HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-03-26
Címlap / Kultúra / A kottán túl - Szalóki Ági vaksötétben koncertezik

A kottán túl - Szalóki Ági vaksötétben koncertezik

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-03-26

Ray Charles, Stevie Wonder, Art Tatum, Andrea Bocelli, Kölcsey Ferenc, Érdi Tamás. Mi a közös bennük? Zenei őstehetségek és a zongorával, a zenével való kapcsolatuk mesteri. Híresek, művészek. Pedig nem volt egyszerű dolguk. Miért? Mert míg egyesek hagyományos kottán keresztül kapcsolódnak a billentyűkhöz, addig ők látásuk helyett kénytelenek voltak más erőforrásukra összpontosítani. Sikerült is nekik, a közönség legnagyobb örömére. Ám megtörténhet, hogy a művész és a közönség azonos világba kerül, és a nézőtéren kívül hagyja látását?  

 

Idén február 13-án Szalóki Ági segítségével mi is kipróbálhatjuk ezt Karády-koncertjén, amely vaksötétben lesz.

Sokat merengtem azon, milyen lehet sötétben élni. Úgy felkelni, reggelit készíteni, metróra szállni, emberekkel találkozni, ismerkedni, főzni, futni, hogy közben a szememtől nem kapok segítséget; hogy nincs látható támpontom. Nincsenek éles kontúrok, színek, adott esetben még fény sem. Nem tagadom, elborzadtam. Főleg, amikor kedves vak barátom átadta nekem azt a bizonyos fehér botot, hogy próbáljam ki. Behunytam a szemem és elindultam az éjszakába. Karjaink egymásnak feszülve arról tanúskodtak, hogy inkább nekem van szükségem az ő segítségére, mint fordítva. A bot üdén kopogott az úton lábaim előtt, én pedig társam bátorító szavait és testének mozgását követtem, meglehetősen sután.

Ez a pár perc meggyőzött arról, hogy ha érzékszerveink nincsenek egymásra hangolva, a harmónia megbomlik. Tudtam, fontos a látás, de barátom biztatott, hogy figyeljem a hangok játékát, a föld tapintását. És ekkor jött a felismerés, hogy nincs lehetetlen: ha megtanulunk bízni valamennyi érzékszervünkben, s figyelünk testünk minden tapasztalására, a látás bennünk lesz, odabentről segít minket.

Vivát, önkéntesek!

Amíg nem találkozunk olyan helyzettel, amely számunkra ismeretlen és távoli, addig valószínűleg kívülállók maradunk. Így van ez akkor is, ha nem kapcsolódunk olyanokhoz, akiknek a látás nem ugyanazt jelenti, mint számunkra. Talán nem is sejtjük, hogy hogyan lehet igazán segíteni nekik, könnyebbé tenni a hétköznapi praktikus teendőiket.
 

Bodor Tibor színművész azonban sajátos területét választotta a segítségnek. A Madách Színház tagjaként, szinkronszínészként, a Szomszédok Kenéz elvtársaként és vak nagyapja unokájaként tudta, milyen jelentősége van a könyvnek az ember életében, függetlenül attól, hogy képes-e látni vagy sem. Ezért a könyvek felolvasásába és hangrögzítésébe kezdett, hogy elérhetővé tegye a könyvolvasás élményét a vakok számára is. Pályafutása alatt közel 9000 órányi hanganyagot készített, amelyből digitalizálás után csaknem 400 könyv ma is elérhető.

Ez a lendület azonban Bodor Tibornál nem állt meg. Helle Maximilian, a fiatal egyetemista, a görög nyelv rajongója és a zongora, a kávéházi zene szerelmese, aki születésétől kezdve vak, szintén felismerte az olvasás örömét. Tudta, hogy az informatikai fejlődés által számára is elérhető szövegfelismerő program élettelen gépi hangja nem adja vissza azt, amikor valaki élő hangokkal színesítve felolvas egy művet. Maximilian ezért olyan önkéntesek toborzásába kezdett a Facebookon, akik vállalnák, hogy hangoskönyveket készítenek vakok és gyengénlátók számára. E kezdeményezés találkozott Bodor Tibor unokája, Puskás Kata Szidónia lelkes rátermettségével, és 2018. év elején megalakult a Bodor Tibor Kulturális Egyesület (BTKE), amelyben számos önkéntes azon munkálkodik, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hangoskönyvtára minél több hangoskönyvvel bővülhessen.

Csoda a sötétben

A hangoskönyvek mellett a BTKE élénk jótékonysági tevékenységet is folytat, amelynek keretében igyekszik minél szélesebb kört megszólítani és arra invitálni, hogy akarjunk és merjünk segíteni egymásnak, amiben tudunk. Így 2018 őszén izgalmas estét szervezett, amelynek fénypontjai a Karády Katalint életre hívó Szalóki Ági és Maximilian zongora produkciója, valamint maga a közönség volt, amely megkísérelte átélni, milyen érzés, ha a szeme látását nélkülözve csak a hangok, a tapintás és a szaglás segítik a koncertélmény befogadásában. A koncert ugyanis vaksötétben zajlott, hatalmas sikert tudva magáénak.

A közönség soraiból a BTKE önkéntes felolvasói így méltatták az estet:

„Az első két dalnál záporoztak a könnyeim, Maxi bravúros és egyben lélekfinom zongorajátéka, Ági bőr alá bebújó, szívet dajkáló hangja a vaksötétben leírhatatlan hatással volt rám. Aztán a legnagyobb meglepetésemre önkéntelenül mozogni kezdett kezem, lábam, fejem a zenére. Megéltem az Egységélményt. Az előadás egy másik dimenzióba repített, ahol csak a végtelen béke van, ahol árad beléd és a te teljes valódból is kiárad a zene. Az előadás óta már tudatosan figyelek arra, hogy jólesően tudjak sírni, ha sírok, és ne fogjam vissza a mozdulataimat, hanem minden idegszálammal bátran mozduljak, ha valami szépet látok vagy hallok. Mert ezek a mozdulatok az életszeretet kifejeződései” – vélekedik Határ Ilona.

Tóth Zsó szintén zsigeri élményről számolt be: „Felszabadító volt, hogy úgy el tudtam engedni magam mimikailag, mintha én énekelnék - átáramlott rajtam az energia.”

„Szívet-lelket melengető, sokáig visszapergethető, fantasztikus élmény részese lehettem. Ági gyönyörűen énekelt, Maxi zseniálisan bánt a zongorával; csodát varázsoltak így ketten” – fogalmazott Pecznyik Ibolya.

A koncert sikere arra buzdította az egyesületet, hogy a csoda élményét újra, illetve mások számára is megélhetővé tegye. Ezért idén február 13-án ismét összefog a két művész, hogy a közönséget vaksötétben kalauzolja el a múlt századi kávéházak, a hamvadó cigarettavég, Karády Katalin és Edit Piaf világába, közben új dimenziót nyitva a zenehallgatás és az emlékezés varázslatos élményének.
 

A különleges koncert 2019. február 13-án, 19:00-tól lesz hallható Budapesten, a Duna Palotában. A koncert előtt Frankó Csuba Dea, a Spark Institute alapítója tanácsokkal segít abban, hogy kilépve a megszokott komfortzónánkból hogyan tudjuk fejleszteni a felfedezés képességét magunkban. Jegyek itt vásárolhatók.  https://www.jegy.hu (link: https://www.jegy.hu/program/szabad-a-csok-szaloky-agi-karady-koncert-vaksotetben-100459) oldalon keresztül vásárolhatók. A koncert jegybevételét látássérültek részére, hangoskönyvek készítésére és a Bodor Tibor által felolvasott hangoskönyvek minőségének javítására fordítják.

A BTKE egyéves kezdeti működése alatt 2018. szeptemberben elkészült már az első 150 hangoskönyv. Az egyesület továbbra is várja azokat, akik hangjukkal vagy informatikai tudásukkal, esetleg jó szervezőkészségükkel vagy csupán lelkesedésükkel támogatni szeretnék a hangoskönyvek elkészítését, illetve az egyesület egyéb jótékonysági tevékenységeit. Felolvasónak történő jelentkezés esetén próbaolvasás szükséges. Ehhez Exupéry: A Kis herceg 13. fejezetéből “A negyedik bolygó az üzletemberé volt.” mondattól a “Semmit, birtoklom őket.” mondatig tartó szövegrészt szükséges felolvasni, és a hanganyagot a hangkolcsonzo@gmail.com címre megküldeni. 

 
 
 





 
 
[497]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x