A vese világnapja

A Nemzetközi Vesetársaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szervezete új kezdeményezése, hogy a krónikus vesebetegségekre történő figyelemfelhívás, a vesebetegségek megelőzése és korai felismerése érdekében minden év márciusának utolsó csütörtökét a Vese Világnapjaként tartsák számon. A Világnap időpontja idén március 9.

A Nemzetközi Vesetársaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szervezete új kezdeményezése, hogy a krónikus vesebetegségekre történő figyelemfelhívás, a vesebetegségek megelőzése és korai felismerése érdekében minden év márciusának utolsó csütörtökét a Vese Világnapjaként tartsák számon. A Világnap időpontja idén március 9.A krónikus vesebetegség és az általa okozott szív- és érrendszeri betegségek előfordulása járványszerűen növekszik az egész világon, a megbetegedés és halálozás száma alapján pedig már népbetegségnek számít.


Hazánkban a cukorbetegség és a magasvérnyomás-betegség okozta vesekárosodás mintegy 500.000 felnőttet érint. A krónikus vesebetegséggel élők, magas vérnyomásban szenvedők vagy cukorbetegségben érintettek jóval nagyobb szív- és érrendszeri károsodás kockázatával rendelkeznek. A becslések szerint 2015-re a világon 36 millió embernek lesz krónikus vesebetegsége.

A krónikus vesebetegségekre történő figyelemfelhívás, a vesebetegségek megelőzése és korai felismerése érdekében a Nemzetközi Vesetársaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szervezete javasolta a VESE VILÁGNAPJÁNAK megtartását minden év márciusának második csütörtökén, ami 2006-ban március 9-re esik.

Az egész világon a legtöbb embernél a cukorbetegség vagy magasvérnyomás-betegség hosszú időn keresztül fennáll úgy, hogy nincs semmilyen tünete. A betegek nagy részénél csak évtizedekkel később, a szövődményként kialakuló vesebetegség utolsó stádiuma okozza a jellemző tüneteket, de akkor már kevés lehetőség van a gyógyításra, a veseműködés fenntartására. Ilyenkor már csak a művese kezelés pótolhatja a vese funkcióinak egy részét, vagy szerencsés esetben a vese-transzplantációval új életet kezdhet a beteg.

Egyszerű vizsgálatokkal ellenőrizhető a vese működése, a korai – még tünetmentes időszakban is – kideríthető a fennálló vesebetegség, és számos korszerű lehetőség áll rendelkezésre a vesebetegségek kezelésére, illetve gyógyítására.

A megelőzésben és a korai felismerésben kiemelkedő jelentősége van a háziorvosok ez irányú szűrővizsgálatának és egészségnevelő, kockázatcsökkentő és gyógyító tevékenységének, valamint a vesegyógyászati szakellátásnak és gondozásnak.

Az egészség megőrzése, az egészséges életmód sajnos még kevés embernél tudatos magatartás. A dohányzás, az elhízás vesekárosító hatású, a cukorbetegséghez, a magasvérnyomás-betegséghez és a szívelégtelenséghez hasonlóan.
A krónikus vesebetegség megelőzése, korai felismerése és szakorvosi kezelése egyike lehet a szív- és érrendszeri megbetegedést és halálozást csökkentő tényezőknek, és megelőzheti a krónikus vesebetegség népbetegséggé válását.

A kezdeményezők felhívást tettek közzé, amelyben kérik a tudományos társaságok, szakmai és civil egészségügyi szervezetek, betegegyesületek segítségét, hogy tevékenységükkel járuljanak hozzá a krónikus vesebetegségek okozta szív- és érrendszeri kockázatok csökkentéséhez, valamint hívják fel a figyelmet a krónikus vesebetegségek korai felismerésének és kezelésének jelentőségére.