HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-22
Címlap / Kihunyt csillagok / Elment Cuby, a holland blues egyik legnagyobb egyénisége

Elment Cuby, a holland blues egyik legnagyobb egyénisége

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-22

A Cuby & The Blizzards nevű bluesbanda egykori herflis-énekese, Harry "Cuby" Muskee 70 évet élt, szeptember 26-án hunyt el rákbetegségben a hollandiai Rolde városkában. A részben a becenevét viselő csapat az öreg kontinens legjobb formációja volt az 1960-as évek második felében! 

 

Harry „Cuby” Muskee 1941. június 10-én született Assenben. Édesapját Németországba hurcolták, így őt az édesanyja és a nagyanyja nevelte, már négyéves volt, amikor a hazatérő apját először meglátta. Kezdetben – 10 éves kora környékén - a futball bűvkörébe került, ami a holland focit ismerve nem ritkaság, de azért 15 évesen már gitározni tanult. Érdekes módon először a jazz és a dixieland muzsikával került közelebbi kapcsolatba, saját együttesével, (a) The Mixtures-szel, amelyben a fivérei is helyet kaptak, ilyen stílusú dalokat játszottak.


A blueszal egy Németországból sugárzó katonai rádión keresztül ismerkedett meg, amikor pedig meghallgatta John Lee Hookertől a Live at Newport című albumot, eldöntötte ez az a zene, amit ő is művelni szeretne. 20 éves volt, amikor elveszítette édesanyját, egy évvel később pedig a nagymamáját is, akiknek oly sokat köszönhetett.


1964-ben csatlakozott a korábban a The Rocking Strings néven játszó csapathoz, amelyben a nagyon tehetséges Eelco Gelling gitáros „vitte a prímet”. A Cuby + Blizzards (sokszor így írták a nevüket) a brit rhythm and blues stílusában kezdett játszani, ahogy a korai Rolling Stones és a Pretty Things.


1965 őszén jelent meg az első kislemezük, majd egy évvel később a Desolution című debütáló albumuk, amelyen saját szerzeményeik mellett John Lee Hookertől ismert dalokat és Eddie Boyd klasszikust is játszottak. Ezen a korongon már megmutatták, hogy Európában nem csak az angolok képesek dögös bluest nyomni.


Az 1967-ben piacra dobott Groeten Uit Grollo című LP-jükön még összeszedettebb volt a hangzásuk, ezen még inkább érződött a Chicago blues átütő ereje. A Hollandiában szereplő Eddie Boyd-nak, a kiváló amerikai blues zongoristának a Praise The Blues című albumán is játszottak a fiúk.


A Cuby + Blizzards zenekar a 70-es évek elejéig jelentette meg az albumait, de a legjobb munkáikat kétségtelenül a 60-as években készítették. A felállásuk is gyakran változott, míg végül 1973 nyarán feloszlottak. Később még néhányszor megpróbálta néhány vállalkozó szellemű zenész újraéleszteni a bandát, de ez már nem sikerült maradéktalanul.


Ami hősünket illeti, több formációban is megfordult az idők során: Red White ’n Blues, Harry Muskee Band, Muskee Gang és egyszerűen Muskee. Sokat turnézott a világban, de arra is szakított időt, hogy műsort vezessen a Radio Drenthe adón. Sőt, Amerikába is elment, hogy kutatómunkát végezzen, természetesen a blues gyökereit szerette volna még jobban megismerni.


A hollandiai Grolloo városában Harry „Cuby” Muskee tiszteletére 1997-ben szobrot állítottak.







 
 
[ 2069 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x