A tradíció lerombolása

Lorenz könyvében a hetedik halálos bűn a jó értelemben vett hagyománynak, a tradíciónak a lerombolása. Többek között ezt írja erről:

Lorenz könyvében a hetedik halálos bűn a jó értelemben vett hagyománynak, a tradíciónak a lerombolása. Többek között ezt írja erről: Nem kezdhetünk mindent a cro magnoni ősember szintjéről újra és újra „Az emberi kultúra fejlődése figyelemreméltó analógiát mutat a fajok törzsfejlődésével. A felhalmozódó tradíció – mely minden kulturális fejlődés alapját képezi - , igen fontos, és egyetlen állatfajnál sem új teljesítményeken alapszik...”

A szerves kultúra és műveltség értéke
Azt írja Lorenz, hogy romboló tévhit az, hogy csak a racionálisan megfogható, a tudományosan bizonyítható tartozik az emberiség szilárd ismeretkincséhez. A nem racionális kulturális ismereti kincsnek mértéktelen alábecsülése, és ugyanilyen felértékelése mindannak, amit az ember, mint homo faber az esze segítségével képes létrehozni, kultúránkat megsemmisítéssel fenyegető tényező (bár nem az egyetlen és nem is döntő)
Viszont a szerves kultúrát, a szerves, élő „műveltséget” dobják ki így az ablakon a „fiatalok”.

Gyűlölet a motiváló erő az elszakadásra
Azt írja: „ A mai fiatalok nagy részének szüleivel szembeni beállítottsága megrázóan nagyképű megvetést mutat, a legcsekélyebb gyengédség nélkül. A mai fiatalság „forradalmát” gyűlölet hordozza, mégpedig valamennyi leküzdendő gyűlöletérzés közül a legveszélyesebbel és legsúlyosabbal, nevezetesen a nemzeti gyűlölettel rokon gyűlölet. Más szóval, a lázadó ifjúság ugyanúgy reagál az idősebb generációra, mint ahogy egy kulturális, vagy „etnikai” csoport reagál az idegenre és ellenségesre.

Az „ellenséggel” szemben tehát olyan dühöt érzünk, amilyent még a leggonoszabb ragadozóval szemben sem, csakis más ember iránt érezhetünk, és most már le is lőhetjük, hiszen „nem valódi ember”! Magától értetődő módon, valamennyi háborús uszítás bevált logikája az ezen alapon való manipuláció. Ugyancsak nyugtalanító tény, hogy a fiatalabb generáció az idősebbet ma egészen egyértelműen idegen, „látszatfajként” kezdi kezelni.

Viselkedés és szokás dolgában a lázadó ifjúság olyan élesen igyekszik elhatárolni magát a szülők generációjától, amennyire csak lehet, éspedig nem csak úgy, hogy annak viselkedési szokásait egyszerűen elveti, hanem minden kis részletet pontosan megfigyel, és azt ellentettjére fordítja...

A szülőktől való eltávolodás kezdetei
Az egész jelenségkör alapját a fejlődés pubertáskorban lejátszódó folyamatának funkcionális zavara képezi. A fiatal ebben a fázisban távolodik el a szülői ház hagyományaitól, és azokat kritikus módon vizsgálva olyan új eszméket, újcsoportot keres, melyhez csatlakozhat, melynek ügyét a magáévá teheti. A kultúrát fenntartó teljesítmény viszont abban állna, ha „kigyomlálná” az átadott kultúrának kifejezetten elöregedett és az új fejlődését akadályozó elemeit, miközben megőrizné annak lényeges és nélkülözhetetlen struktúráját.

Azok a változások, melyeknek az emberiség technikai értelemben vett előrehaladása a család struktúráját kiteszi, együttesen és külön-külön is gyengítik a szülő és gyermek kapcsolatát.


Ez már csecsszopó korban elkezdődik, hiszen az anya manapság sohasem szentelheti magát teljesen gyermekének. Ennek egyik legrosszabb következménye az emberi kapcsolatteremtés képességének súlyos és irreverzibilis gyengülése. Későbbi életkorban elsősorban fiúgyermekeknél – észrevehető az „apakép” zavaró kiesése. A paraszti és kézműves környezet kivételével, manapság a fiú szinte sehol sem láthatja az apját munka közben, még kevésbé van alkalma segíteni neki, így nem tapasztalhatja a férfi magabiztos munkálkodását. Gyermekek ezrei váltak szerencsétlen neurotikussá az ismert ”non frustration” nevelés (teljesen szabadelvű nevelési módszer) következtében.

Nincs meg a természetes rangsor, nincs meg a követhető vezető
A rangsorból megfosztott csoportban a gyermek teljességgel természetellenes helyzetbe kerül. Magasabb rang elnyerésére irányuló, ösztönösen beprogramozott törekvését ugyanis saját maga nem képes elnyomni, és ezért ellenállás nélküli szüleit tirannizálva, a csoportvezető szerepébe kényszerül, amelyben persze egyáltalán nem érzi jól magát. Senki sem hajlandó azonosulni egy szolgaian gyáva emberrel, senki sem hagyja, hogy számára ilyesvalaki viselkedési normákat diktáljon, és képtelenség kulturális értékként elfogadni, amit az ilyen tisztel. Csak akkor vagyunk képesek valakinek a kulturális tradícióját átvenni, ha lelkünk mélyéből szeretjük az illetőt, és fel is nézünk rá. A felnövekvő fiatalok nagy többségénél egészen nyilvánvalóan hiányzik az ilyen „apafigura”. A vér szerinti apa túl gyakran mond csődöt, és az iskolák, egyetemek tömegtermelése megakadályozza, hogy egy nagyra becsült mester pótolhassa őt.

A szülői kultúra elutasításának ezekhez a tisztán etológiai okaihoz sok intelligens fiatalnál etikai okok is hozzájárulnak. Olyan szembeötlővé vált ugyanis mindaz, ami követésre méltatlan, hogy a követhetőt is elutasítják (nem látni a gaztól a termést). De az etológiai és etnikai indíttatás még nagyobb tudat alatti erő

A valahova tartozás ösztönének kibicsaklásai
A kamasznak ugyanis éppen olyan nagy vágya, hogy csatlakozzék egy etnikai csoporthoz, mint az evés, ivás, szexualitás. Az ember legmélyebb lényegéből fakad, hogy - természetes kulturális lényként - ,csak a kultúrában és a kultúrával találhat megnyugtató azonosulást. Ha ez a korábban tárgyalt akadályok miatt lehetetlenné válik, azonosulási és csoporthoz tartozási vágyát sem elégítheti ki másként, mint ahogy azt kielégítetlen nemi vágya esetében tenné, vagyis pótobjektummal. Minden jobb, mint sehova sem tartozni, legyen az akár minden közösségek legszomorúbbika, nevezetesen a kábítószereseké.

A fiatalabbaknak az idősebb generációval szembeni gyűlölete ugyanabból a forrásból fakad, mint az öncélú, kollektív etnikai gyűlölet és agresszió (hamburgi rockerek életcélja például az öregek verése volt), melyben nincs már semmi a szervesen átadott kultúrából vagy műveltségből.

A gyűlölet nemcsak megvakít és megsüketít, hanem hihetetlenül ostobává is tesz. Nehéz bizonytani azoknak, akik gyűlölnek, hogy mi lenne a jó nekik. Nehéz megértetni velük, hogy az, ami a kulturális fejlődés során keletkezett, éppen olyan pótolhatatlan és tiszteletre méltó, mint az, ami a törzsfejlődés során jött létre. Nehéz lesz megértetni velük, hogy a kultúra kioltható, mint egy gyertyaláng…

MIRA – Konrad Lorenz nyomán

Fejtsd meg a 7 pecsétes titkokat! - Irány a játék!