Bagóleső

Rám is igaz a mondás: a dohányzásról leszokni a legkönnyebb dolog a világon, nekem már tizenötször sikerült. E dilemmával szembekerül a honi felnőtt (?) lakosság egyharmada is, ha jó munkahelyen kíván elhelyezkedni, dolgozni.

Rám is igaz a mondás: a dohányzásról leszokni a legkönnyebb dolog a világon, nekem már tizenötször sikerült. E dilemmával szembekerül a honi felnőtt (?) lakosság egyharmada is, ha jó munkahelyen kíván elhelyezkedni, dolgozni. A minap az EU esélyegyenlőségi biztosa bedobta az égő csikket a nagypolitika hamutartójába. Úgy foglalt állást, hogy nem kifogásolható, ergo nem hátrányos megkülönböztetés az, ha egy álláshirdetés úgy szól: dohányosok kíméljenek. Azóta pontosítottak, mondván: Vladimír Spidla biztos szavait félreértelmezték, a bizottság valójában nem támogatja a dohányosok hátrányos megkülönböztetését.

Végletek között
Rég volt annyi riadt félreértés, célzatos félremagyarázás, mint van dohányügyben – megtetézve a közbeszéd általában téves diszkriminációellenes hivatkozásaival, sőt hadjárataival.

Két véglet: diszkriminálhatják-e egyes munkahelyeken a nem dohányzókat is, avagy kirúgható-e adott esetben, például nemzeti hatáskörben meghozott döntés nyomán minden notórius bagózó egy közhivatalból is?! Nos, nem!
A tárgyilagos megközelítés szétválasztja a közjog és a versenyszféra világát. A magyar alkotmány 70. paragrafusának 6. bekezdése szerint minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen. Nincs negyedik vagy ötödik feltétel, így akár láncdohányos is lehet országgyűlési vagy helyi képviselő, polgármester, bíró, ügyész, számvevő.

Az alkotmány szerint minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit sem lehet önkényesen megfosztani. Az emberi méltóság egyik leágazása az önrendelkezés. A dohányzás alkalmasint az önrendelkezés része, bár ezt a passzív dohányosok okkal-joggal vitatják. Dohányzáshoz fűződő alkotmányos, illetve emberi jog nincs, ráadásul a füstölgő szabadsága legfeljebb odáig (illetve, odáig már nem) terjedhet, ahol a másik ember tiszta levegőt igénylő szabadsága kezdődnék.

Alkotmányos szabály az átfogó diszkriminációs tilalom, amely az „egyéb helyzet szerinti különbségtételt” is elutasítja, tiltja, ám az „esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedéseket”, azaz a pozitív diszkriminációs lépéseket támogatja. Hogy jönnek össze ezek dohányfronton?

Pénz és dohány
A foglalkoztatások szűk körében nem önkényes, hanem garanciális értékű lehet a teljes dohánytilalom. Tekintve, hogy a dohányos stresszhelyzetben önkéntelenül rágyújt, egyes státusokra csak olyan személy lehet alkalmas, aki nem dohányzó. És helyes, ha a munkaadók elismerik, jutalmazzák nem dohányzó dolgozóikat (pl. pótszabadsággal, sportpályabérlettel). Többek közös érdeke, hogy támogassák a leszokást választó személyeket, akciókat. Megéri, sőt megérné a társadalombiztosítónak is. Az ezzel ellentétes gyakorlat öngól, rossz üzenet. E körben elvben mindegy, hogy köz- vagy magánfoglalkoztatóról beszélünk-e.

A piacgazdaság munkajogának – elvileg szabad szerződési rendszerének – világában azonban már minden költség számít. Az is, ami úgy keletkezik, hogy a dolgozó a munkaidejének 10-12 százalékát elfüstöli. Ezen nem sokat változtat, ha néhol le kell, másutt nem muszáj ledolgozni a kieső időt. Csengő tétel az is, ha külön füstös munkaszobát, speciális dohányzóhelyiséget kell kialakítani, levegőcserélő berendezéseket kell felszereltetni, netán meg kell osztani az épület bizonyos részeinek használatát, hiszen ahová bárki beléphet, ott tilos füstölni, ahol meg füstölnek, korlátozott a ki-be járás. A dohányzás infrastruktúrájának kialakítása nagyságrenddel dobhatja meg a cég költségeit. Ha ezt a tulajdonos nem vállalja, ésszerű gazdasági számítást követ, tehát nem diszkriminál. Amit nem biztos, hogy megtehet: ha egyszer már tudottan dohányosként vette fel a dolgozót, majd elnézte a benti szabályokat nem sértő füstölgését, rendkívüli felmondással aligha rúghatja ki azon az alapon, hogy bagózik. Leépítésnél viszont a többi szabályt is megtartva, kezdheti vele a sort.

A félreértett diszkrimináció
Sajnos a közfelfogás majdnem minden jogot érintő eltérés esetében diszkriminációt kiált. Tévesen. Jogilag tiltott hátrányos megkülönböztetés csak akkor áll fenn, ha az eltérésnek (esetünkben a dohányosok és az antinikotinisták közt) nincsen a tárgyilagos megítélés szerint ésszerű indoka, azaz ha önkényes. Továbbá ha a megkülönböztetés egymással összehasonlítható csoportokra vonatkozik, s az azokon belül lévőket az emberi méltósághoz való jog vagy más alapjog sérelmével választják ketté. Nota bene: sosem a passzív dohányos zavarja a cigarettázót, hanem fordítva, tehát a dohányzók esetében élből diszkriminációt sérelmezni álságos és hibás.
Az állam ne kívánja kiverni a cigarettát az ember kezéből vagy szájából. Okos szóval, a leszokás támogatásával, adópréssel, a szabálykövetés reális engedelmével és persze szankcionálással is érje el inkább, hogy a bagósnak magától legyen elege önnön szenvedélyéből. A dohányzás az önsorsrontásnak a törvény által nem tiltott, csak korlátozott formája. Ne tessék azzal jönni, hogy akkor a pia, a cukor, a levegő, a csapvíz is árt, le azokkal is, vagy hagyják békén a füstölgőket! Egyik ártalmat nem menti és nem kisebbíti, hogy van másik. Lélegezni, vizet inni muszáj, cigarettázni nem létszükséglet.
(Forrás: Kolláth György alkotmányjogász, Magyar Hírlap)
Cikk forrás:Natursziget
Életkérdések fórum