KKV Marketing Felmérés 2019: A vállalkozások fele pezsgőt bonthat

2400 cégvezető és döntéshozó részvételével a Marketing112 idén is felmérte a kis- és középvállalkozások marketing érettségét és helyzetét. A kutatás a 2019-es üzleti év első félévét vizsgálta. Melyek a leggyakrabban és a legritkábban használt marketingeszközök? Merre tovább 2020-ban? Lássuk a trendeket!

A megkérdezett cégek esetében pozitív változásról számolhatunk be – ugyanis 38%-uk mondta azt, hogy „Kis mértékben, de növekedett a forgalom”; 27%-uk pedig nem tudott bevallani sem érdemi növekedés, sem érdemi csökkenést. Ők inkább úgy nyilatkoznak, hogy stagnálnak. A kutatásban résztvevők 7%-a jelezte, hogy kis mértékben, de csökkent a forgalmuk, 14,5%-uk pedig borúsan nyilatkozott: ők a vártnál sokkal rosszabb első félévet zártak. A felmért vállalkozások 12%-a viszont pezsgőt bonthat a féléves eredményük alapján: ők a vártnál sokkal jobb eredményt realizáltak.

Jönnek a marketingesek!

A KKV Marketing Felmérés egy fontos kérdése azt vizsgálja, hogy ki a marketinges a cégben. A megkérdezettek 58%-ánál még mindig a cég vezetője a marketinges (döntéshozó), de minden korábbi évnél jobb arányban, a válaszadok 21%-a esetén már megbízott belső munkatárs, 3,5%-uk esetén kiszervezett marketinges munkatárs illetve cég gondoskodik erről a fontos területről. Megdöbbentő, hogy a kutatásban részt vevő cégek 17,5%-uk esetén még mindig szervezetlenül, tervezetlenül, „ad-hoc” módon folyik a marketingkommunikációs munka.

„Az idei felmérés egyik legérdekesebb eredménye ez az 58% – ugyanis minden korábbi évben a cégek 80-90%-ánál maga a cégvezető felelt a marketingért is, ami tudjuk: nem hatékony és nem egészséges egy fejlődésre szánt cég esetében. Ez azt jelenti, hogy a cégek menedzsmentje fejlődik és ráeszméltek arra, hogy cégvezető és a marketinges döntéshozó nem lehet ugyanaz a személy. Ez valahol a marketing tanácsadói szakma eredménye is…” – kommentálta a kutatást Miklovicz Norbert marketing stratéga, a kutatás vezetője.



Weboldal, Facebook, Instagram – ebben látják a megoldást a kkv-k

A kutatás során a marketingeszközök használatáról is kérdeztük a kitöltőket. 51 válaszadási lehetőséget adtunk meg, amelyek mindegyike egy-egy közismert marketingeszköz volt és azt vizsgáltuk, hogy a cégek milyen marketingeszközöket használták a 2019-es év első felében.

Az eredményből kiolvasható, hogy a választ adó cégek egyértelműen az online marketingeszközöket preferálják és használják.

A leggyakrabban használt marketingeszközök rangsora:

1. Weboldal (51,2%)
2. Facebook-hirdetés (46,5%)
3. Facebook-oldal (42,7%)
4. Instagram (33,8%)
5. Arculat (33,7%)
6. Facebook-csoport (30,7%)
7. Google Ads hirdetés (24,8%)
8. Márkanév, márkaépítés (23,7%)
9. Céges blog (22,8%)

További kérdés lehet, hogy miért született ilyen eredmény, vajon a cégvezetők (akik, mint megtudtuk felerészt még mindig maguk hozzák a marketing döntéseket) miért maradnak a biztos, bevált eszközöknél, és miért nem nyitnak az újdonságokra, vagy nem tartják szükségesnek más csatornákon való jelenlétet.

A legritkábban használt marketingeszközök rangsora:

1. Podcast (0,6%)
2. SMS marketing (2,2%)
3. Webinárium (2,7%)
4. Cég arca, kabala, nagykövet (2,8%)
5. Telemarketing (3,5%)
6. Könyv (4%)
7. Gerillamarketing (4,6%)
8. Affiliate marketing (5,5%)
9. Rádióreklám (5,7%)
10. Exit popup (6,5%)

„Az eredmény azzal magyarázható, hogy a cégek még mindig félnek az új marketingeszközöktől és leginkább a mainstream marketingeszközökhöz (sok szolgáltató, sok tanácsadó, sok információ a használatukról, alacsony belépési küszöb) nyúlnak, holott a legritkábban használt eszközök közül több sokkal személyesebb és hatékonyabb mint a gyakrabban használt eszközök” – kommentálja az eredményt Miklovicz Norbert.

2020: Márkaépítésbe fognak a vállalkozások!

És, hogy mely témákban szeretnének a kutatásban résztvevő kkv cégvezetők és döntéshozók fejlődni leginkább? Kutatásunk állandó kérdése és egyben az egyik legfontosabb válasz is. Egyfajta trend előrejelzés, hiszen eddig minden évben az a terület kapott a marketing tanácsadói piacon reflektorfényt, amely a kutatásban is az elsők között szerepelt.

Lássuk, miben akarnak fejlődni a cégvezetők 2020-ban:

1. Szövegírás, tartalommarketing (43,9%)
2. Facebook-hirdetések kezelése (41,8%)
3. Marketingterv készítése (41%)
4. Facebook üzleti oldalak kezelése (40,6%)
5. Márkaépítés (40,3%)
6. Landing- és értékesítési oldalak (37,8%)
7. Instagram-marketing (36,5%)
8. SEO (34,6%)
9. Webdizájn (értsd: szebb legyen a weboldala) (28,1%)
10. E-mail marketing hatékonyság (27,2%)

A kutatás konzekvenciája röviden


A 2020-as év további üzleti és marketingtrendjeivel a VII. Magyar Marketing Fesztivál foglalkozik. A teljes program elérhető a www.marketingfesztival.hu weboldalon.

A kutatásról

A felmérést minden évben a Marketing112 kis- és középvállalkozói szektorban működő marketing tanácsadó cég végzi el és publikálja annak apropóján, hogy ugyanez a cég szervezi Magyarország legnagyobb marketing- és üzleti trendjeit bemutató rendezvényét, a Magyar Marketing Fesztivált. Ezen a rendezvényen 1500 cégvezető nyitja meg a kkv üzleti évet minden év januárjában egész napos előadásokkal, szakkiállítással, moderált kapcsolatépítéssel.

A kutatás online kitölthető kérdőív és önkéntes alapú. Az eredményt tekintve nem tekinthető reprezentatívnak a magyarországi kis- és középvállalkozások egészére nézve.

A felmérésüt kitöltő cégek árbevétele:
10m Ft alatt (60%)
10m Ft–100m Ft között (25,4%)
100m Ft és 1Mrd Ft között (9%)
1Mrd fölötti (5,6%)