Adventi kalendárium a léleknek


Adventi kalendárium a léleknek

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-12-09

Manapság sok embernél előfordul, hogy a karácsonyt megelőző hetek az ajándék megvásárlásáért való harc jegyében telnek el. Munka, reklámok, akciók, tömeg, vásárlás, ezek a szavak jutnak eszébe sokunknak az ünnep közeledtével. Pedig csak egy való világ létezik: az, amelyik bennünk él. Az alábbi tanácsok megvalósítását szívből ajánlom mindenkinek, könnyebbé teszi az életet, megszépíti az ünnep közeledtét. Ha követjük a Szentestéig az itt leírtakat, lelkünk hálás lesz érte.  


Rendezvénynaptár


Advent, vagyis az eljövetel (az Úr eljövetele) a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó hagyomány. A karácsonyt megelőző négy hetes időszakot jelöli, amelynek végén a várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. A csendesség időszaka ez, hívőnek és nem hívőnek egyaránt.

Manapság sok embernél előfordul, hogy a karácsonyt megelőző hetek az ajándék megvásárlásáért való harc jegyében telnek el. Munka, reklámok, akciók, tömeg, vásárlás, ezek a szavak jutnak eszébe sokunknak az ünnep közeledtével. Pedig csak egy való világ létezik: az, amelyik bennünk él.

Az alábbi tanácsok megvalósítását szívből ajánlom mindenkinek, könnyebbé teszi az életet, megszépíti az ünnep közeledtét. Ha követjük a Szentestéig az itt leírtakat, lelkünk hálás lesz érte. 
 

December 7. - ÉRTÉKEID FELIDÉZÉSÉNEK NAPJA
Ma gondolj gyakran arra, mi miért fontos neked életedben. Mit teszel, és mit tehetnél még érte, és mennyire osztozol ezekben másokkal. Légy hálás minden lehetőségért, amitől csak egy picit jobbá válsz, vagy válik bárki.

December 8. - A KIMONDÁS NAPJA
Mondd ki az érzéseidet azoknak, akiket illet. Ossz meg másokkal minél több elismerést, szeretetet, bátorítást, bármit, ami jóérzéssel, derűvel tölt el, vagy töltheti el őket.

December 9. - AZ ADÓSSÁG SZÁMBAVÉTELÉNEK NAPJA
Gondold át, kinek maradtál adósa bármivel. Vedd számba, hogy mit halogatsz, pedig meg kellene tenned. Tégy meg valamit ma, amivel „áttörsz” egy falat.

December 10. - A SZÉTVÁLOGATÁS NAPJA
Könnyű szívvel nevezd nevén a dolgokat: ez jó nekünk, ez nem jó. Erre szükségem van, erre már nem. Ezt folytatom, ezt többé már nem. Ettől jobban érzem magam, ez erőt vesz el.

December 11. - UGYANAZ - DERŰVEL
Bármit, ami mostanában lehangol vagy terhedre van, nézz más szemmel! Miért is ne lehetne akár úgy is? Miért is ne találhatnál másképp, másfajta rendet és értelmet ugyanannak?

December 12. - MÁSOK MEGHALLGATÁSÁNAK NAPJA
Adj figyelmet ma bárkinek, aki hozzád fordul. Légy rá nyitott! Bátorítsd, hogy beszéljen, és légy készen meghallgatni ,miként van igazán. Kérdezz és légy együttérző.

December 13. - SZEMBENÉZNI A LEGNAGYOB MULASZTÁSSAL 
Mi az, amit ma már nem tennél meg, de egykor megtetted? Amit soha többet nem mondanál, de sajnos elhangzott? Amit nem tettél meg, de meg kellett volna tenned.? Tedd jóvá, ha lehet. Mondd ki, amit kell, öleld meg, akit kell. Oldozd fel önmagad, elfogadással, békével.

December 14. - A JÓVÁTÉTEL NAPJA
Ha kárt okoztál, tedd jóvá  Ha már nem teheted, tégy valamit, amit felajánlasz a megbocsátásért és megnyugvásért. Tedd jóvá, ahogy teheted.
 

December 15. - A HIBÁZTATÁS ELENGEDÉSE
Ha azt gondolod, hogy más az oka bármilyen nehézségednek, ha neheztelsz valakire, a hibáztatást ettől a naptól fogva engedd el, és nézd meg, mit tehetnél magadért, hogy ne légy sebezhető.

December 16. - A BELÁTÁS NAPJA
Ha visszanézel, talán már sejted, hogy miért alakult az élet éppen így. Próbáld megtalálni az értelmét, hasznát, jelentőségét mindennek.

December 17. - A JÓINDULAT NAPJA
Minden rossz mögött ott van egy igyekezet. A rossz panasz, hogy valami nem tud elég jó lenni. Próbáld meglátni mindenben ezt a könyörgést, és ha tudsz, segíts!

December 18. - A BELEMERÜLÉS NAPJA
Adj mindennek annyi időt, hogy megláthasd lényegét. Igyekezz, hogy másképp lásd, hogy mindent megtudj róla abban a pillanatban. Aminek figyelmet szentelsz, azt könnyebben megszereted…

December 19. - A KESERŰ GONDOLATOK ELENGEDÉSÉNEK NAPJA
Próbáld meg észrevenni, ha negatív gondolatok, érzelmek bukkannak föl benned. És nyomban ereszd szélnek őket. Mondd ki magadban: Azt választom, hogy csak szemlélődöm, nem ítélek!

December 20. - A CSODÁK MEGLÁTÁSÁNAK NAPJA
„Pocsolyában fodrozódik a szél, nézegeti magát benne egy kisgyerek. Az ágak végén egy gyöngyszemet képez az eső, fény szikrázik az üvegcserepeken.”
Keresd ma mindenben a csodásat!
 

December 21. - A HÁLA NAPJA
Vedd számba, kinek miért mondhatsz köszönetet, kitől mit kaptál. Tekintsd át lelki hozományod, uradalmadat.

December 22. - KINCSEID SZÁMBAVÉTELÉNEK NAPJA
Mit mivé gyarapítottál? Mit viszel tovább? Mit növesztenél?

December 23. - MEGBOCSÁJTOK - SZERETLEK
Mondd ezt ki százszor magadban annak, akit illet. Minden elrendezetlen ügyedben mondd ki! Ne csak ma - máskor is!

December 24 . - SZERETETFONÁL KIBOCSÁJTÁSA
Az Égből a szívedbe húzz egy erős fényes szálat, ez a szeretetfonál. Ezt a fonalat növeszd ki a szívedből, és tedd mindazok szívébe, akinek áldást, békességet és szeretetet küldesz ezen a napon.

A szeretetfonálból jusson minden embernek, és ne csak ezen a napon.

Áldott Karácsonyt Mindenkinek!

Hartmann Ferenc

Köszönetemet fejezem ki Révi Juditnak, akitől a szép gondolatok eredeti változatát megkaptam.

Képek: piqs.de 
Daniela Zenth: Advent
sookie: hark the herald

lynx: Though lovers be lost love shall not
weststadt: Wintersonne in Bremen




 
 
[ 4174 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 

 

 





Fra Angelico festménye, a Háromkirályok díszíti Grenada 1976-os karácsonyi bélyegét.

A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x