Menuhin álma: a jövő iskolája
Címlap / Otthon / Menuhin álma: a jövő iskolája

Menuhin álma: a jövő iskolája

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

2011 őszén 4 település (Budapest, Debrecen, Győrújbarát és Zalaegerszeg) 11 alsó tagozatos osztályában folytatódhat a MUS-E multikulturális, művészeti mintaprogram, melynek célja az elfogadásra, együttélésre, együttműködésre nevelés a művészetek segítségével. 

Magyarországon 1994-ben indult el a MUS-E program, annak idején a Magyar Zenei Tanács vezetésével. A magyar MUS-E fontos sajátossága, hogy célcsoportját azok az alsó tagozatos általános iskolások alkotják, akik veszélyeztetett sorsúak és halmozottan hátrányos helyzetűek. Ezek a kisiskolások általában ingerszegény környezetben, kirekesztettségben, sokszor erőszakos körülmények között élnek. A magyar MUS-E program beindulása óta több száz kisdiákkal foglalkoztak éveken keresztül. Többen közülük kiváló eredménnyel végezték el az általános iskolát, illetve gimnáziumot, és számos kulturális és közismereti versenyt megnyertek.
A MUS-E program tehát nem csak a gyermekeknek, hanem az iskoláknak és pedagógusainak, valamint művészeknek is lehetőséget kínál ahhoz, hogy új gondolati és gyakorlati alapokra helyezze az oktatást, felelősséget vállalva a felnövekvő generációk szellemi és lelki fejlődéséért.


A MUS-E (Musique-Europe) multikulturális mintaprogramot 1993-ban Yehudi Menuhin indította útjára, amelynek célja az elfogadásra, kreativitásra nevelés a művészetek által.
Lord Yehudi Menuhin, a neves hegedűművész és humanista gondolkodó alapgondolata szerint a művészet és az iskola egymás kölcsönös gazdagításának az eszközévé válik oly módon, hogy az iskolákban hivatásos művészek autentikus módon olyan ismereteket és értékeket, amelyek által a gyermekek betekintést nyernek egy tágabb világba.
A kisdiákok ezáltal olyan eszközökhöz jutnak, amelyek segítik tevékenységük kiszélesítését, aktív részvételüket a közösségi munkában, kreativitásuk kibontakozását, életminőségük javítását.

A program az elit művészképzés helyett társadalmi célzatú, és a művészetek emberformáló erejét használja fel. Lényegének tekinti, hogy miközben az iskola nevelői az otthonosság és védettség légkörét biztosítják, a gyerekek a művészek révén olyan impulzusokat kapnak, amelyek érzékennyé teszi őket a külső világ különféle jelenségeinek befogadására, értelmezésére és újraértelmezésére, továbbgondolására.


Ma már tíz európai ország hozzávetőlegesen 400 iskolájában alkalmazzák a MUS-E programot, közel 60 ezer gyerek bevonásával, 1000 művész közreműködésével. A magyar MUS-E program - felzárkózva az eredményekhez - 2012-től tovább bővülhet, mind a részt vevő települések, mind a hátrányos helyzetű kisdiákok és iskolák tekintetében.

Az általános iskolák, így a gyermekek is, ingyenesen vesznek részt a programban. A MUS-E órák beépülnek a kisiskolások órarendjébe, így a foglalkozások száma a heti óraszám minimum 10%-át éri el. Fontos sajátja az óráknak, hogy a meghatározott tanmenet/tematika helyett a művészek egyéni munkamódszere, személyisége és nem utolsó sorban a gyerekek érdeklődése, valamint visszajelzései az irányadóak.



Idén újabb partnerek csatlakoztak a magyarországi MUS-E tevékenységéhez, úgymint a SIÓ-Eckes Kft., a Győri Nemzeti Balett, illetve a Győri Nemzeti Színház, amely nem csak anyagi segítséget kínált fel, hanem további segítő együttműködést művészei révén.
Hasonló indíttatással csatlakozik programunkhoz a Művészetek Palotája. A kiváló műintézménnyel előre láthatóan 2012. januárjában kezdődhet el a közös munka. Végül, az idei tanév főtámogatójának, az Otthon Centrumnak is köszönhető, hogy az egyesület biztos anyagi körülmények között folytathatja a munkáját.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 4515 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x