Méltányosabb munkakörülmények a kínai IT iparban
Címlap / Kütyü és tudomány / Méltányosabb munkakörülmények a kínai IT iparban

Méltányosabb munkakörülmények a kínai IT iparban

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

A számítógépes játékokat és MP3-lejátszókat gyártó kínai beszállító üzemekben emelkedtek a bérek, az üzemek kevesebb gyakornokot alkalmaztak, valamint megszűnt a munkára jelentkezők hepatitis-B fertőzöttségének vizsgálata is.  

A nemzetközi makeITfair projekt által vizsgált gyáraknak (melyek az Apple, a Microsoft, a Motorola, a Philips és a Sony beszállítói) azonban még van mit változtatni, néhány jelentős probléma továbbra is fennáll: a béremelések mértéke nem kielégítő, a túlórák száma továbbra is kiemelkedően magas, a szakszervezetekkel kapcsolatban pedig nagyfokú tájékozatlanság jellemző. Ezek a makeITfair mai napon megjelenő "Számítógépes játékok és zenelejátszók előállítása Kínában" c. jelentésének következtetései.

A nemzetközi makeITfair projekt – melynek magyarországi koordinátora a Tudatos Vásárlók Egyesülete -  legfrissebb kutatásában nyilvánosságra hozta, hogy négy kínai gyárban milyen változtatásokat tettek a rossz munkakörülményekről szóló 2009-es jelentés hatására.

"A négy üzem esetében bekövetkezett javulások ellenére továbbra is fennállnak a dolgozók terheinek, valamint a velük szembeni jogsértéseknek az alapvető okai. Nincsenek hiteles, független és demokratikusan megválasztott szakszervezetek. Habár a rendkívül alacsony alapbérek némiképp növekedtek, a felkínált bérek továbbra is jóval alacsonyabbak, mint ami a Guangdong tartományban elegendő lenne a megélhetéshez" – véli Päivi Pöyhönen, a  makeITfair projektet támogató részvételi szervezet, a Finnwatch munkatársa.

A vizsgált gyárak egyike a Foxconn-hoz tartozik, melynek kínai üzemeiben 2010-ben a munkások öngyilkossági hulláma söpört végig. Ennek eredményeként a cég ígéretet tett arra, hogy javítani fogja a munkakörülményeket, növeli a béreket, csökkenti a túlórák számát, valamint több óriási gyárkomplexumot épít ki a belső-kínai tartományokban. Utóbbi intézkedés lehetővé teszi majd, hogy a munkások közelebb lakhassanak otthonaikhoz. Sőt, a Foxconn volt az egyetlen a vizsgált beszállítók közül, amely célul tűzte ki, hogy 2011 végére tartani fogja magát a kormány által maximálisan előírt havi 36 túlórához.

"A tragikus öngyilkosságokat követően a Foxconn megemelte azoknak a dolgozóknak az alapbérét, akiket hat hónapnál régebb óta foglalkoztat. Ez pozitív lépésnek tekinthető, azonban a munkások jelentős részét – köztük a diákmunkásokat – nem érinti a fizetésemelés. A Foxconn ugyanakkor azt tervezi, hogy áthelyezi a tevékenységét a belsőbb tartományokba, ahol a bérszintek alacsonabbak, mint Shenzenben" - közölte Debby Chan Sze Wan a SACOM-tól, amely a makeITfair helyi kutatási partnere.

A makeITfair projekt célja, hogy tájékoztatást nyújtson a fogyasztói elektronikai cikkek – mobiltelefonok, MP3-lejátszók, számítógépes játékok, laptopok – termelési láncában bekövetkező munkaügyi és emberi jogi visszaélésekről, illetve környezeti problémákról. A projekt az Európai Unió, valamint a résztvevő nemzeti szervezetek társfinanszírozásával valósul meg.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 2308 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x