összegzés: úgy tűnik, az elkövetkezendő napokban nagy szükségünk lesz a józanságunkra, mondhatni a bal agyféltekénkre. A titkokat is racionálisan kezeljük! A döntéseket ne halogassuk és rendezzük a múltunkat.

Kellemes hetet kívánok! 

KaLily – BMR-es szemléletű veszteségfeldolgozás, számmisztika, tarot, önismeret: kalily.webnode.hu
facebook.com/kalilyspiritualisstudio

 [kapcsolodo_cikkek]