Mi van, ha a boldog élet nem csak a mesékben létezik...

(Inspiráció önvizsgálatra, rengeteg eszközzel önmagad épülésére. Használd!) Azt tapasztaltam, hogy sok ember vágyik a boldogságra, de már rég eldöntötték, hogy ez lehetetlen. Ez ugyan nem igazság, de a saját valóságukat erre az ítéletre alapozzák.

Azt hiszik, hogy az élet nehéz, fájdalmas, és a vágyaik elérése nem lenne normális dolog, hiszen az átlagember nem boldog. Az önismeretük és a magabiztosságuk már a gyerekkoruk álmaival, kíváncsiságával és játékosságával együtt rég volt, talán igaz sem volt.
 
Elhitték, hogy az örömök és a csodák az irracionális szférához tartoznak.
A gyerekektől is elvárják, hogy ne bízzanak a belső hangjukban, ne álmodozzanak, ne kíváncsiskodjanak, mert aki kíváncsi az hamar megöregszik. Ne az éberségüket kövessék, hanem azokat a rég önmagukat elvesztett felnőtteket, azokat az ezeréves, ember alkotta elavult szabályokat, ítéleteket és következtetéseket, amik ebben a pillanatban már nem működnek. 
 
A világban sok ítélet közül a legelső, hogy vannak a jók és tiszták és vannak a rosszak. Mindenki a jók közé szeretne tartozni, akkor is, ha ezzel az energiái nagy részét el kell utasítania. Na nem azért, mert annyira rossz lenne, hanem mert különben fel kellene adnia az ítélkezést és rájönni, hogy minden energia semleges, és magában rejti a végtelen lehetőségeket.
Ez nem önelfogadás!

Az ítéletekből kiindulva rengeteg ember utasítja el a saját energiáit, mert azokat rossznak értékelte valaki valamikor. Mindenki a lelkére „gyúr”, hiszen az olyan szép tiszta, annyira spirituális és felemelő.  Nem beszélgetnek a testükkel, aki pedig a legfigyelmesebb barátjuk, egy csodásan megújuló, mindent érzékelő, tudatos tolmács.
Evvel el is veszítették az éberségüket és önmagukat, hiszen a fél ember nem egészséges, és nem teljes. 
Nem veszik észre, hogy már rég nincsenek jelen. Azt is elhitték, hogy nincs választásuk.
Számítgatnak, hasonlítgatnak, és folyamatosan ítélgetnek mindent és mindenkit, miközben azt hazudják maguknak, hogy a körülmények és a környezetükben lévő emberek tehetnek a boldogtalanságukról. Így már a felelősséget sem vállalják. 
 
Az ítéletek csak emberi találmányok. Ne vegyétek be őket! 
Ránéztél már valaha a jelenléted pillanatában, hogy hány hazugság, mekkora öntudatlanság, mennyi ítélkezés és mennyi manipuláció áramlik feléd? Mire mentél ezekkel az ítéletekkel? Hogy gondolsz magadra? Látod az értékeidet?

Tényleg úgy érzed, hogy ha jól éreznéd magad a bőrödben, akkor azzal foglalkoznál, hogy mások örömét elrontsd? Lehet, hogy lenne más ötleted?

Ismét nézz rá a gyerekekre! Mennyire bele tudnak feledkezni a játékba, és kifogyhatatlanok az ötlekből. Sosem unatkoznak. 
 
 

 
Ha ragaszkodsz szemellenzőidhez, szépen elsétálsz a lehetőségek mellett, amik állandóan ott vannak körülötted.
Mennyi erődet és energiádat pazarolod arra, hogy visszafogd magad? Mennyivel könnyebb lenne önmagadként léteznél és teremtenéd a vágyaidat?
Miről álmodoztál gyerekként? Mit élveznél, mit éreznél természetesnek?
Azért jöttünk, hogy itt legyünk minden energiánkkal, a Jóval a Rosszal és a Csúffal együtt, itt legyünk teljesen, erősen. Csak így lehetünk hatással az életünkre.
Ha például elutasítod, vagy tagadod az agresszív energiáidat, amivel kitörtél az anyaméhből, amivel kiharapod és megrágod a falatot, akkor alapvetően nem állsz ki magadért. Ezzel azt kéred a testedtől, hogy ne legyen agresszív, mert megítéleted magad, ha ellenállsz. Akkor ne lepődj meg, ha kipotyognak a fogaid, vagy allergiás leszel, vagy éppen nem tudod legyőzni a betegséget, mert elbánik veled egy szösz vagy egy vírus. 
Pedig az immunrendszered feladata, hogy ellenálló legyél a külső betolakodók ellen. Tényleg le szeretnéd állítani? Megkérdeznéd inkább mit tud tenni az egészségért és mit tehetsz te magadért.
 
Javaslom, hogy állj bele az energiádba, és ne törődj vele, hogy mások mit mondanak rólad. Mindenki magából indul ki.
Te mit választasz? Tudatos teremtő leszel vagy öntudatlan vegetáló, aki átadja a hatalmat másoknak, akár még egy pollennek is?
A „menyország” mindenkinek elérhető itt és most a bolygón, ha választja. Meg tudjuk teremteni az életörömöt, könnyedséget, és élvezzük a fizikai világot ezzel a csodálatos öngyógyító, teremtő testtel, a gyönyörű Földdel és az energiákkal együttműködve.
 
Képzeld csak el mennyire lennél lelkes, mire lennél képes, ha minden energiádat egy örömteli élet és az álmaid teremtésére fordítanád a küzdelmeid és az önmagad visszafogása helyett!
Mi az, hogy elköteleződni?
Amikor kifizeted a jegyet és belépsz a színházba akkor elköteleződtél azzal, hogy ott vagy a pillanatban, megnézed a darabot és élvezed.
Amikor fél lábbal kint maradsz és fél lábbal bent, akkor remekül hatástalanítottad magad. Bármi történik kint, bármi lehetséges a színházban, Te nem látsz belőle semmit, nem fogod élvezni, és biztosan nem leszel rá hatással. Csak állsz ott tehetetlenül.
Ugyanez működik az életedben is.
 
Amikor nem a saját életedet éled, nem tetszik, nem élvezed, nem érzed jól magad a bőrödben, nem érzed jól magad a munkádban vagy a kapcsolataidban, akkor már rég nem érdekel az egész, és fél lábbal már leléptél, otthagytad, elgyengítetted, feladtad magad.
Szeretnéd élvezni az életet? Tudod, hogy minden csak választás kérdése? Mikor választod már?
Kinek az életét éled, kinek a kedvére teszel? Mennyire vagy éber? Mennyire vagy tudatos? És milyen megfontolás tart vissza, hogy önmagadat éld?
Már gyerekként is természetesen tudtál jelen lenni, akkor most miből gondolod, hogy nem megy? Ha nem tetszik, ami van, akkor változtass.
Nem számít, hogy a világ közben újra rendeződik, vagy látszólag összeomlik, ez csak a látszat, ez csak egy pillanat az egészből. Csak 1  nézőpont a végtelen lehetőségekből. Nézd meg más oldalról is!
Ez csak egy pofon, ami helyrebillent, hogy befejezd a hisztit és a másra mutogatást, legyél itt és válassz! Sőt! Ez életed legnagyobb lehetősége önmagaddá válni! Használd ki a jelen pillanatot arra, hogy tudatosan válassz valami jobbat! Ez a pillanat egy csodás lehetőség!
„Minden az ellenkezője annak, aminek látszik és semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik mondta Gary M. Douglas”. Tudod, hogy ha kíváncsi vagy mit tehetsz, érkezni fognak az információk, lehetőségek és megoldások is?  Minden információ arra vár, hogy te végre éber legyél és figyelj rá.
Eljött az az idő, amire nincsenek kész forgatókönyvek. Az jár jól, aki tudatosan teremti a valóságát. Aki a rengeteg információból érzékeli, hogy mi az, ami neki igaz, mi az, ami hozzájárulás. A legjobb inspiráció, hogy visszavedd a hatalmat az elmédtől, vagy másoktól! Választanád önmagad? Választaná egy jobb élvezetesebb életet itt és most? Kíváncsi vagy rá, hogy milyen amikor könnyedén teremted az életed? Hozd meg a tudatos választásaidat!
Írd össze, mit szeretnél választani. Milyen életet teremtenél, ha magadra figyelnél? Mit üzen a tested? 
 
Mennyire lenne kedved minden másodpercben jelen lenni, ha olyan valóságot generálnál, ami tetszik neked, és amiben vidám vagy és jól érzed magad a testeddel együtt? Mennyire lennél akkor egészséges?

Jelentkezz az eseményre:https://harmonet.hu/rendezvenynaptar?cmd=event&event=388