Disznófélék titkai

A hímeken gyakran fejlődik sörény a gerinc mentén. Míg a kifejlett példányok egyszínűek, számos faj fiataljai csíkosak. A disznók jellegzetes szerve külön csonttal megerősített megnyúlt, izmos orruk, melynek végén a túrókarima található.

A Suidae családba tartozó nyolc faj az Óvilágban él. Minden lábukon négy ujj található, testük erős felépítésű. Nyakuk rövid, fejük megnyúlt, vastag bőrük erős, ritkás sörteszerű szőrökkel borított. A hímeken gyakran fejlődik sörény a gerinc mentén. Míg a kifejlett példányok egyszínűek, számos faj fiataljai csíkosak. A disznók jellegzetes szerve külön csonttal megerősített megnyúlt, izmos orruk, melynek végén a túrókarima található. Ezzel túrják a földet, és szimatolnak táplálék után keresgélve.

A disznőfélék elsődlegesen erdőlakók, sokféle növényi anyagot, rovarokat, de dögöt is fogyasztanak. Szemfoguk fejlettek; a hímeknél megnyúlt, görbe agyarakká fejlődnek. Az állat egész élete során nőnek, és alkalmasint halálos fegyvernek bizonyulnak.

Általában négy-hat fős kisebb családi csoportokban (kondákban) élnek, de a varacskosdisznók és a közönséges vaddisznók jóval nagyobb kondákat is alkothatnak. Sokféle hangot hallatnak, a vizítozás, röfögés széles skáláját használják. Viszonylag szapora állatok: a kanok nagy mennyiségű spermát termelnek, a kocák évente két-három almot is vethetnek, hat vagy több malaccal. Az ember alaposan ki is használta ezt a tulajdonságukat, a válogatott háziasított formák még sokkal több utódot hozhatnak a világra. A házisertés méreteiben is jócskán felülmúlhatja ősét, a vaddisznót, farka kunkori, és testén jóval kevesebb a szőr.

A közönséges vaddisznó Európában még sokfelé él, de a brit szigetekről már a 17. században kiirtották. Észak-Afrikában is megtalálható, de a Szaharától délre három másik faj él. Közülük a legismertebb a varacskos disznó, mely nevét a fején található nagyszámú szemölcsről kapta. A szavannák jellemző és gyakori faja Afrika egész területén.

A folyami (más nevén ecsetfülű) disznó a kontinensen kívül Madagaszkáron és a Comoro-szigeteken is honos, az utóbbi helyekre feltehetően betelepítették.

Az óriásdisznó Közép-Afrikában, valamint Kelet- és Nyugyat-Afrika egyes területein található, de jóval ritkább; a tudomány is csak 1904 óta ismeri.

A legkisebb disznóféle a himalája lejtőin élő törpedisznó. Testhossza csak 50 cm, és természetes élőhelyének pusztulása miatt rendkívül veszélyeztetett.

A Sulawesin és néhány más indonéziai szigeten előforduló babirussza sertés szintén kipusztulóban lévő állat.

Meglepő, hogy ugyanakkor a számos helyre betelepített házisertés könnyen elvadul, és tukságosan elszaporodva, a gyökerek és a talaj felforgatásával tönkretejeti az eredeti vegetációt, és sok endemikus (füleg szigetlekó) állatfaj túlélését veszélyezteti.

Varacskos disznó (Phacochoerus aethiopicus)
Közép- Afrika szavannáinak mocsaras ingoványos helyein őshonos. A kifejlett példány teste 145, farka 45 cm hosszú. Érdekes megjelenését szeme alatti 3- 3 dudorszerű kinövésnek, és szájából- jobb és baloldali - hatalmas agyarnak köszönheti. Főleg növényeket-, különféle füveket, gumókat, gyökereket és rovarokat, férgeket eszik, de nem veti meg a kisebb dögöket sem. Agyaraival szinte feltúrja a talajt, így a mélyebben lévő gumókat is megtalálja. Viszonylag szapora állat, a koca egyszerre 3- 4 kismalacot hoz a világra. A nőstény kicsinyeit az élete árán is megvédi.
bzs