Miért is jöttünk a Földre?

Bármennyire is szeretnénk tudatosak lenni és tudatosak maradni, az idő legnagyobb részében a tudatalatti programjaink irányítanak bennünket. Emlékek, amiket megörököltünk, programok, amiket elfogadtunk, ítéletek, melyekkel azonosulunk, olyan sémák, amelyek alapján megkülönböztetjük magunkat bárki mástól. Mert ránk természetesen soha nem érvényes az, amit másokban kifogásolunk.

Talán nincs is ma már olyan útkereső, aki ne látná, hogy valahol az egységben, a szeretetben, a harmóniában keresendő a megoldás mindennapi bajainkra: a békétlenségre, a gyűlöletre, a szegénységre, a megosztottságra. Sokféle út van, de végül mind egyfelé vezet: a szeretethez. Olyan nehéz a mai világban tetten érni a szeretetet, mégpedig a feltétel nélküli, semmiféle érdekhez nem fűződő, cserébe semmit nem váró szeretetet. Vajon miért? Hiszen a szeretetből jövünk, és a szeretetbe érkezünk, amikor véget ér a földi életünk.

Nos, a szeretet fogalma homályos, azt hisszük, hogy az, amit a szerelmünk, vagy a gyermekünk, de akár a szüleink vagy a testvéreink iránt érzünk. Szeretlek – mondjuk, vagy inkább mégsem, mert nehéz kimondanunk, hiszen tudjuk, hogy valami nincs a helyén, amikor a szeretetre gondolunk. A szeretetről beszélni nem is lehet. Nincs megfelelő szókincs rá, nincsenek megfelelő árnyalatok, kifejezni szavakkal nem lehet.



Ha kifejezni nem lehet, beszélni nem lehet róla – vajon egyáltalán létezik-e? Megteremthető? És honnan ismerhető fel?

Igen. Feltétel nélküli szeretet van. Létező állapot. Amikor már világos, hogy mindannyian egy lélek, de legalábbis egy család vagyunk, hogy ugyanonnan jövünk, és ugyanoda tartunk, akkor már nem különböztetjük meg magunkat másoktól, mindannyian egymás számára értékesek vagyunk, fontos küldetéssel, olyan életcéllal, amit mindannyiunk javára teljesítünk be. Elfelejtettük, hogy miért vagyunk itt, elfelejtettük azt a sokkal magasabb rezgésen megalkotott tervet, amit idejövetelünk előtt készítettünk, azzal a szándékkal, hogy tapasztaljunk, fejlődjünk, jobbakká váljunk.

Nem véletlen, hogy sokan keresik az útjukat. Sokan, sokfelé kalandoznak, de ahhoz nem fér kétség, hogy mindannyian ugyanarra vágyunk, ugyanazt keressük: a boldogságunkat. Amint tudatossá válik, hogy az ego választásra való, és nem irányításra, megtapasztaljuk a szabadságot, és már nem teszünk különbséget, hogy kit „szeretünk” és kit „nem szeretünk”. A képbe mindenki beleillik. Aki iránt fenntartással vagyunk, netán elítélünk, kritizálunk, kerülünk, akiről véleményt nyilvánítunk, semmi másért nem jelenik meg az életünkben, mint azért, hogy nekünk tükröt tartson; mutasson valamit, amit magunkban kell feldolgoznunk, amiben nekünk kell változnunk, amit nekünk kell kijavítanunk.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: ha változást akarunk, nekünk kell változnunk. Az emberiséget soha nem fog sikerülni megváltoztatnunk. Még csak a közösségünket, a családtagjainkat, a párunkat vagy a gyermekünket sem. És nem is szükséges. Rámutatnak, hogy mi az, ami kibillent minket az egyensúlyból, ami diszharmóniát hoz létre bennünk, ami boldogtalanná vagy elégedetlenné tesz minket.

[kapcsolodo_cikkek] 
Változni nem nehéz, de el kell rá szánni magunkat. Szeretettel, békével és határozottsággal. Nem versenyzünk senkivel. Mindenki a maga idejében, a maga tempójában, csöndben, a szívében meghozott döntéssel egy egész világot képes megváltoztatni, a saját világát. Szeretettel nézni az addig bűnnek vélt hibákat, elnézően kezelni a botlásainkat, tudomásul venni, hogy nem kell tökéleteseknek lennünk, de igen, változnunk kell, mert ez a világ így tarthatatlan.

Ha mi jól vagyunk, a környezetünk is jól lesz. Nem önzés, nem egoizmus, hiszen ha mi változunk, igyekszünk jobb emberré válni, akkor az egész világ jobb lesz.

A „titok” már régen nem titok. Csak hisszük, hogy a problémáinkat mi magunk megoldjuk, hogy arra egyedül is képesek vagyunk, hogyha naphosszat gondolkozunk, akkor előbbre haladunk – és eddig az emberiség történetében a gondolkodással mire is jutottunk? Érdemes elfogadni, hogy mindannyian, mindig a legjobbat nyújtjuk, amire az adott pillanatban képesek vagyunk. Érdemes rájönni, hogy az elménkkel olyan fontos kérdéseket megoldani, mint a háború, az éhezés, a nélkülözés, a gyűlölet – soha nem fogunk. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül. Van olyan erő, ami – ha tetszik – természetfölötti, túlmutat a felfoghatón, mégis érzékeljük, a jelenlétét átéljük, és vele szövetséget kötve sokkal könnyebbé tehetjük az életünket. Nevezhetjük hitnek, bizalomnak, spiritualitásnak – mindegy. Ma már nem élhetünk anélkül, hogy valamilyen életjobbító utat-gyakorlatot ne követnénk. Lehetetlen nem tudomást venni arról, ami már a tudomány által is bizonyított: nem test vagyunk, akiben lélek lakik, hanem lélek vagyunk, aki testben lakik. És csak átmenetileg vagyunk itt…

Érdekel a téma bővebben? Ide kattints: www.hooponoponoway.hu