A hiánycikknek számító novelláskötet ismét kapható lesz

Ősszel a Philip K. Dick-életmű egy újabb fontos fejezetét újítja fel az Agave kiadó, szeptember 3-án érkezik a Lenn a sivár Földön című novelláskötet.

A könyv első, 2005-ös megjelenése mérföldkőnek számított a hazai piacon, hiszen ez volt az első magyarul megjelent novelláskötet a szerzőtől, ráadásul nem egy kész külföldi kötetet vett át a kiadó, hanem gondos válogatással ők maguk állították össze a gyűjteményt.

A tizenhárom történetet közt megtalálható Dick első eladott novellája (Ruug), valamint olyan megkerülhetetlen klasszikusok is, mint A koponya, Az aranyember és a Fizetség, utóbbiból ráadásul John Woo rendezésében és Ben Affleck főszereplésével népszerű film is készült A felejtés bére címmel 2003-ban.



A borító ismét Faniszló Ádám munkája.