Kirándulások Újbudán: Gellért-hegy, Sas-hegy, Kamaraerdő

Igazi jó kirándulós helyek, természetvédelmi területek Budapest déli részén. Elő a túracipőt, irány a zöldbe!

Gellért-hegy

Szinte észre sem vesszük, úgy megszoktuk, hogy itt magasodik a város szívében. Naponta elmegyünk mellette, akár kocsival, akár a 7-es busszal, vagy valamelyik villamossal. Mikor is jártunk fent utoljára?


A hegy egy tektonikus törésvonal mentén található. A budai hőforrások is ezeknek a töréseknek köszönhetik létüket, valamint az itt található barlangok is emiatt alakultak ki. Ezek közül a legismertebb a Szent István-barlang, amelyben 1926-ban a franciaországi lourdes-i barlang mintájára alakították ki a sziklakápolnát.

A hegytetőn, ahonnan a főváros legszebb panorámája nyílik, 1851-ben Haynau építtette fel a Citadellát (nem lett a magyarok kedvence tőle, se ő, se az erődítmény). A Gellért-hegy oldalát hosszú ideig szőlő borította, a terület a híres budai borvidék részét alkotta. A 19. század végén azonban a filoxéra következtében a szőlő itt is teljesen kipusztult. A használatlanná vált hegyoldalakat ekkor kezdték el beépíteni. Az 1920-as években kezdték parkosítani a hegy lejtőit, és sétányokat építettek.


A Gellért-hegy ma a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik. Noha a környezet már rég nem természetes, de néhány szegletében, különösen azokon, amelyek a kétlábúak számára nehezen megközelíthetőek, máig megmaradtak az eredeti élővilág képviselői, mint például a kőris- és hársfák, a karsztbokorerdők és a gyertyános-tölgyesek.

A keleti oldalon, amely meredek és sziklás, fennmaradt a dolomitsziklagyep, a csikófark, és a Gellért-hegy igazi különlegessége, a sárgás habszegfű, amely Magyarországon csak itt él.

Kamaraerdő

A 41-es villamos végállomásának közelében található Kamaraerdei Ifjúsági Park közismert rendezvényhelyszín, de a környező erdő is megér egy sétát. A terület délről a Tétényi-fennsíkhoz csatlakozik, 200 méteres magasságban található. Bár a beépítettség egyre növekszik, legnagyobb részét ma is cseres-tölgyes erdő borítja.


A fő fafajok (cser és kocsánytalan tölgy) mellett találunk kőrist, mezei juhart, barkócaberkenyét és a szilfát. A cserjék közül fellelhető itt a galagonya, a fagyal, az ostormén bangita, a húsos som, a kecskerágó és a kökény is.

Ha sétánk során elég figyelmesek (és szerencsések) vagyunk, nem csak rigóval és pocokkal, de néhány őzzel, borzzal vagy pelével is összefuthatunk. A madárvilágot képviseli Kamaraerdőn a fekete harkály, az egerészölyv, a vetési varjú, a szajkó, a meggyvágó, a csuszka, a zöldike, az erdei pinty, az őszapó, a vörösbegy, a fülemüle...



Sas-hegy

A hegyet a budai német polgárság eredetileg Adelsbergnek – Nemesek Hegyének nevezte. Ez torzult Adlersberggé, amit 1847-ben, Döbrentei Gábor dűlőkeresztelőjén Sas-hegyre fordítottak. Egy része Sas-hegyi Természetvédelmi Terület néven 1958 óta védett. Olyan állatok is megtalálhatók itt, mint például a pannon gyík vagy a bikapók, és ami a flórát illeti, Sas-hegyen megél a nőszirom, a budai nyúlfarkfű, a magyar gurgolya, a Szent István-szegfű és a csikófark is. Egészen kora tavasszal már láthattuk virágozni a hegyi ternyét és a védett kövér daravirágot.

[kapcsolodo_cikkek] 
A Hegyalja útról a Korompai utca felé letérve, majd balra kanyarodva, a Tájék utca végén megközelíthető Sas-hegy csúcsáról a főváros egyik legszebb panorámájában gyönyörködhetünk. A kilátópont babakocsival és kerekesszékkel is megközelíthető. Bejárhatunk egy tanösvényt is, ennek hossza 850 méter (csak vezetővel látogatható). A Sas-hegyi Látogatóközpontban tekinthető meg a Menedék a betontengerben című interaktív kiállítás, a központ munkatársai ismeretterjesztő programokat is szerveznek.

Nyitvatartás:
Március 1. – november 30. Hétvégén, munkaszüneti- és ünnepnapokon 10:00-18:00, terepi vezetések indulnak 11:00-15:00 között óránként. Szerdától péntekig csak csoportoknak, bejelentkezéssel. Hétfő, kedd szünnap. Augusztus 1-20. zárva.

Belépők:
Belépőjegy csak a kiállításra és a kilátóba (panorámatávcső használatával): teljes árú 600 Ft, kedvezményes 450 Ft. Belépőjegy a kiállításra, a kilátóra és a tanösvényre terepi vezetéssel: teljes árú 1 200 Ft, kedvezményes 900 Ft. (2019. június)