Gyalogosan a nagyvilágban

Az autósok és a gyalogosok örök ellentéte miatt számtalan olyan baleset történik, ami megelőzhető lett volna gondos odafigyeléssel.

Az autósok és a gyalogosok örök ellentéte miatt számtalan olyan baleset történik, ami megelőzhető lett volna gondos odafigyeléssel.

Figyeljünk egymásra
– Hol lehet itt átmenni az úttesten? – kérdeztem Rómában az idegenvezetőnket.
– Bárhol – felelte ő. – Ez Itália.
S valóban, ahol elindult sárganyakkendős csoportunk, az autók lassítottak vagy megálltak.

Ki volt udvarias kivel? A száz lóerő a tized lóerővel. Lehet, hogy ez nem tipikus, nem mindennapi, de mi ezt tapasztaltuk Rómában. Londonban azonban a fekvőrendőr és a Gyermekek tábla ellenére is száguldoznak az autók, igaz, hogy a külvárosban az autók mellett gyerekeket is látunk kerékpározni az útesten.

Fogd meg a kezét! Még akkor is, ha "már nagy"!
Amikor gyerekeket látok szüleik mögött menni az úttesten, mindig kétségbe esek, legszívesebben felkiáltanék: fogd meg a kezét! Ne engedd egyedül menni! Bármi történhet az úttesten, megbotolhat a gyerek, még a felnőtt is, és a kocsit sokkal nehezebb lefékezni, mint a gyalogost.

A gyereknek nincs félelemérzete. Versengtünk iskolás korunkban, ki tud hozzáérni a 40-50 kilométeres sebességgel száguldó autókhoz. Amíg az ember saját maga nem vezet, addig nem érzi, milyen erők működnek az úttesten, milyen erő kell a fékezéshez, mekkora a féktávolság. Sajnos, még amikor iskolában tanulják a fizikai erőket, akkor se tudják összekötni a tanult anyagot a valósággal. Igaz, hogy ez minden másra is érvényes, a szexről, drogokról is tartanak felvilágosító órákat, de senki se gondolja, hogy ez adott esetben rá is vonatkozik. Bizonyára sok bajtól (és kalandtól) megmenekülne az ember, ha időben felmérné a lehetőségeit.

A vezetők megérzései hasznosak!
Jó vezető előre megérzi, hogy melyik balesetcsoportba tartozik az úttestre lelépni készülő embertárs. Munkából hazatérő fásult anyukát lát, akinek a kezében három szatyor van, s mögötte cselleng a gyermek. Ennél még rosszabb, amikor a gyermek előre szalad, s bár megtanították, hogy álljon meg a járda szélén, egy lépést mégis lelép, hogy magára vonja anyja figyelmét. A jó autós lassít, bármelyik pillanatban meg tud állni, ám megelőzi őt a mögötte jövő, s míg anya és gyerek visít, a gyorshajtó káromkodik, az udvarias is elvesztheti a lélekjelenlétét. S a fő probléma mindig itt kezdődik. Az anyukának nemcsak a gyerekére kellene figyelni, hanem a vezető idegállapotára is. Hiába firtatnánk a bíróság előtt, hogy jogunk van zöld lámpánál játékmotorral átengedni a gyereket, ha a kis ívben forduló autó vezetője nem tud megállni, amikor az utcaköveken felborul a játék motor vagy kerékpár.

A gyerek járművét a szülőnek kellene vinni egyik kezében, a másikkal pedig a gyerek kezét fogni. De ezt már jó előre el kell tervezni, mielőtt a gyerekkel vásárolni indul, s ha gyerekjárművet visznek magukkal az útra, hátizsákba kell vásárolni.

A gyerekek mellett a révetegen ballagó, esetleg nagyothalló idősek okozzák a leggyakoribb beszélgetési alapot a buszok, trolik közönségének. Ilyenkor mindenki egyetért a járművön, csak az ítélet mértéke különbözik. Hatvan utassal fékezni nem kis dolog, mert áll a néni vagy bácsi éppen a jármű előtt, és nem tudja, előre menjen vagy vissza. Az idősek már nem számolják a tehetetlenségi erőt, a féktávolságot, csak a kis gyümölcsöt, kenyeret akarják a szemben lévő boltból megvenni. Amikor gyerekek voltak, óránként egy kocsi ment át az úton, esetleg annak a pótkerekére még fel is kapaszkodtak. Most érthetetlen ez a járműfolyam, és valahogy át kell jutni a boltba. Sajnos, itt már nincs szülő, nincs senki, aki vigyázna, mindent a járművezetőnek kell megoldani.
Az öregekre nekünk kell vigyázni. Ez egy faluban még ma is természetes, mert mindenki ismeri egymást. Városon, vagy éppen a fővárosban nekünk kell a lelkünkkel megérezni, ki szorul segítségre.

Nem siethetünk annyira, hogy elfeledkezzünk a másik emberről. Akár meg is kérdezhetjük tétován álló embertársunkat, hogy segíthetünk-e valamiben. Még rá is mosolyoghatunk. Mert a másik mosolya megnyugtat, biztonságot jelent, nem kényszerít azonnali döntésre, s érezzük közben, hogy nem vagyunk egyedül.