Tudósok megfejtették az illat- és szagemlékek titkát
Címlap / Kütyü és tudomány / Tudósok megfejtették az illat- és szagemlékek titkát

Tudósok megfejtették az illat- és szagemlékek titkát

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Ahogy a nagymamák frissen sült süteményeinek illata, úgy egy döglött hal bűze is képes akár örökre belevésni magát az ember agyába - állapították meg izraeli szakemberek. 

A kutatók szerint bár a rossz szagok erősebb benyomást gyakorolnak ránk - valószínűleg az evolúciós védekezési mechanizmusunkból adódóan -, a kellemes illatok is képesek akár örökre beleivódni az emberi emlékezetbe.

"Rájöttünk, hogy az, ahogy egy tárgyat és egy illatot első ízben párosítunk vagy összefüggésbe hozunk egymással, egyértelműen rögzül az agyban, még a felnőttek esetében is" - fejtette ki Yaara Yeshurun, az izraeli Weizmann Tudományos Intézet munkatársa, akinek tanulmánya a Current Biology című folyóiratban jelent meg. "Az első szagemlékeknek ez a fajta bevésődése éppúgy jellemző a rossz, mint a jó illatokra" - tette hozzá.

A szagokkal kapcsolatos emlékek vizsgálatához a kutatók önkéntesek egy csoportjának különböző tárgyakat mutattak be, amelyek mindegyikéhez később hozzárendeltek egy-egy illatot és hangot. Míg az utóbbiak közül néhány nagyon kellemes volt - például körteillat vagy gitárjáték -, addig mások kifejezetten bántóak voltak, mint a döglött hal bűze vagy a fúró zaja. Egy héttel később, mikor a résztvevők azt a feladatot kapták, hogy idézzék fel a korábban látott tárgyakat, akkor leginkább csak a kellemetlen hangokhoz és szagokhoz társított dolgokat tudták felsorolni.

Következő lépésként a kutatók hasonló kísérletnek vetették alá a résztvevőket, ám ekkor már funkcionális mágneses rezonancia vizsgálattal követték figyelemmel az alanyok agyműködését. Kiderült, hogy mind a hippokampusz - amely a különböző érzékszervi információk társításáért felelős a memórianyomok tartós beégetése során -, mind a tárgyakkal és személyekkel szembeni távolságtartásért felelős amygdala működésbe lép, mikor először társítunk egy illatot egy tárggyal.

Habár a szakértők véleménye szerint jóval több kutatásra lenne szükség a témában, mégis úgy gondolják, hogy a mostani eredmények is segíthetnek mind a memória fejlesztésében, mind a korai, traumás emlékek kitörlésére vonatkozó terápiák esetében.
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 3384 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x