HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-07-18
Címlap / Ezotéria / TESTI-LELKI NAGYTAKARÍTÁS A JÚLIUSI KECSKE HÓNAPBAN

TESTI-LELKI NAGYTAKARÍTÁS A JÚLIUSI KECSKE HÓNAPBAN

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-07-18

A föld elem túlsúlya érvényesül júliusban is, ahogy az előző hónapban is, de már könnyedebb formában, ugyanakkor nehezebb konstellációkkal. Ne legyünk meglepődve, ha kissé megint felfordul az életünk, anélkül, hogy mi ezt különösebben akartuk volna. . Sőt, lesznek olyanok, aki nagyon fognak húzódozni az érkező változásoktól, szívesebben söpörnék be a kellemetlenségeket szépen a szőnyeg alá és várnák meg, hogy majd csak elporlad magától. Nos, ez nem fog megtörténni, mert az Égiek a szokásos tavaszi nagytakarítás mellé még egy kisebb nyárit is beterveztek, melyet kisebb-nagyobb formában mindenkinél véghez is visznek.  

 


A júliusi kecske hónapban végzett nagytakarítás azzal fog járni, hogy a meglévő körülmények változásnak indulnak. Ez eddig nem olyan vészes, ugye?! A problémásabb szakasz akkor kezdődik, amikor valaki olyan helyzetben, kapcsolatban van, amiben nem érzi jól magát tudatosan vagy tudattalanul. Ez utóbbi még meglepőbb is lehet, mert úgy jön fel a trutyi, hogy nem is számítunk igazán rá, maximum csak belül van egy rossz érzés már huzamosabb ideje. Tehát, most az fog történni, hogy az ilyen kapcsolatok, helyzetek problémái a napvilágra kerülnek és vagy megbeszéljük őket és megtesszük azokat a lépéseket, melyek a jobbítást szolgálják vagy előbb-utóbb kenyértörésre kerül sor. Mert az élet ki fogja kényszeríteni a változást. És ez nem csak a személyes életünkben lesz így, hanem a nagyvilágban is ez a folyamat indul el, hogy most már ne üljünk a problémákon, hanem találjunk rá valamilyen mindenkinek minimális, de lehetőleg ennél magasabb szinten megfelelő megoldást. Az, aki ebben nem vesz részt, aki kivonja magát, az sem ússza meg, mert most mindenki játszik, ha szeretné, ha nem. Az a jó hír, hogy a Kecske szelíd energiái miatt egy fokkal elfogadóbb és kompromisszum készebbek is leszünk, nem erőtlenek, hanem tárgyalóképesek. Ráadásul az események sem villámgyorsasággal történnek, hanem lépésről lépésre, szép komótosan. A lényeg, hogy júliusban a konfliktus nem az aminek látszik, az most nem baj, hanem csak a kezdet. Meg lehet úszni enélkül is a változásokat, de ahhoz szükséges, hogy mindegyik fél kellően fejlett legyen. Ennek hiányában sokszor az ilyen folyamatok valamilyen feszültséggel indulnak el, mely kicsit ijesztő lehet, még sincs ok aggodalomra!

Természetesen nem mindenkinél lesznek ilyen nagy földindulások, nagyon sok ember a földi örömök felé fordul, jöhet a pihenés, lazulás, eszem-iszom. Indulhat a nyaralás, az egész napos strandon heverészés, vagy az aktív kikapcsolódás, kinek mi a pihenés. A materiális világ összes kincse elénk tárul, hogy kiélvezhessük és tegyük is meg! Ez a tábor rendkívül nagy nyugalmat érez majd, főként, ha tudatosan is éli meg, hogy a pihenésnek rendelt ideje van, itt az idő, hogy élvezzük az életet! Esélyes, hogy kissé belustulunk, hogy gyorsabban szaladnak fel a kilók, de ne bánjuk, majd a következő pörgős hónapban leadjuk, tényleg ne engedjünk teret az aggodalmaskodásnak, mert csak az szegheti kedvünket ebben a csodás nyári hónapban!


Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni, vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

Július 8., 9., 13., 20., 21., 25.,
Augusztus 1., 2.

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
Július 10., 12., 16., 22., 24., 28.
Augusztus 3., 5.

Ingyenes kalkulátor: https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/

TIGRIS
Ez a hónap a horoszkópodban lévő TIGRIS által képviselt energiára nincs hatással.

NYÚL
“Lassú víz partot mos!” – szépen lassan összejönnek a dolgok és bár eleinte (főként a hónap elején) még kicsit nehézkesebbnek tűnnek a dolgok, talán meg is hátrálsz egy pillanatra, de a végére elégedett leszel. Ellenben fontos, hogy álmok kergetése helyett úgy lásd a helyzeted, mint amilyen, se ne tuningold fel púderes elképzelésekkel, se függő ne legyél tőle. Csak tedd a dolgod, koncentrálj feladataidra és a hónap végére elégedett leszel, mert addigra beérik a befektetett munka gyümölcse.

SÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő SÁRKÁNY által képviselt energiára nincs hatással.

KÍGYÓ
A júliusi hónap tovább fokozza erődet, felpörget kívülről és belülről egyaránt. Amit szeretnél, azt el tudod érni, vagy akarattal vagy meggyőzéssel, de mindenképp az lesz, amit te szeretnél. Olykor át is eshetsz a ló túloldalára és olyan hevesen veted bele magad az adott dologba, hogy vagy az lesz sok vagy te másoknak. Ilyenkor nem árt majd visszább venni a tempóból. Ha Kígyó hónapjában születtél, a munkádban új impulzusok érnek, ezek lehetnek változások avagy feladatok is. Álláskeresés esetén ez a hónap lesz, amikor elkezdenek mozgolódni az energiák körülötted, új lehetőségek iránt kezdesz tájékozódni vagy már most meg is találod az ideálisat. Kígyó nap szülöttjeként a párkapcsolatot szenvedéllyel éled meg, mert a langyos vizet is felforrósítják a következő napok, ezért most jó közös programokat szervezni és átadni magad a szerelemnek. Ha nincs társad, akkor menj társaságba, mert rád találhat valaki, akivel az érzelmek és érzékek magas fokát élheted meg.


Na csodákat tartogat a július számodra, ilyenkor azok a dolgok, melyek fontosak számodra turbó fokozatra kapcsolnak és még te is meglepődhetsz, hogy milyen flottul megy minden. A következő napokra érdemes fontos ügyek intézését, projekteket betervezni, amelyekben kiemelkedő eredményt szeretnél elérni. Ha Ló havában születtél, úgy a munkádban pozitív változások és lehetőségek esélyesek, új kapcsolatokra tehetsz szert szakmai területen, barátságokat köthetsz, a családoddal pedig aktív, szeretetteljes napok várnak rád. Ugyanakkor, amikor feszültség alakul ki bárkivel is, számíthatsz rá, hogy te vagy a másik fél elég hevesen fog reagálni. Ha Ló napján születtél, úgy a párkapcsolat fejlődik nagyobbat, például, ha eddig nem laktatok együtt, most összeköltöztök, ha kis lakásban éltetek, akkor nagyobbra válthattok, azaz mindig az alaphelyzet emelkedik. Szingliként viszont elég nagy esélyed van rá, hogy találkozol valakivel, aki fontossá válik, mozdulj hát ki a négy fal közül, élvezd a társasági életet!

KECSKE
A te hónapod következik, kívánságaid teljesülnek. Csodák esélyesek, csak legyen szemed is rájuk, mert nem egy nagy esemény formájában jelentkezik, hanem sok kis kedvező történés járul hozzá a pozitív érzethez. Kecske napján születve a pároddal harmonikus, nyugodt napok várhatóak, az otthonodra pedig több figyelmet fogsz szentelni, akár csinosítgatás végett, akár bármilyen felújítás, építkezés, költözés okán. Kecske hónapjában születve a munkádra terelődik inkább a figyelem, az események ide koncentrálódnak akár amiatt, hogy most mész szabadságra és végre megszabadulsz a munka okozta stressztől, akár amiatt, mert olyan feladatokat bíznak rád, amelyek idődet meglehetősen igénybe veszik, vagy pedig az előrelépési lehetőségek, fizetésemelés és egyéb ilyen előremutató folyamatok is ekkor jelentkezhetnek. A barátokra több időt és energiát érdemes szánni a következő napokban, valószínűleg lesznek olyan kellemes események és akár nehézségek, amelyek miatt találkozni fogtok. Arra viszont mindegyik esetben felhívom a figyelmed, hogy a pozitív események sokszor rosszul indulnak. Ennek az az oka, hogy a jelenlegi helyzeted nem jó, a pozitív végkifejlethez biztosabb és jobb alapok szükségesek.


MAJOM
Ez a hónap a horoszkópodban lévő MAJOM által képviselt energiára nincs hatással.

KAKAS
Ez a hónap a horoszkópodban lévő KAKAS által képviselt energiára nincs hatással.

KUTYA
Menj szabadságra júliusban, ha csak 3 napra, akkor annyira, de hidd el, jót fog tenni. Ha nem teszed meg, de szükséged lenne rá, akkor meglehetősen frusztrált leszel a napokban, és lehet, az élet kényszerít rá, hogy magad mögött tudd a munkával járó stresszt. Mindemellett igazán transzformáló erejű időszak ez, nagyobb változások is esélyesek, sőt, ha szükséges, akkor elég egyértelmű jeleket is kapsz majd, eleinte főként belső késztetésként vagy érthetetlen belső feszültségként, majd – ha nem teszel semmit -, akkor egyre inkább a külvilágodban is sorakoznak azok a tényezők, amelyek a változás és változtatás irányába terelgetnek. Amennyiben ezekre se reagálsz, akkor jön a kellemetlenebb rész, mert megérkeznek a fájdalmas, kényszerítő erejű külső hatások, melyekre már kénytelen leszel tenni valamit, de ekkor már sokkal kisebb lesz a mozgástered. Szóval azt javaslom, ha valamely életterületeddel elégedetlenség érzeted van akár magaddal, akár másokkal avagy a helyzettel, akkor ne légy önsorsrontó, ne ess a passzivitás vagy halogatás hibájába, hanem ismerd fel, mi a probléma és tégy ellene. Lehet, el kell valamit engedned, akár elválnod valakitől, de annyi is lehet, hogy ráébredsz, valamihez te nem állsz jól hozzá, ha hiba forrása benned van. A megoldás kulcsa ekkor még inkább a te kezedben van!

DISZNÓ
Július a kötődésről, a közösségről és a folyamatos haladásról szól. Ezekben a napokban akkor tudsz igazán fejlődni, ha összefogsz másokkal, mert együtt könnyebb lesz eredményt elérni. Egyedül sem reménytelen, de akkor legalább vedd észre, hogy milyen segítséget nyújtanak az Égiek, mivel támogat a környezeted és támaszkodj rájuk bátran. Ha Disznó hónapjában születtél a munkádban érdemi előrelépést tapasztalhatsz, ugyanakkor ez nem a folyamat vége lesz, hanem az az energia fejti ki hatását, amit eddig beletettél és most láthatod, hogy végre elindul az adott dolog a megvalósulás felé. Ekkor jöhet új feladat, megbízatás, akár állásajánlat is. Ha Disznó napon születtél, a társaddal harmonizálódik a kapcsolatod, az egységérzet itt is megjelenik, együtt hatékonyabbak és egyúttal kiegyensúlyozottabbak is lesztek. Teremtő energiák járják át a párkapcsolatodat, ezért, ha van, az erősödik, ha pedig nincs, akkor esélyed van megismerkedni valakivel.

PATKÁNY
Érzelmekkel átitatott napok várnak rád, az események nagyban függnek attól, hogy milyen alapokat tettél le az elmúlt időszakban. Mondhatni, most érik be a munkád gyümölcse, azonban nem lehet csak és kizárólag a munkára lekorlátozni az értelmezést. Júliusban az Égiek “visszalapozzák” sorsod könyvét, elemzik, hogy helyes döntéseket hoztál-e, mik voltak jó tetteid és melyek voltak kevésbé azok. És korrigálni fognak, hogy tanulj belőlük. Ha kell visszaküldenek a startvonalra, azaz újra megjelenek emberek, élethelyzetek, melyekkel már korábban volt dolgod, hogy javítani tudj hozzáállásodon, helyesebb döntéseket hozhass. Ha pedig erre már nincs esély, akkor érzések szintjén találkozhatsz korábbi cselekedeteid hatásával, a fejlődésed érdekében, hogy tudd, milyen lehetett azt másnak megélnie, amit te tettél vele. Szóval, ha negatív esemény történik veled a hónap folyamán, ha úgy érzed, hogy valaki, akiben bíztál, aki közel áll hozzád, pont ő az, aki cserben hagy, akkor csak annyit tehetsz, hogy egyrészt nem arra az adott személyre haragszol, másrészt visszamész az időben és megpróbálod felfedezni, vajon te mikor okozhattál másnak hasonlót. Ha megtalálod, ha nem ezt a pontot az emlékezetedben – a legtöbbeknek amúgy ilyenkor felvillan egy emlék -, akkor is a tény, az tény, semmi olyan nem történik veled, amit te tettél mással. Természetesen a jó is ilyen elemi erővel jelenik meg, ebben az esetben azt éled meg, hogy a környezeted egy emberként áll mögötted és bármilyen nehézség esetén kérés nélkül támogat.

BIVALY
Itt az idő, útra fel kedves Bivaly szülöttje! Ha még most nem is érzed teljesen, de hamarosan biztosan fogod, hogy valami elindul, valaminek történnie kell. Átalakulást szorgalmazó energiák érkeznek, jó ezért, ha kilépsz a komfort zónádból, vagy megújítasz valamit – akár magadat is – vagy változtatsz valamin. Erre például ideális eszköz a nyaralás, hogy végre változzon a környezet, új ingerek érjenek, feltöltődj és ezáltal te magad újulj meg. Ha ezt nem teheted, akkor is esélyesek különböző változások a napokban. Alacsony szinten ezek konfliktusok is lehetnek, munkádban például akkor esélyes, ha Bivaly hónapjában születtél. Ekkor a kollégákkal lehetnek feszültségek, melyek akár komollyá is válhatnak. Fontos, hogy vállald önmagad, az igazad mellett is állj ki, de az esetleges hibáidat is ismerd el. (Ez utóbbit ebben a hónapban amúgy sem tudnád elkerülni, mert mindenképp szembesítenek vele, ha tagadod, ha nem.) Amennyiben állást keresel, vagy elégedetlen vagy a jelenlegivel, a július kifejezetten alkalmas a munkakeresésre és találásra is. Ha Bivaly napján születtél, akkor érzékeny napok jönnek a társaddal kapcsolatban, mert ha vannak problémák, akkor azok csúcsosodhatnak. Az összes elégedetlenség érzet a felszínre kerülhet, ezért is kifejezetten ajánlott némi környezet változás, ami után a belső feszültség kivezetésével végre indulatok nélkül beszélhetitek meg a problémákat. Az egészség téma lehet, talán többet aggódsz majd magad és/vagy társad miatt. Ne hanyagold el ezt a területet se, de nem is érdemes túlparázni, ez kicsit most az aggodalmaskodás hónapja is.





 
 
[1351]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x