Protokoll és diplomácia: bepillantás egy sokunktól távol álló világba

Ki ne szeretne végig vonulni életében legalább egyszer a vörös szőnyegen? Ki ne álmodna arról, hogy olyan fogadtatásban részesül, mint egy államfő? Most mindezt megtapasztalhatja az, aki május végéig ellátogat a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba, ahol egyedülálló nemzetközi protokoll kiállításon vehet részt.

A hazai és nemzetközi protokoll és diplomácia világáról mindezidáig kulturális és múzeumi szinten csak egy-egy részterületet érintve rendeztek időszaki tárlatokat, holott a téma jelentősége, ugyanakkor exkluzív jellege miatt valódi érdeklődésre tarthat számot mind szakmai, mind a nagyközönség körében.

Miközben a látogató végig vonul a vörös szőnyegen, megismerheti a protokoll különböző szakterületeit. Először katonai tiszteletadás fogadja, mely kizárólag magas rangú vendégeknek jár, minekután egy államfői rezidenciába érkezik. Tovább haladva megtekintheti Budapest Főváros által adott, illetve kapott protokoll ajándéktárgyakat, majd csemegézhet a vendéglátás protokolljában a régmúlttól egészen napjainkig. Elképzelheti, milyen lehet egy nemes étkészlettel terített, elegáns díszétkezésen részt venni; megcsodálhatja többek között a királyi készletet a parlamenti pohárszéken.



Ezt követően a vallásprotokoll szekcióban megtekintheti például az első magyarországi pápalátogatás eddig ki nem állított relikviáit, majd megérkezik egy kiemelt nemzetközi sporteseményre, mert bizony, a világversenyek protokollrendezvényei is előre meghatározott rendben zajlanak. A múzeum nevéhez híven, jó vendéglátóként desszertről is gondoskodott, valódi különlegességeket gyűjtött össze: ritkaságszámba menő magas rangú kitüntetések, különleges ajándékok, felbecsülhetetlen értékű muzeális darabok várják az érdeklődőket. Így válik a nagyközönség számára is láthatóvá ez a zárt, misztikusnak tűnő világ.

A protokoll eredeti értelmében a rendet, rendszert jelentette a régi irattárakban, majd az elnevezés a nemzetközi kapcsolatok szférájában honosodott meg. Napjainkban, mikor sokan szétesőnek érzik világunkat, jó látni, hogy létezik egy olyan világ, ahol mai napig rend uralkodik.

Protokoll és diplomácia - a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete (NPRSZ) közös szervezésében valósult meg a Protokoll és diplomácia című időszaki kiállítás, mely 2020. január 23. és május 31. között látogatható a múzeumban.

Kép: Nikolett Emmert / Pixabay