Nyári Mikulások
Címlap / Kultúra / Nyári Mikulások

>

Nyári Mikulások

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Augusztus 24-én rendezik meg Gárdonyban az I. Magyarországi Nyári Mikulás Konferenciát az ökológiai szemlélet alapján működő mikulásszolgálatok munkatársai számára. 

A Gárdonyban tanácskozó szakemberek korántsem „nyárimikulások”. Sőt! A játékos szóösszetétel köznyelvi jelentésével szemben a konferencia résztvevői egyáltalán nem bolondos figurák, hanem az ökológiai szemlélet jegyében tudatosan felkészülő és tevékenykedő Mikulásszolgálatok munkatársai. Hitvallásuk és küldetésük megváltoztathatja a decemberi ünnephez kapcsolódó szokásainkat és attitűdünket.

Az ökoszemlélet jegyében tevékenykedő Mikulásszolgálatok célja, hogy a Szent Miklós legendájához fűződő hagyományt a természetesség alapján és az eredeti tartalmak felerősítésével formálják az új évezred gyermekeinek különleges napjává.

Mivel Magyarországon egyre többen veszik igénybe a Mikulásszolgálatokat, az ügynökségeknek igen nagy szerepe lehet abban, hogy december hatodikán ne csupán a cukorkák és a csokoládék mértéktelen evészete édesítse meg a gyerekek életét.

Filozófiájuk szerint pont ezt a beidegződést kellene megváltoztatni. A gyermekek egészségére igen káros, magas cukortartalmú és szintetikus anyagokat jelentős mennyiségben  tartalmazó termékek helyett sokkal  inkább a bio eljárással készülő finomságokkal kell megörvendeztetni a csemetéket. A szaloncukrot pl. ki lehet váltani aszalt bio gyümölcsökkel. A csomagba kerülhetnek a ropogtatás és a feltörés élményét is nyújtó, kiváló élettani hatásokkal bíró, vegyszermentes olajos magvak, dió, mogyoró vagy a hagyományos, kézműves eljárással készített kalácsok, sütemények. A hollywoodi filmek merchandisingjának sikerét hirdető gumicukor alakokat mézeskalácsból megformált, népmesei hősök helyettesíthetik. De ízletes majszolnivalónak ígérkeznek akár a játékos formájú üvegekben eltett lekvárok is.

A szervezők pont azért időzítették nyár végére konferenciájukat mert az egészséges Mikulás-csomagba szánt nyalánkságok beszerzéséről már az évnek ebben az időszakban érdemes gondoskodni. A szolgálatok vezetői találkozhatnak és egyezkedhetnek a biokertészekkel, akik a legkülönfélébb egészséges csemegéket sorakoztatják fel a bioélelmiszer-bemutató keretében. Szakértők beszélnek az ellenőrzés módjairól, a tárolhatóságról, a további feldolgozhatóságról stb. Frühwald Ferenc, a honi biokultúra megalapítója „A biotáplálkozás kiemelt szerepe a gyermekek egészségmegőrzésében” címmel tart előadást.
Iparművészek mutatják be a környezettudatos és egyben kreatív csomagolási módokat, a meglehetősen fantáziátlan és környezetkárosító, műanyag zacskók alternatíváit.

Az esemény érdekes pillanatai közé tartozik majd az a gyakorlati oktatás, amelynek során bemutatják az elektromos autó vezetésének technikáit. 2010 december hatodikán ugyanis egyre több helyre ilyen, környezetbarát közlekedési eszközzel érkeznek meg a környzettudatos Mikulások.


Mivel ez az ünnep nem csupán az evés örömeiről szól, hanem a mítoszról, a titokról, a meglepetésről, gyermekpszichológusok, játékmesterek, meseírók tartanak előadásokat a leendő Mikulásoknak, Krampuszoknak, Hópihéknek arról, milyen metódusokkal lehet  megteremteni az ünnep varázsát, felidézni az eredeti motívumokat.  Hogyan kezelhetik a Mikulások a szokatlan szituációban a gyermekek félelmeit, ijedtségét stb.? Milyen lélektani eszközökkel, játékokkal tehetik valóban örömtelivé és bűvössé december hatodikát a gyermekek és szüleik számára egyaránt?

A Mikulások természetesen most sem mondanak le jellegzetes kellékeikről. Igaz, hogy a nagy melegre való tekintettel a csizmát fehér tornacipőre, a piros pantallót most hasonló színű bermudára cserélik, piros gallérral díszített fehér felsőt és piros nadrágtartót viselnek, de hatalmas, hófehér szakállukról most, augusztusban is egyértelműen felismerhetőek lesznek a zöldszemlélet jegyében megrendezett I. Magyarországi Nyári Mikulás Konferencia résztvevői.
 
Szervező:

Magyar Mikulásszolgálat
Helyszín:
Öko Strand – Gárdony, Harcsa u. 2.
Időpont:
2010. augusztus 24. 10.00
További információ:
ifj. Bálint György: 20/9-218-311

Kép: piqs.de: wagner - Überraschung
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 2762 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x