Utazás kevés pénzből? 10 tipp, hogy Neked is sikerüljön!

Mindannyiunknak szüksége van egy kis kikapcsolódásra, melynek során feltöltődhetünk és minőségi időt tölthetünk családunkkal vagy akár egyedül is, de ez a mai árak mellett igencsak bonyolult. Akár egy magyarországi utazásra gondolunk, akár külföldre mennénk el szívesen, nehezen úszhatjuk ezt meg alacsony költségvetésből. Nem csak a kiszemelt helyen eltöltött idő lehet költséges, de már az utazásnak is megvannak a maga nehézségei. Mehetünk autóval, vonattal, repülővel, mindegyiknek megvan a maga ára, ami akár elrettentő is lehet, nem is beszélve a szállásról.

Vajon lehet-e kevés pénzből is utazni? Szerintünk igen! Korábbi cikkünkben megosztottunk, hogyan kerülhetitek el a csaló utazási irodákat, mai cikkünkben pedig megmutatjuk, hogyan utazhattok Ti is kevés pénzből!



Ne szezonban utazzunk!


Kerüljük el a szezont, így jelentős összeget spórolhatunk meg. Akár nyáron, akár télen utaznánk, kerüljük el azokat az időpontokat, amikor a turizmus a csúcson van. Ha nyáron vízközelben szeretnénk vakációzni, ne augusztusra tervezzünk, mert a legtöbb helyen ilyenkor a legbrutálisabbak az árak. Válasszunk egy szezonon kívüli időpontot, amikor még a lehető legjobb idő van, így kiélvezhetjük nyaralásunk minden percét pénzt spórolva. Ha télen szeretnénk utazni, akkor a síszezont próbáljuk mellőzni a pénzmegtakarítás érdekben. Az időpont kiválasztása azért is fontos, mert abból a pénzből, amit megspórolunk rajta, akár egy szebb szállást is ki tudunk fizetni, vagy akár hosszabb időre is maradhatunk.


Főzz magadra!


A szállodai ételek bármilyen finomnak is bizonyulnak, nem mindig érik meg az árukat. Akár félpanziós szállást választunk, akár svédasztalosat, a kiadások csak magasabbak lesznek. A legjobb módszer az, ha magunkra főzünk. Ilyen esetben, ha előre eldöntjük, hogy mi szeretnénk elkészíteni mindent, jó ötlet lehet olyan szállást foglalni, melynek van konyhája, vagy ha apartmanban gondolkodunk, akkor kerti tűzhelye. A sütögetésben segíthetnek a gyerekek is, ők is biztosan élvezik majd a közös programot.


Vigyél mindent, amire szükséged lehet!


 

Jobb figyelmesnek lenni már akkor, mikor csomagolunk. Ügyeljünk, hogy ne felejtsünk semmi szükséges dolgot otthon, mert az üdülőhelyeken banálisan nagy árak tudnak lenni, bármilyen kis dologról legyen szó. Listázzuk otthon azokat a dolgokat, amire csak szükségünk lehet, így elkerülhetjük annak a lehetőségét, hogy egy törölközőre 4000 forintot kelljen kiadnunk. Győzödjünk meg róla, hogy minden szükséges holmink megvan - jobb körültekintőnek lenni!


Repülj olcsón!


Ha gyorsan szeretnénk elérni uticélunkat, megéri elgondolkodni a repülésen. Autóval utazni látványosabb, de sok esetben drágább is lehet, nem beszélve arról, mennyire fárasztó is egy hosszú utat megtenni. Jó döntés lehet error járatokat listázó oldalakat követni akár Facebookon is, ha elhatározzuk, hogy repülővel szeretnénk utazni. Jó dolog követni a légitársaságok oldalait követni, mivel van, hogy ők maguk is posztolnak akciókról. Nem feltétlenül a legdrágább járatokat kell néznünk, hisz repülni így is úgy is egy felejthetetlen emlékké válhat.


Keress szállást okosan!


Ha már eldöntöttük, hogy hova szeretnénk utazni, gondolkodjunk el azon is, hogy lehetnek-e ismerőseink ott, ahol meg szeretnénk szállni. Hátha megszállhatunk náluk és így nem csak a költségmentes szállás lesz biztosítva, hanem minőségi időt is tölthetünk barátainkkal. Ha nincs ismerősünk ott vagy nem szeretnénk náluk aludni, akkor jobb döntés lehet kevésbé ismert apartmanokat keresni, így sokkal olcsóbban kijövünk, mintha szállodába mennénk.
 

Ha hosszabb időre szeretnénk utazni, akár egy ingatlan bérlése is megfontolandó. Minden városban lehet olyan kiadó ingatlanokat találni, melyeket tökéletesen megéri egy hosszú utazás erejéig kibérelni, így akár abba is betekintést nyerhetünk, hogy milyen az adott helyen élni.


Válaszd a kultúrát!


Ottlétünk során ne csak a turista programokon gondolkodjunk. Ezek a programok nem csak, hogy túlárazottak és túlzsúfoltak, de a helyi kultúrából sem lehet látni szinte semmit. Jobb lehetőség sajátos programokat választani, így a kultúrába is betekintést lelhetünk. Sajátos tevékenységek összeállításával csak azt láthatjuk, amire kíváncsiak is vagyunk. Sokkal izgalmasabb tud lenni például a városnézés vezető nélkül. Garantáltan jobban fog tetszeni a családnak is, ha azt csináltok, amit csak szeretnétek. Így akkor állhattok meg, amikor csak akartok, oda ültök be a nézelődés közben, ahova jól esik és a gyerekeknek is egy nagyobb élmény, ha nem kell folyamatosan sétálni.


Vásárolj ott, ahol megéri!


Ha vásárlásra kerül a sor, ne a város turisztikai részében tedd, mert sokkal magasabb árakkal találod szembe magad. Nézz körül a városban és találj egy olyan helyet, ahol nem egetverő árak vannak. Senkinek nem hiányzik egy utazás során, hogy költségvetésének több, mint felét egy boltban költse el. Jó ötlet lehet akár a lakás tulajdonosát vagy a recepcióst megkérdezni már első nap, hogy hol érheti meg vásárolni. Ők biztosan tudnak majd segíteni.


Szuvenírek.. tényleg muszáj?


 

Szuveníreket venni egy kedves és törődő dolog, de borzalmasan drága. Szinte lehetetlen olyan szuvenír boltot találni, ahol nem kell sokat költekezni. A legkisebb ajándéknak is hatalmas ára tud lenni. Ha kedveskedni szeretnél családodnak, ismerőseidnek, esetleg magadnak szeretnél emléket hazavinni, akkor jobb döntés lehet egy tengerpart közelében például kagylókat gyűjteni. Gyönyörű emlékek tudnak lenni a kis kagylócskák és egy nagyon szép gesztusnak is számítanak. Ha mégsem tudsz kagylókat gyűjteni, akkor a legjobb megoldás a képeslap lehet, ami egy kevésbé drága ajándék.


Csomagolj okosan!


A csomagolásnak is megvannak a maga trükkjei. Ha autóval utazol, akkor szinte bármilyen csomagot el tudsz vinni magaddal, de repülővel már más a helyzet, mivel nagyon sokat felszámolhatnak, ha több csomagot viszel magaddal a kelleténél. Jobb kétszer is átgondolni, hogy mit viszel, mert igen csak költséges lehet mindent felpakolni. Először bizonyosodj meg arról, hogy minden megvan, ami szükséges és utána dönts a kevésbé fontos dolgokról.


Vigyázz, mennyit költesz!


Egy utazás során vigyázni kell arra, hogy mennyi pénzt viszünk magunkkal, nehogy túlköltekezzünk. Ha csak azt az összeget visszük, amit az utazásra szánunk, akkor az sem nagy probléma, ha mindet elköltjük. Így nem kell arra hazaérnünk, hogy semmink nem maradt. Az sem ideális, ha túl keveset szánunk rá, mert lehetséges, hogy nem tudunk majd olyan programokat szervezni, amik amúgy a költségvetésbe beleférnének. A legjobb megoldás az lehet, ha egy adott összeget viszünk és folyamatosan számon tartjuk, hogy állunk pénzügyileg, így beoszthatjuk pénzünket az egész nyaralás során.


[kapcsolodo_cikkek]