Angyalok könnyei - amikor helye van a sírásnak

Néha félünk kimutatni érzelmeinket, mert azt gondoljuk, hogy sebezhetővé válunk. Azonban mindnyájan érző lelkek vagyunk, ezért igenis van létjogosultsága életünkben, hogy számos eseményre könnyekkel reagáljunk. Sírni nemcsak tudni kell, hanem egyben néha szükséges is.

Nem a gyengeség jele, ha egy felnőtt személy tud könnyeket hullatni. Az elérzékenyülésnek számos oka lehet: vannak örömkönnyek, vannak elkeseredésből fakadó könnycseppek, és van, mikor csupán egy élethelyzet túlreagálása vált ki némi sírást.

A kisgyermekkorhoz ez szervesen hozzátartozik, hiszen már sírás kíséretében lépünk be ebbe a világba. Egy gyermek sok mindenre így reagál, de ahogy egyre nagyobb lesz, úgy változik ez a készsége is. Sokan általában a lányokhoz, illetve a női nemhez kötik a könnyhullatást, de ez ettől lényegesen bonyolultabb kérdés. Kétségtelen, itt érzelmek kifejeződéséről van szó, tehát mivel minden ember érző lélek, időnként előfordul, hogy ekként reagálunk. Míg a sírás ifjú korban talán „szégyennek” számíthat, addig az életkor előrehaladtával az érett, bölcs személyiség egyik ismertetőjegyévé válik.

Mit értek ezalatt? Nézzük, mint mond erről Salamon: „A bölcsek elméje a siralmas házban van, a bolondoknak pedig elméje a vígasságnak házában.” (Prédikátor könyve 7;4). Vagyis aki hajlandó elmélkedni az élet komoly dolgain, előbb-utóbb egyfajta konklúzióra jut, mely súlyosságából adódóan könnyeket eredményez.


Az élet sok szempontból nehéz, s aki felveszi a kesztyűt és hajlandó küzdeni, ő idővel eljut erre a felismerésre. Azonban aki csupán felületesen szemléli a saját és mások sorsát, ő inkább a vigadozást választja, a mély életbölcsességekkel szemben. Az emberiség történelmének kezdetétől fogva megszámlálhatatlanul sok, szinte végtelen mennyiségű könnycsepp hullott a földre. Szerelmi bánatok, csalódások, testi-lelki fájdalom, szeretteink elvesztése, s még megannyi esemény során könnycseppek milliárdjai potyogtak az emberek szemeiből. S így van ez ma is, mindig is így volt.

Talán ritkán beszélünk róla, mert attól tartunk, hogy mit szólnak mások, ha kiderül rólunk, hogy hajlamosak vagyunk az elérzékenyülésre. De gondoljuk csak újra: mit szólnak majd mások, ha az derül ki, hogy nem vagyunk képesek az együttérzésre, a részvétre vagy az önfeledt örömre, s ezzel együtt a sírásra?

Háború. Talán a legsúlyosabb esemény mindazok életében, akik már átélték. Amennyiben a Kedves Olvasónak vannak hasonló tapasztalatai, úgy Ön már erről mindent tud. Azonban nekünk, akik még soha nem éltük át ezt a fajta borzalmat, csak sejtéseink lehetnek. Mégis számos beszámolóból, idős személyek visszaemlékezéseiből és más hasonló forrásokból mindnyájan tudjuk, hogy itt egy igen súlyos kérdésről van szó.

Az ókortól fogva megfigyelték, hogy egy-egy hevesebb ütközetet követően, komoly esőzés alakult ki a csatatér felett. Sokáig nem tudták ennek okait, azonban mára ez is világossá vált. Az első világháború során gyakran, akár napokig is tartó tüzérségi előkészítés előzte meg az offenzívákat. Ekkor robbanó gránátok százezreit lőtték ki egymásra a szembenálló felek, s a becsapódások során, igen nagy mennyiségű por került a felsőbb légrétegekbe. az ott található páracseppek hozzákapcsolódtak a porrészecskékhez, amelyek magukkal rántották azokat, heves esőzéseket okozva ezzel. Ez a tudományos magyarázat.

Azonban most nézzük meg ugyanezt más szemszögből. Fiaikat elveszítő szülők, férjeiktől megfosztott asszonyok, apjuktól elszakított gyermekek könnyei keveredtek ott, az Égiek láttára. Angyalok könnyei hullottak a Földre, siratván, a sok értelmetlenül feláldozott életet. Angyalok könnycseppjei keveredek ott a vérrel, melyet a föld sem bírt elnyelni, annyira megborzongott attól, ami rajta történik. Sírás mindenütt, kétségbeesés, elhagyatottság érzés és a halál szaga. Az emberek megzavarodtak, nem értették, miért is éri őket ez a sorscsapás, s a tehetetlen düh és félelem milliókat késztetett csillapíthatatlan sírásra. Soha nem akarok így sírni!

[kapcsolodo_cikkek] 
Kedves Olvasó! Ön mikor sírt utoljára?

Esküvőjekor, vagy gyermeke születésekor, esetleg egy hozzátartozója elveszítése során, vagy csak egy romantikus film láttán? A lényeg, ne fedezzük el könnyeinket, igenis van helye a sírásnak mindenki életében, bármi legyen is az ok, ez emberi tulajdonságunk, ne féljünk hát tőle. Néha a bennünk lakozó Angyal is sírhat.

Tavaly megjelent két könyvemben, melyek a Várakozásaink és az Árnyékunkon átlépve címeket viselik, még számos hasonlóan fontos, mindnyájunkat érintő kérdéseket világítok meg. Mindkét kötet megrendelhető a gendur.zsolt@gmail.com címen.