Kínai gyógyászat I. - A Chi harmóniája

"Nem úgy van már semmi, ahogyan régen - szólt a falu orvosa. - Csak akkor kaptam pénzt, ha mindenki egészséges volt. Ha valaki mégis megbetegedett, eljött hozzám, s én ingyen meggyógyítottam." De az emberek elfeledkeztek arról a képességről, hogyan lehet megőrizni egészségüket, nem pedig a visszaszerzéséért küzdeni, akkor, amikor már belebetegedtek valamibe.

"Nem úgy van már semmi, ahogyan régen - szólt a falu orvosa. - Csak akkor kaptam pénzt, ha mindenki egészséges volt. Ha valaki mégis megbetegedett, eljött hozzám, s én ingyen meggyógyítottam." De az emberek elfeledkeztek arról a képességről, hogyan lehet megőrizni egészségüket, nem pedig a visszaszerzéséért küzdeni, akkor, amikor már belebetegedtek valamibe.

Ég és föld közé születve
Sokszor halljuk: "már a régi görögök is..." Nos, ezúttal kezdjük így a történetet: az ősi Kínában. Most azonban nem a papírról lesz szó, nem is az iránytűről vagy a puskaporról, hanem a kínai gyógyászat több ezer éves történetéből szemezgetünk.

Ég és föld közé valók vagyunk - mondják a kínaiak. Magunkban hordjuk a fent és a lent tulajdonságait, és ekként épül fel mikrokozmoszunk, a Mindenség részeként. Így például minden lélegzetvételünkkel az éghez, minden falat táplálékunkkal a földhöz kapcsolódunk. Ezek testünkben egyesülnek, és energiát adnak az élethez. A kínaiak ezt az életenergiát chinek nevezik.

Yin és Yang egyensúlya
A régi időkben a mennyet és a földet sárkányok személyesítették meg, és ők lélegezték ki-be a chit, így tartva örökös mozgásban. A Tao ebből az ősi elképzelésből alakult ki. Egyesíti magában a két ellentétes, de egymás nélkül nem létező erőt, a Yint (negatív pólus) és a Yangot (pozitív pólus). Bárhova nézünk aztán: akár kifelé, a környezetünkre, akár befelé, saját testünkre és lelkünkre, a Yin és a Yang egyensúlyának megteremtése hozza számunkra a harmóniát. A természet maga is erre törekszik, s mivel az ember a természet része, ugyanígy kell tennie. Ahhoz, hogy ez az egyensúly megvalósulhasson, a chi zavartalan és akadálytalan áramlása szükségeltetik.

A chi útja testünkben
A chi a kozmosz lélegzete, mindent áthat, de nem mindenütt ugyanolyan minőségű és erejű. Az emberi testben keringő chi különféle vezetékeken (meridiánokon) és azok mellékágain keresztül talál utat. A vezetékek a belso szervek és a test egyik fo összeköttetését biztosítják, és többnyire a nagyobb idegek és artériák mentén húzódnak, ez azonban nem érvényes mindegyik vezetékre. Ez azt mutatja, hogy különböznek az idegektol és a véredényektol. Tizenkét fo vezeték van, amelyekhez két nagyobb mellékág tartozik. Ezek mentén találhatók a különféle akupunktúrás pontok, amelyekkel a teljes rendszerre hatás gyakorolható. 1026-ban Wang Wei-Yi egy bronzembert készített, amely belül üreges volt, és megjelölte rajta a meridiánok és az akupunktúrás pontok helyét. Ez a szobor nagy segítséget jelentett az embereknek tudásuk rendszerezésében.

Az ember és a chi kölcsönhatása
A kínai orvoslás szerint az egészség és betegség kétféleképpen tanulmányozható: kívülrol, illetve belülről. Utóbbi során a kutató önvizsgálat révén tanul. A saját testét és érzeteit figyeli meg, hogy ezen a módon fejleszthesse orvosi ismereteit. Amikor pedig kívülről vizsgálódnak, az emberi testet részekre szabdalják, különféle fizikai behatásoknak teszik ki, és azok eredményeit figyelik meg. A természeti változások és az ember állapota között ugyanis sokféle összefüggés figyelhető meg, például mindenféle ciklikusság, így az évszakok, a szélirány, a páratartalom, a csillagok állása vagy a légnyomás egyaránt hatást gyakorol ránk. Ugyanilyen fontosnak számít a tengerszint feletti magasság, valamint egyéb földrajzi jellemzők is. Ezeknek a tapasztalatoknak az összegzése vezetett arra a következtetésre, hogy a chi keringése kapcsolatban áll a természettel, ez pedig olyan módszerek keresésére indította az embereket, amelyek révén harmonikusan alkalmazkodhatnak a természet változásaihoz. Így született a Chi Kung, a Tai Chi és a Feng Shui is.

Ezenkívül azt is megfigyelték, hogy a chi szorosan kapcsolódik az emberi dolgokhoz Ez magában foglalja a chi kapcsolatát a hangokkal, érzelmekkel és ételekkel. A chi áramlását az agy szabályozza, épp ezért az agyat befolyásoló érzelmek határozzák meg a chi keringését. Ugyanígy az emberek által a különbözo helyzetekben kiadott hangok hatását is megfigyelték. Rájöttek arra, hogyan enyhíthető hangok segítségével a fájdalom, hogyan őrizhetjük meg a testmeleget, hogyan csillapítható a vérzés, és így tovább. A chi keringése és a táplálék között is megtalálták az összefüggéseket. Figyeltek arra, milyen típusú ételek fokozzák vagy csökkentik a Yint és a Yangot, és ezeket a tapasztalatokat hogyan hasznosíthatják az egyensúly visszaállításában.

Az elemek
A két pólus, a Yin és a Yang az eredete az öt elemnek, amely a fa, a tűz, a föld, a fém és a víz. Ezek adják a világ arculatát, annak körforgását; keletkeznek, alakulnak, fennállnak, és feloldódnak. A kínaiak fogalma szerint azonban az elem nem valamilyen anyag, hanem erő. Az öt elem mindegyikéhez rendelhetünk valamilyen szervet, pozitív és negatív tulajdonságokat, színt, ízt, évszakot, napszakot, állatot, és számokat is. Ha tudjuk, milyen elem évében születtünk, segít megérteni, miért vannak vagy épp hiányoznak bizonyos tulajdonságaink, egyes helyeket vagy színeket miért kedvelünk jobban.

Test, lélek és szellem összefonódása
Mindezek együtt adják a kínai gyógyászat és egyben filozófia hatalmas analógiarendszerét. Hiszen a kínaiak nem különítették el egymástól a testet és a lelket, illetve az embert és környezetét. Ha az egyik változik, vele formálódik a másik is. Erről sosem szabad elfeledkezni, és azt hinni, hogy önkényesen és büntetlenül tehetünk bármit is akár másokkal, akár környezetünkkel, vagy saját magunkkal. Szerencsére már nemcsak a kínaiak tudják, hogy nem elég csupán a testet gyógyítani, mert a tünetek megszüntetése önmagában nem azonos a chi áramlásának helyreállításával. Enélkül a kozmikus lélegzet nélkül pedig nem élhetjük meg kapcsolatunkat a maga teljességében sem a világgal, sem önmagunkkal.

Simon Ani