Szerettem volna, és ma is szeretem

Szerettem volna mindig is együttműködni. Ma is szeretek együtt működni. Mindennel, mindenkivel. Semmi magasztos cél, vagy ügy érdekében.

Végigmentem mindenen és végigment rajtam minden(ki). És ma is szeretem ezt. Rá kell, hogy ébredjek ugyanarra, nap, mint nap, és minden pillanat úgy erősít meg ugyanabban, hogy ez a szabadságom. A szabadságom abban, hogy asszonyt elragadó őserős viking, vagy elragadó modorú, kifogástalan úriember legyek, vagy éppen t(r)ollkodó t(r)ollfogadó, t(r)ollforgató.

Ma is szeretem a Nőt, az Istennőt, a Varázslónőt, az Anyát, a Testvért, a Munkatársat, a Lánygyermeket, a Szomszédot, a Virággal kezében elmerengőt, a mindenhol jelen lévőt, és Akit senki nem lát, csak én, és a Őt, aki mosollyal fogad, vagy éppen arcáról törli bosszúsan az afrikai port, miközben szemében ott van az a ragyogás, melyet semmilyen kényszer, világi hajsza nem homályosít.

Szeretek együtt működni, és szeretek együtt nem működni. Szeretem letenni a Világ batyuját, és úgy ragyogtatni, ragyogni, hogy a ragyogás evidencia legyen. Mindig, mindenhol, mindenki számára. Ragyogj ma is.


Tapintattal becsüld a Nőt

Szemeik sugara
Kelő Napot idéz,
S legyen a Férfi kész arra,
Hogy ha mélyen belenéz:
Önmaga tó-tükrébe,
Mint a derűs légbe
Úgy röppen föl,
S a szerelem-szédülő-szelén
Együtt, mégis külön örvény
Leges-legközepén,
Egymást szépen érintvén,
Áramolnak a Lét Tengerén...

Becsüld hát meg Őt,
A mindőjükben élőt,
Az Egyetlent:
A Nőt...

[kapcsolodo_cikkek]